Előre felkészült II. Géza a német-római császár fosztogató kereszteseinek átvonulására
2024. június 8. 12:20 Csernus Szilveszter
A szárazföldön vezetett, Palesztina felszabadítására indított hadjáratok szinte mindegyike áthaladt a Magyar Királyság területén, ezért Kálmán és II. Géza királyainknak nagy fejtörést okoztak az országon több tízezres létszámban áthaladó fegyveres zarándokok. Amíg a keresztes hadba beállt csőcselék veszélyt jelentett minden vidékre, addig a nemesi haderőkre kevésbé volt jellemző a fosztogatás. II. Géza királyunknak a vele ellenséges III. Konrád német-római császárral kellett szembenéznie 1147. június 8-án, amikor az uralkodó keresztesei élén átlépte a magyar határt.
Szeldzsuk támadás, keresztes segélykérés
A Szentföld már fél évszázada keresztény uralom alatt állt, amikor az 1140-es években viharfelhők gyülekeztek az európai hódítók államai fölött. 1144-ben Imád ad-Dín, Szíria szeldzsuk helytartója betört az elsőként megalakult keresztes államba, az Edesszai Grófságba. Félő volt, hogy az újra erőre kapó muszlimok nem állnak meg a ma Törökországban fekvő város elfoglalása után, így a keresztesek Európához fordultak segítségért.
A püspöki küldöttség a pápánál nem talált süket fülekre, a szentatya, III. Jenő (1145–1153) Franciaországba indult, miután kiadta VII. Lajosnak (1137–1180) címzett bulláját, amelyben a keleti keresztények megmentésére indítandó hadjáratra kérte fel. Az eszme hirdetésében segítségére volt egy később szentté avatott ciszterci apát, Clairvaux-i Szent Bernát is.
A burgundi szerzetes kiváló szónoki képességei megannyi francia és német nemest győztek meg, hogy felvegyék a keresztet és útra keljenek. Köztük volt az éppen a legtöbb szomszédjával háborús viszonyban álló III. Konrád császár (1093–1152) is. Az országa erejét inkább hazai földön bevetni szándékozó német-római uralkodót 1146 karácsonyán, a speyeri dómban mondott misebeszédében győzte meg Bernát.
VII. Lajos francia, III. Konrád német uralkodók, illetve utóbbi vazallusai: IV. Boleszław lengyel, illetve II. Vladiszlav cseh fejedelem már a nagy szentföldi keresztes hadjáratra készülődtek. A közhiedelemmel ellentétben nem az említett uralkodók voltak az első hadat vezető keresztény monarchák a szentföldi keresztes hadjáratok történetében: az elsőség I. Sigurd norvég királyt illette (a norvég keresztes hadjárat 1107 és 1110 között tartott).
A keresztes tranzitország
A hadjárat szervezését hallva II. Géza király (1141–1162) joggal aggódhatott. Három oka is volt erre. Elsőként ott lebeghettek a szemei előtt az első keresztes hadjáratok keserű tapasztalatai. Az I. István király által 1018-ban megnyitott Moson–Győr–Székesfehérvár–Tolna–Baranyavár–Valkóvár–Zimony zarándokúton mindössze három hétbe telt, mire a Valter vezette első keresztes sereg 1096-ban átlépte a magyar–bizánci határt, ám a Száván való átkelésről lemaradt 16 keresztes utóvéd zsákmányolni kezdett. Őket a zimonyiak lefegyverezték, és a főseregig üldözték, fegyvereiket és ruháikat pedig a várfalra akasztották.
Freisingi Ottó
Már az incidens előtt megérkezett az országba a „népi keresztesek” újabb serege, Amiens-i Péter vezetésével. Kálmán király (1095–1116) azzal a feltétellel engedte át őket, hogy tartózkodnak az erőszaktól és a károkozásoktól: ezzel Zimonyig nem is akadt probléma. A városhoz érkező keresztesek látták bajtársaik ingóságait a várfalon, mire azt hitték, hogy tulajdonosaik életét is kioltották. A várat megostromolták és a lakosok felét lemészárolták, majd a király haragjától félve gyorsan délnek folytatták útjukat.
A francia Folkmar Morvaország felől érkezett Magyarországra. Keresztesei útját már addig is fosztogatások és gyilkosságok kísérték, amelyeket a Felvidéken is folytattak egészen addig, amíg Kálmán Nyitra mellett bekerítette és megsemmisítette őket. Még hírhedtebb volt a Gottschalk vezette haderő, amelynek vonulása a mosoni kapun történő átkelés után röviddel lerészegedésbe, öldöklésbe, köztük egy fiú karóba húzásába torkollott. A király felmentő serege szórta szét a Rajna-mentiekből és bajorokból verbuvált sereget.
Emicho gróf csapatai már a német városok zsidóinak lemészárlásával szereztek hírnevét, mire a magyar határhoz értek. Kálmán király ezért megtagadta bebocsátásukat, amire karddal törtek utat maguknak. Moson ostromába is belekezdtek, azonban a megfelelő időben kitörő várvédők még a királyi sereg beérkezése előtt kiverték az országból ezt a keresztes sereget is.
Az 1096-os év során még két, immár „lovagi” sereg ejtette útba Magyarországot Jeruzsálem felé vezető útján. Bouillon Gottfried, Alsó-Lotharingia hercege már túszul adta fivérét, Balduint, a későbbi jeruzsálemi királyt Kálmánnak, és halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg az erőszakoskodásokat. Kálmán a Duna túloldalán követte őket a királyi sereggel, majd békével vált el Jeruzsálem későbbi meghódítójától. Hasonlóan békés volt az 1101-es aquitániai és bajor hercegek vezette lovagi sereg átvonulása is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
