Helvécia Hunniában – svájciak Magyarországon a kiegyezéstől a rendszerváltásig

2023. október 15. 13:20 Múlt-kor, Történelmi Szemle

Kováts Antal András: Svájciak a magyar történelem sodrában, 1867-1990 című tanulmánya  a Történelmi Szemle 2017/4. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.

1867-ben megalakult a Svájci Támogató Egyesület (Schweizer Unterstützungs-Verein). Ezzel párhuzamosan, 1871-ben alakult ki a hazájukkal intézményes kapcsolatot biztosító tiszteletbeli konzuli rendszer, ami később hivatalos diplomáciai képviseletté fejlődött. A közösségi élet további színtere volt a Német Református Leányegyház.

E három intézmény korabeli jegyzőkönyvei, levelezései és egyéb dokumentumai révén nyomon követhető, miként élték meg a régi demokratikus hagyományokkal rendelkező Svájcból véglegesen vagy hosszabb-rövidebb időre Magyarországra települt emberek választott hazájukban az 1867-es kiegyezéstől az 1989/1990-es rendszerváltásig eltelt időszak viharos történelmét.

Az I. világháborúig – népszámlálási adatok szerint – a történelmi Magyarország területén Árva kivételével mindegyik vármegyében regisztráltak svájciakat, többségüket Budapesten. Létszámuk a kiegyezéstől a II. világháború végéig 500 és 1100 fő között ingadozott, ez az 1950-es évekre 200 alá, majd néhány tucat kettős állampolgárra csökkent. A rendszerváltás óta a Magyarországon életvitelszerűen tartózkodó svájci állampolgárok túlnyomó többsége olyan egykori magyar állampolgár, aki svájci emigrációból nyugdíjasként tért vissza régi hazájába.

A kiegyezéstől az I. világháború végéig

A kül- és belpolitikai fejleményektől befolyásolt, hol stagnáló, hol pedig fejlődésnek induló magyar gazdaság a potenciális svájci bevándorlók számára nem mindig biztosította az egzisztenciateremtés keretfeltételeit. Az 1880-as évek elejéig a svájci bevándorlókat Magyarországtól távol tartó okok közé számított – Heinrich Haggenmacher akkori svájci tiszteletbeli konzul szerint –, hogy az 1873-as válságot követő megtorpanás éveiben nem jöttek létre olyan új ipari létesítmények, amelyek különleges szaktudással rendelkező munkaerőt igényeltek volna.

Az ipari fejlődés stagnálása mellett Haggenmacher a magyar nyelvnek a némettel szembeni térnyerésében látta az új bevándorlók érkezésének egyik fő akadályát. Számos jövevény csalódott keservesen, aki azt remélte, hogy tudása vonzó feltételekkel hasznosítható – állapította meg, megjegyezve ugyanakkor, hogy míg a férfiak bevándorlása csökken vagy átmeneti tartózkodásra korlátozódik, a francia Svájcból érkező nevelőnők és gyerekgondozó lányok iránt a nemesi, és az őket utánzó jómódú polgárcsaládoknál változatlanul nagy az igény.

A Magyarországon megtelepedő svájciakra jellemző volt, hogy abba a társadalmi rétegbe tagozódtak be, ahová gazdasági helyzetük és képzettségük alapján tartoztak. Gazdasági és közéleti tevékenységük nem különbözött az őket befogadó ország polgáraiétól, svájci mivoltukat vagy svájci származásukat többnyire környezetük is alig ismerte. Jó példa erre a Helvécia települést megalapító Eduard Weber (Weber Ede) és a máig működő sajtgyárat létrehozó Friedrich Stauffer (Stauffer Frigyes) családja.

Weber Ede és Helvécia

A 19. század harmadik harmadában létesült a svájciak magyarországi jelenlétének emlékét máig őrző település. A svájci Eduard Weber (Basel, 1843 – Kerepes, 1935) 1870-ben, a magyar kormány meghívására érkezett Magyarországra, hogy átvegye Balatonfüreden az ott létesült árvaházi nevelőképző intézet vezetését. 1872-től 1882-ig a nép- és polgári iskolai pedagógusokat képző Budapesti Állami Tanítóképezde tanára volt, majd nyugállományba vonult. Azt követően, hogy oktatótevékenységével felhagyott, Weber kis birtokot vásárolt Kerepesen, és ott is telepedett le. Később éveken át Kecskeméten élt.

Helvécia község zászlaja

A mezőgazdának is kiváló professzor síkra szállt az alföldi homok hasznosításáért, és Aladár fiával együtt 1890-ben Kecskemét és Kiskunfélegyháza között létrehozott egy 2000 holdas szőlőültetvényt. 1892 tavaszán 88 magyar és 17 német nyelvű család telepedett le itt, akik a Balaton-felvidéken pusztító filoxéra következtében szegényedtek el. A beruházó részvénytársaság a következő őszre 129, egy szobából, konyhából és három tehén számára szolgáló istállóból álló házat épített számukra, amelyhez veteményeskert is tartozott. A társaság a telepesekkel olyan megállapodást kötött, hogy 30 esztendő elteltével házuk bizonyos, a szerződésben rögzített munkák elvégzése ellenében a tulajdonukba megy át.

Kezdeti nehézségek után a vállalkozás sikeresnek bizonyult, és az I. világháború kitörésekor már 1300 ember élt a pusztán. Weber az új települést hazájáról Helvéciának nevezte el. (Önállóvá 1952-ben vált a község, azóta viseli hivatalosan is ezt a nevet.) Weber Ede 1911-ben visszaköltözött kerepesi birtokára. Nem sokkal visszatérése előtt, 1910. október 29-én mutatta be a település vezető testületének a „Kispolgárok otthona Helvécia-telep” elnevezésű tervét, amelyhez birtoka egy részét is rendelkezésre bocsátotta. A községi elöljáróság templom, piac, temető és játszótér létesítéséhez kötötte az elképzelés megvalósítását. (Az egykori kerepesi Helvécia telep ma Szilasliget.)

Kováts Antal András: Svájciak a magyar történelem sodrában, 1867-1990 című tanulmánya  a Történelmi Szemle 2017/4. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.