Tárgyalások és átalakulás helyett vérbe fojtották a Tienanmen téri tüntetéseket
2023. június 4. 20:20 MTI, Múlt-kor
„Nem csak egy, több golyó is átlyuggatta a testét (…) Sohasem felejtem el a jelenetet. Gyakran tér vissza álmaimban” – emlékezett vissza Ma Shao-fang, a Tienanmen (Mennyei béke) téri diáktüntetések egyik résztvevője 1989. június 4-e délutánjára, amikor társaival egy 10 év körüli gyerek holttestére bukkantak a helyszín közelében. A Kínai Néphadsereg június 3-án éjjel indította meg a hetek óta reformokat követelő diákok elleni, számos halálos áldozatot követelő megtorló akcióját. A kelet-európai országokhoz hasonló demokratikus fordulat reménye a brutális vérengzéssel teljesen szertefoszlott.
Kínában a „Nagy Kormányos”, Mao Ce-tung 1976-os halálát követő hatalmi harcokból 1978-ban az a Teng Hsziao-ping emelkedett ki győztesen, aki a gazdaságban a korábbi dogmatikus politika helyett pragmatikus, technokrata irányvonalat vitt.
A „vörös kapitalizmus” megőrizte a tervgazdaságra jellemző vonásokat, de az ideológiai érdekek helyét az anyagi megfontolások vették át (Teng híres mondása szerint mindegy, hogy milyen színű a macska, ha megfogja az egeret).
A gazdaság terén hatalmas sikereket hozó reformok azonban társadalmi-politikai változásokat indítottak el, amelyek komoly kihívás elé állították a vezetést. Teng keményen ellenállt a demokráciát követelő törekvéseknek, és az 1986-os diáktüntetések után félreállította a megmozdulások kezelésében „burzsoá liberalizmust” tanúsító Hu Jao-pang pártfőtitkárt.
Az 1989-es eseményeket közvetlenül Hu Jao-pang április 15-én bekövetkezett halála indította el: a diákok a hivatalos tiltás ellenére 17-én a Tienanmen térre vonultak, és a néhány ezres tömeg hamar százezresre duzzadt. A jelszavak gyorsan radikalizálódtak, a kezdetben csak az eltávolított pártfőtitkár posztumusz rehabilitálását követelő diákok – akikhez munkások és értelmiségiek, sőt a főváros környékén élő parasztok is csatlakoztak – elítélték a nepotizmust és a korrupciót, s demokráciát, gyülekezési jogot, sajtószabadságot és politikai reformokat követeltek.
A májusra már időnként milliósra dagadó tömeg hullámzott a téren, a sátortábor nőtt, a kiürítésre adott utasítások sorra kudarcot vallottak. A tömegben jelen voltak külföldi tudósítók és televíziósok is, akik minden nap élőben közvetítették az eseményeket a világ közvéleményének.
A politikai vezetés kezdetben megosztott volt az egyre nagyobb támogatást élvező mozgalom ügyében. Az engedékenyebb Csao Ce-jang pártfőtitkár tárgyalások megkezdését javasolta, a keményvonalasak viszont a szerintük az ország biztonságát és a párt vezető szerepét veszélyeztető „ellenforradalmi megmozdulások” leverését szorgalmazták.
A vérengzés mementója (kép forrása: Wikipedia / Daiwenchen / CC BY-SA 4.0)
A tüntetések terebélyesedésével a párt kezdte úgy érezni, hogy kicsúszik kezéből az események irányítása, a mozgalmat a Szovjetunióban és Kelet-Európában elindult változások miatt is fenyegetőnek érezték. Teng végül a beavatkozás mellett döntött: Csaót leváltották (2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben maradt), május 20-án kihirdették a rendkívüli állapotot, a hadsereg egységei Peking határában sorakoztak fel.
Az éhségsztrájkba kezdő diákok nem hagytak fel a tüntetéssel, de már Teng távozását követelték, s május 30-án felállították az amerikai Szabadság-szobor mását. Ezt a kihívást a vezetés végképp nem tűrte, és június 2-án megszületett a hivatalos határozat a katonai beavatkozásról.
A június 3-áról 4-ére virradó éjszaka a páncélos és gépesített egységek elindultak a városközpont felé. A tankokat több helyen megpróbálta feltartóztatni a lakosság, válaszul a katonák éles lőszerrel lőttek rájuk. A Tienanmen térhez érve a tömeget oszlásra szólították fel, majd miután ennek nem volt foganatja, nekiláttak a tér megtisztításának.
A „véres vasárnapon” különböző jelentések szerint több száz, más becslések szerint több ezer tüntető vesztette életét, több ezren megsebesültek. A következő napokban országszerte letartóztatási hullám bontakozott ki, számos diákvezető éveket töltött börtönben. A vérengzés másnapján készült a múlt század egyik legismertebb sajtófotója, amelyen egy fehér inges férfi egy pekingi sugárúton egyedül tartóztat fel egy tankoszlopot. (A „tankember” kiléte és sorsa a mai napig ismeretlen.)
A 34 éve történtek ma is tiltott témának számítanak Kínában, ahol újra és újra elismétlik, hogy az ország a „felforgató” tüntetéssorozat leverése után indulhatott meg a még gyorsabb gazdasági fejlődés irányába. A megtorlás brutalitása az egész világot felháborította, a nyugati országok egy időre szankciókat léptettek életbe Kínával szemben, a Tienanmen téri események máig árnyékot vetnek a kommunista vezetésre, amely megerősödve került ki az eseményekből.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
