„Meghalt a király, éljen a király!” – Az évszázados brit koronázási hagyományok

2023. május 6. 10:35 Múlt-kor

III. Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő 2022. szeptember 8-i halálával vált az Egyesült Királyság, valamint a nemzetközösség 14 államának királyává. Bár az ügyben illetékes tanács már két nappal később megerősítette Károly trónra lépését, a koronázás dátumát csak októberben jelentették be. Erzsébet előrehaladott kora miatt fia koronázása Operation Golden Orb (Aranygömb-művelet) munkacímen már évek óta tervezés alatt állt.

A brit uralkodók koronázási szertartásának gyökerei az angol oldalon 973-ig nyúlnak vissza. Edgar királyt ebben az évben a Szent Dunstan által összeállított szertartásrend (Dunstan Ordója, a „rend” jelentésű latin ordo szóból) szerint koronázták meg, amely a frank királyok koronázásaira, valamint a püspökszentelési ceremóniára épült. Az angol koronázásokat 1066 óta hagyományosan a westminsteri apátságban (a Westminster Abbey-ben) tartották, ahol a 14. század óta a koronázószék, avagy Szent Eduárd széke szolgált ülőhelyként az új uralkodónak.

A skót koronázások a scone-i apátságban zajlottak, ahol a király a scone-i kövön (a Végzet Kövén) ült a szertartás során; ezt a követ I. Eduárd 1296-ban hadizsákmányként elhurcolta, és parancsot adott egy szék készítésére, amelyben a követ elhelyezték. Ez lett Szent Eduárd széke, amelyet nem a közel sem szent I., hanem Hitvalló Eduárdról, az utolsó előtti angolszász királyról neveztek el. Az első ismert koronázás, amelynek során az angol király a székben (és így a Végzet Kövén) ült, 1399-ben IV. Henriké volt. A kő évszázadokon át maradt a székben és szerepelt a brit uralkodók koronázásán, jelképezve főségüket a skótok népe fölött is, míg végül 1996-ban visszaszolgáltatták Skóciának, azzal a kitétellel, hogy a jövőbeli koronázások idejére a kőnek vissza kell térnie Londonba.

A koronázószék a scone-i kővel

A koronázási ceremónia sokszor változott az idők folyamán, de lényegi részei azonosak maradtak. Az uralkodó belép a westminsteri apátságba, ahol egyházi énekkel fogadják. A szertartást vezető canterburyi érsek felszólítására a jelenlévők kinyilvánítják hűségüket az uralkodónak, majd utóbbi leteszi koronázási esküjét, amelyben megfogadja, hogy népeit azok törvényeinek és szokásainak megfelelően kormányozza, és hogy megőrzi és fenntartja a protestáns (anglikán) hitet és egyházat, amelynek ő a vezetője. Ezek után a canterburyi érsek szentelt olajjal felkeni, majd megáldja az uralkodót; a ceremóniának ezt a részét szentnek tekintik, így egy baldachinnal eltakarják a közönség elől, és felvétel sem készül róla.

A következő rész a koronaékszerek átadása: az uralkodó megkapja az országalmát (Sovereign's Orb), gyűrűt húznak az ujjára (ez a nemzetével kötött „házasságát” jelképezi), és átadják neki a két jogart, amelyek közül az egyik galambbal díszített (ez a Szentlélekre utal), a másikba pedig az 530 karátos Cullinan I gyémántot foglalták. Végül pedig az érsek ima kíséretében az uralkodó fejére helyezi Szent Eduárd koronáját: ezt a koronát kizárólag ilyenkor használják, minden uralkodó életében egyetlen alkalommal viseli azt. Végül az uralkodót trónusra ültetik, majd a papság és a nemesség hűséget esküszik neki.

A koronázáshoz használt különböző tárgyak és ékszerek a kilencszáz éves monarchia jelképei, de közel sem egyidősek azzal. Bár már Hitvalló Eduárd szentté avatásának idején, a 12. században kialakult a koronaékszerek állandó összetétele, ezek legtöbbje mára nem létezik: amikor 1649-ben, az angol polgárháború során eltörölték a királyságot, az ékszereket Oliver Cromwell parancsára eladták vagy beolvasztották. A legrégebbi fennmaradt koronaékszer a 12. századból származó kanál, amelybe a felkenéshez használt szentelt olajat töltik. A Stuart-restauráció során képek és feljegyzések alapján másolatokat készítettek az elveszett darabokról, és azokat máig az eredetiek nevén emlegetik.

A fő koronaékszerek: Szent Eduárd koronája, az országalma, a két jogar és a gyűrű

Az Egyesült Királyságban utoljára 1953. június 2-án rendeztek koronázást, amikor is az előző év februárja óta uralkodó II. Erzsébetet iktatták be formálisan is örökébe. Az ifjú királynő a modern idők szellemében több változtatást is eszközölt a ceremónián; ezek közül a leglátványosabb az élő televíziós közvetítés megszervezése volt, amelynek köszönhetően nem csak a jelen lévő előkelőségek, hanem az egész nemzet (sőt, több más európai ország is) élőben követhette az eseményeket.

III. Károly koronázása is szakít több hagyománnyal: a canterburyi érsek az eskü előtt utalni fog az Egyesült Királyságban jelen lévő számos hitre és vallásra, a nemesség tagjai nem vonulnak fel egyenként esküt tenni, valamint a ceremónia egy pontján a résztvevők és a távolról figyelők együtt, közfelkiáltással fogadhatnak hűséget királyuknak.