A magyarországi zsidóság kétharmada odaveszett a holokauszt poklában

2023. április 16. 15:05 MTI

A magyarországi zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttének évében valósult meg. A zsidó felekezetet 1895-ben nyilvánították „bevett vallásnak”, azaz a többi vallással egyenrangúnak. Az első világháború után, 1920. szeptember 26-án a Nemzetgyűlés elfogadta a numerus clausus néven ismertté vált 1920. évi XXV. törvénycikket. Ennek értelmében az országban élő „népfajok, nemzetiségek” nem tanulhattak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora az összlakosságon belüli részarányuk. Az intézkedés elsősorban a zsidóságot sújtotta.

A második világháború küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba az úgynevezett első zsidótörvény „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról”. A jogszabály szerint a sajtó-, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett izraelita vallású. Az 1939. május 5-én kihirdetett második zsidótörvény „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” már vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt – őket eltiltották az értelmiségi pályától. Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett harmadik zsidótörvény „a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről” megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, és „fajgyalázásnak” minősítette a nem zsidók és zsidók közötti házasságon kívüli nemi kapcsolatot. Az 1939-es honvédelmi törvény teremtette meg a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait. A későbbiekben a munkaszolgálat is több tízezer zsidó életét követelte.

A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-étől 29-éig az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij közelében történt. A német SS 23 ezer embert végzett ki, köztük mintegy 10–12 ezer Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan zsidót. Magyarország 1944. március 19-ei német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes jogszabályokat a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán át a zsidók lakásának igénybevételéig. 1944. április 28-án jelent meg a gettósításról szóló rendelet: ennek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították. A városi, így a budapesti zsidó közösségeket is elkerített gettókban zsúfolták össze. A gettósítás Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án hajnalban megkezdődött, az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották. Budapesten úgynevezett csillagos házakba zsúfolták a zsidónak minősített embereket.

A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. Az Adolf Eichmann által irányított német egység a magyar közigazgatás és csendőrség aktív közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba. Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult. Budapest zsidóságának elhurcolását a nemzetközi tiltakozás hatására Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállította.

Az 1944. október 15-ei, sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. Az újdonsült „nemzetvezető” azonnal felújította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé. A Budapesten maradt zsidókat novemberben két gettóba zárták, a fővárosban nyilas fegyveresek zsidók ezreit gyilkolták meg. Több diplomata és egyházi személy – köztük a svéd Raoul Wallenberg, a svájci Carl Lutz, az olasz Giorgio Perlasca és Angelo Rotta pápai nuncius – igyekezett menteni az üldözötteket. A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradtakat 1945 tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.

Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében. A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek 5 ezer és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. (A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira minden évben augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.)

A magyarországi holokauszt emléknapjához kötődik a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-ei megnyitása. Az intézmény alapkövét 2002. december 16-án helyezték el azon a Páva utcai telken, amelyet a Budapesti Zsidó Hitközség bocsátott – a rajta lévő használaton kívüli zsinagógával együtt – a magyar állam rendelkezésére.