Amikor „sofort” aukciókkal segítette a kisembereket a BÁV elődje
2023. április 17. 09:50 Múlt-kor
Az idén 250 éves BÁV elődje, a királyi zálogház 1924-ben beolvadt a Postatakarékpénztárba, és annak zálogüzletágaként működött tovább. Az 1920–30-as évek fordulóján Budapest gátlástalanabb köreiben külön üzletággá fejlődött a zálogcédulák adásvétele, visszaélve a szegényebb néprétegek szorult anyagi helyzetével. A Postatakarékpénztár kreatív és hatékony módszerrel szorította vissza az üzérkedést.
Egy 1920-ból származó, árveréseken használt kalapács
A korabeli jogszabályok szerint a zálogcédulák adásvétele a nyílt utcán tilos volt, bárhol máshol azonban nem gátolta semmi. Az adásvételeket nagyban megkönnyítette, hogy a zálogjegyek bemutatóra szóltak (és szólnak máig is). Ennek a fajta zálogjegy-forgalomnak az alapját az anyagilag szorult helyzetbe került társadalmi réteg biztosította, akik zálogtárgyaikat valamilyen okból nem tudták kiváltani. Ők utolsó mentsvárként eladták zálogcédulájukat, így jutva még némi készpénzhez.
Ezekre a megszorult emberekre számítottak a felvásárlók, akik sokszor a zálogfiókok közelében, de néha külön üzlethelyiségben intézték a felvásárlásokat. Szigorúan véve legális tevékenységről lévén szó, címüket nyíltan hirdették a korabeli újságokban is. A jellemzően 5-10 pengőről, kisebb arany- vagy ezüsttárgyakról szóló zálogcédulák legtöbbször mélyen áron alul, 2-3 pengőért cseréltek gazdát.
A Központi Zálogház Lónyay utcai épület (Wikipedia / Illustratedjc / CC BY-SA 3.0)
A zálogjegyekkel való üzletelés másik formájában egyes gátlástalan pénzügyi vállalkozások az eredeti zálogkölcsön értékének minimális (általában 10) százalékáig hitelt nyújtottak a zálogcédula tulajdonosának a cédula átadása fejében. Ha a tulajdonos ezt a hitelt nem tudta visszafizetni, a zálogjegy a kölcsönadó tulajdonába jutott, aki kiváltotta, majd értékesítette a zálogtárgyakat.
Az efféle üzérkedés megfékezésére indította el 1933 nyarának végén a Postatakarékpénztár az úgynevezett „sofort” aukciókat, hivatalos nevükön az önkéntes árveréseket. Aki nem tudta kiváltani zálogtárgyát, vagy esetleg azonnal további pénzre volt szüksége, zálogjegyével annak lejárta előtt jelentkezhetett árverésre. Az így értékesített tárgy vételárából levonták a zálogfiók követeléseit (eredeti kölcsönösszeg, kamat, valamint illeték), a többit pedig kifizették a tulajdonosnak.
„Naponta délután 3–7 óra között folyik a nagy aukciós teremben az árverés” – tudósított a „sofort” aukciókról a Nemzeti Újság.
A Postatakarékpénztár egy 1929. júniusi aukciójának plakátjai
„Már a kapuk előtt meglátszik, hogy erős az érdeklődés. Autók, oldalkocsis motorkerékpárok hosszú sora áll a Lónyay-utcában és a Kinizsi-utcában. Ezek a vásárlókat hozták. Bent a teremben ember ember hátán tolong. Az aukcióvezető monoton hangja gyors tempóban pergeti egyre feljebb a számokat. A legtöbb tárgy ötven százalékkal drágábban megy el, mint amennyi kölcsönt adtak rá. A vevők ülnek. Jól öltözött hölgyek, kifogástalan férfiak a hosszú padokban. Az árverezők mögött és oldalt a fal mellett kopott emberek reménykednek. Ezek azok, akiknek holmija ma árverésre kerül. Izgatottan lesik az eseményeket.”
Az első „sofort”-napon 45 tárgy került árverésre, a másodikon ez a szám már 60-ra emelkedett. Két nap alatt tehát 105 különböző értékű zálogtárgy tulajdonosa menekült meg a mohó felvásárlók karmaiból, és legalább 2000 pengőt vesztettek a zálogjegyüzérek.
A Postatakarékpénztár a „sofort” aukciók meghirdetésével szorosan követte azt az elvet, amelyet a mai BÁV elődje már az 1773-os megalapításakor magáénak vallott. A transzparencia és a vállalat ügyfélorientált attitűdje immáron 250 éve fontos alapköve a cég működésének.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
