Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XVII.
2023. január 28. 09:25 Múlt-kor
„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.
Nem történt semmi
1943. január 29.
I.
Hajnali 5 óra volt.
A környéket csend ülte meg.
Mintha nem a harctér közepe, hanema béke tenyere lenne a vidék!
Minden kis zajra bilincset rakott a dermesztő hideg!
Az őrökön kívül mélyen aludtak a katonák, s a kevés lakosság, kik a faluban maradtak.
A tartalék körlete előtt vigyázó őrszem rótta rövid útját oda, s vissza. Így volt ez tegnap is, tegnapelőtt is.
Egy idő után hallgatózni, figyelni kezdett az őr. A nagy csendben távoli motorzúgást, nyikorgást hallott. A későbbi percekben a zúgás erősödött, melyből azt következtette, hogy jármű, vagy járművek közelednek.
Nyomban szólt az őrség parancsnokának, Fekete szakaszvezetőnek.
–Tankok jönnek, szakaszvezető úr? – kérdezte nem kis ijedelemmel.
–Lehet, – válaszolt.
–De mit akarnak virradat előtt?
–Számít azoknak, hogy nappal van, vagy éjszaka? Figyeljen, őrködjön tovább, riadóztatom a tartalékot!
Öt perc múlva riadókészültségi állapotban voltak a bakák. Kubinyi és Fekete szakaszvezető mellettem álltak a körlet előtt, hátunk mögött géppisztolyosok hasaltak.
Figyeltük a folytonosan erősödő zúgást!
–Ide tartanak, – szólalt meg Kubinyi. –Mihajlovka felől!
–És kettő jön, hadnagy úr! – mondta a szakaszvezető.
–Ide jönnek hozzánk! A gépek a mieink! – erősködött a zászlós. –Ellenséges támadó járművek nem lehetnek, nem gázolhatták le a várost úgy, hogy azt mi észre ne vegyük! A nagy út bejáratánál vannak a Grossdeutschland [] páncélosok, az elhárítás dörejeit hallanunk kellett volna!
–De mit akarnak, hadnagy úr?
–Talán Kiszeljevkára törnek!
Nyugodtabbak lettünk ezekkel a beszélgetésekkel. Fekete felkiáltott:
–Kifordultak a kanyarból!
Valóban! Egy perc sem telt el, mert a „tankok” közvetlen elénk értek. Megállottak, zúgásuk elhallgatott. E perceb ötvöződtek a félelmek, az érzések, a várakozás izgalmai, amiket csak halálos pillanataiban érezhet az ember.
Két Nimród volt!
Nem mozdultunk, vártunk.
Pattanásig feszült lett a helyzet! Éreztem, hogy a hátunk mögött a géppisztolyosok ujjai az elsütő billentyűkön vannak! Lesnek minden mozdulatra, hogy melyiknél húzzák meg a ravaszt!
Végre kinyílt az első Nimród ajtaja!
A kocsiból egy zömök törzstiszt ugrott le! Nyomban felismertem: Vitéz Szügyi Zoltán e. e. [ejtőernyős] ezredes, a Mihajlovka térségében harcoló magyar csapatok parancsnoka volt. Előre léptem, és kérdeztem:
–Szügyi ezredes úr?
–Az vagyok!
–Ezredes úr, mint a 108/2 század parancsnoka alázatosan jelentkezem! Jelentem, hogy a század létszáma 5 tiszt és 171 fő altiszt, tisztes, és legénység! A harcos létszám 5 tiszt és 156 fő legénység! Jelen körletben 1 tiszt és 28 fő legénység van tartalékban! Különös esemény az éj folyamán nem történt! Várom parancsait!
Hozzám lépett, és kezet fogott velem. Ezalatt gondolataimban felbukkant a kérdés, hogy vajon mit akar? De nem kellett sokáig várakozni, hogy megtudjam. Beszélt, és adta parancsait:
–Tudnom kell, hogy mi a helyzet a 7 kilométerre fekvő Kiszeljevkén! Evégből tiszti felderítést kell ott végezni! A felderítés parancsnokául téged jelöllek ki!
Szédelegtem, s jöttek a gondolatok, hogy miért egy századparancsnokot jelöl ki felderítésre? Mit akar? Újra erőszakoltam a kérdést. Lelkesedés híján vettem tudomásul a parancsot! Szemrebbenés nélkül hallgattam az ezredest, s megjegyeztem, hogy Kiszeljevkát tegnap az oroszok elfoglalták!
Szó nélkül hagyta megjegyzésemet!
Keményen nézett továbbra is rám, és adta parancsait:
–Nekem, a további hadvezetés céljából a legbiztosabb információkra van szükségem! Ezért leszel te a felderítés parancsnoka! Rajtad kívül még 3 saját tiszted szakaszaikkal vesznek részt a vállalkozásban. Ezeken kívül küldök még egy tiszt által vezetett gyalogos szakaszt, és egy géppuskát, kezelő legénységgel. Ezek az egységek délre itt lesznek! Az akció kezdete 13 óra!
Folytatta:
–A feladatok megoldásának sikere érdekében két könnyű harckocsit küldök ide, 12 óra, 30 percre. Egy szakasz huszárt útbaindítok 12 órakor felvonulásotok útirányától balra a lapályon, az ellenséges erők figyelmének elterelése céljából.
–Rettenetes, – gondoltam.
–Ezeken kívül 13 óra 30 perckor meg kezdem ágyúval lövetni a falut, 15 gránát fog a faluba becsapódni!
Bár sokszor voltak már kritikus pillanataim, mikor a halállal szemtől-szemben álltam, most mégis a félelem belemarkolt a szívembe. Tudtam, hogy halálba küld az ezredes!
És nagynak találtam az erőt a felderítésre! De aztán megtudtam, hogy miért kell ez a nagy erő?
További ellentmondás nélküli parancsokat adott:
–A faluban, ha nem lesznek ellenséges csapatok, egy biztosító harcelőőrs visszahagyása után nyomban visszatértek! Ha orosz erők vannak ott, harc árán be kell törni a községbe! Be kell törni! – ismételte nyomatékkal. –Meg kell állapítani az ellenséges erők nagyságát! Meg kell állapítani a tűzerejét! Az utcai harcok közben fel kell gyújtani a falut! Foglyokat kell ejteni! Ha az égő házak füstje jelzi a faluba való betörés sikerét, az állásaidban itt maradt szakaszt erősítésül útbaindíttatom!
Dacos akcentusokkal cikáztak agyamban a gondolatok! Egy falut felgyújtani? Hát ezt nehezen, de meg kell tennem!
Úgy láttam, hogy nem ad több parancsot, mert beszédében megállt. De szemét nem vette le rólam. Megkérdezte:
–Érted-e a parancsokat? Értel-e mindent?
–Igenis!
–Elvárom, hogy azokat pontosan, és sikeresen teljesítsd!
Még mindig volt mondanivalója:
–Ha bármilyen ok miatt a két harckocsi nem érkezne meg, akkor is indulnotok kell 13 órakor!
Kezét sapkájának siltjéhez emelte, én is tisztelegtem!
Percnyi idő után a Nimródok motorjainak a zúgása sem volt hallható!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
