Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából I.
2023. január 12. 09:11 Múlt-kor
„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.
1943. január 12.
Keddi nap van. Délelőtt 9 órakor türelmetlenül cseng a telefon századom livinszkájai irodájában. Az ügyeletes altiszt keresgélt valamit, késve vette fel a kagylót.
–Halló, itt „Holló”, [fedőnevünk] Halmos törzsőrmester!
Hallottam aztán a kemény hangokat:
–Alusznak maguk? Azonnal hívja a századparancsnokot!
Miután vigyázzba kapta magát a törzs, igenissel letette a kagylót. Néhány lépést tett felém, és halkan mondta:
–Az alezredes úr!
Azonnal jelentkeztem, és máris kaptam a kérdéseket:
–Mikor ellenőrizted Bolsoj Jaruga térségét?
–Alázatosan jelentem, egy hónapja.
–Milyen intézkedések lettek téve?
–Katonai intézkedésre nem volt szükség, de utasítást kapott a sztaroszta, hogy hóesés esetén tisztíttassa az utakat, lássa el tűzifával az iskolát, és a maga hivatalát is.
–No, tenned kell katonai intézkedést nemsokára!
–Parancsoljon, alezredes úr!
–Az egyik gazdasági ügyeket intéző német alakulat jelentette, hogy fegyveresek zavarják a begyűjtést. Azonnal szállj ki, tapasztalataidról és intézkedéseidről 15-én 18 óráig tégy jelentést!
Önként jelentkezőket kértem a szakaszparancsnokoktól, s három szánnal, 15 géppisztolyos katonával 13 órára Bolsoj Jarugára érkeztem. Azonban a vizsgálatok megkezdésére nem gondoltam, mert nyugtalanított, hogy míg tartott az út, 10 órától kelet felől, ágyúk százainak pokoli dübörgése hallatszott. Ha később lanyhult is ez a dübörgés, egész nap tartott, csak késő este hallgattak el az ágyúk
Bolsoj Jaruga előtt megálltunk, előttünk fél kilométernyire volt a község. Sehol egy lélek, az úton senki, csak a félős kérdések futkároztak egyik katonától a másikig. Kérdésekkel ostromoltak, de mivel csak félelmetes sejtéseim voltak, elgondolkodva mondtam nekik:
–Lehet, hogy a váltásra érkezett friss erők gyakorolnak!
Azt hiszem, nem lehettek elégedettek a felelettel, sem a további hallgatásommal. Ők is hallgattak, csak a fáradt lovak prüszköltek fel egyszer-egyszer. Pej színű lovak voltak, de mire a faluba értünk, fehérre festette őket a 30 fokos fagy dere.
Erdélyi Béla egy versben is megörökítette az aznapiakat:
Negyvenhárom január tizenkettedikén
URIV
bosszús óriás rohangál
dobálja szerte erős dühét
a borostás arcu szőlős dombokon
lábnyomából folyó indul
kieresztve
a vörös mustot
mit letépett szemekből
kitapos
a hó nagy kortyokban
issza a nedvet
ropog a tánc a dombokon
villámok fénye mellett
melyet 10-kor kezdtek
tartott estig
kimulásig
napatekeren
holdudvaron
délelőttön
délutánon
istenek csinálta bálon
Támogasd a 
szerkesztőségét!
