Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A dunai hajózást és egy kedélyes román–magyar barátságot mutat be egy kiállítás a Duna-deltában

A dunai hajózást és egy kedélyes román–magyar barátságot mutat be egy kiállítás a Duna-deltában

2022. szeptember 9. 12:30 MTI

A dunai hajózásról nyílik kiállítás a romániai Ivan Patzaichin Fesztiválon, ahol a névadó egykori román négyszeres olimpiai bajnok és Wichmann Tamás magyar kilencszeres kenuvilágbajnok barátságát megörökítő emlékplakettet is átad a Liszt Intézet bukaresti központja a szervezőknek – közölte csütörtökön a Liszt Intézet.

<

A tavaly szeptember 5-én elhunyt, lipován származású Ivan Patzaichin nevét az idén felvevő fesztiválon bemutatták annak a múzeumnak a tervét, amely az olimpiai bajnok szülőfalujában, a Mila 23 nevű Tulcea megyei településen lesz.

Ott kap helyet az a Gyarmathy János és Makkai István marosvásárhelyi képzőművészek által készített emléktábla is, amelyet a Liszt Intézet nevében ma ad át Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója a fesztivál szervezőinek.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a két nagy vetélytárs, Patzaichin és Wichmann között igazi barátság alakult ki a versenyeken kívül, így ezt hivatott megörökíteni az emléktábla, amely a két sportolónak állít emléket.

A fesztiválon szintén ma megnyílik Tulceán a két világháború közötti dunai hajózásról szóló kiállítás, amelyet korábban Bukarestben mutattak be.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, valamint a Liszt Intézet bukaresti központja közreműködésével elkészült tárlatot ezt követőn Galacon (Galați) és Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin) tekinthetik meg az érdeklődők.

A Liszt Intézet az elmúlt években több kiállítást szervezett Bukarestben és más romániai városokban a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közösen.

A mostani háromnyelvű kiállítás öt tematikus és kronologikus egységben mutatja be a dunai hajózásban az 1920 és 1945 között megmutatkozó kihívásokat és válaszokat archív fotók, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által rendelkezésre bocsátott hajómodellek segítségével. A tárlat kurátora Tinku-Szathmáry Balázs.

A korábban Rowmania Fest nevet viselő Ivan Patzaichin Fesztivál célja, hogy bemutassa a Duna-delta gazdagságát, és felhívja a figyelmet az ott rejlő természeti kincsekre.

Az évtizedes múlttal rendelkező fesztiválnak kezdetektől partnere a Liszt Intézet bukaresti központja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A dunai hajózást és egy kedélyes román–magyar barátságot mutat be egy kiállítás a Duna-deltában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra