A szavazás, amely a függetlenség útjára vezette Lettországot

2022. május 4. 18:05 MTI

A „szabadság szelleme” Lettországban az 1980-as évek vége felé, az évről évre egyre radikálisabbá váló augusztus 23-i tüntetésekkel szabadult ki a palackból. A tüntetők ezen a napon a balti államok függetlenségének elvesztését szentesítő, 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop-paktumra emlékeztek.

Az 1988 októberében megalakult Lett Népfront a szuverenitásért, a gazdasági-kulturális önállóságért, a szovjet peresztrojka eszméinek valóra váltásáért szállt síkra, de programjában ekkor még nem szerepelt a kiválás a Szovjetunióból.

A mozgalomnak jelentős része volt abban, hogy a rigai parlament 1988. október 6-án hivatalos nyelvvé nyilvánította a lettet, és visszaállította az 1940-es szovjet megszállás előtti állami szimbólumokat. Nemzeti törekvéseiben a Lett Kommunista Párt (LKP) is támogatta a Népfrontot: az LKP ott volt az 1989. március 25-i háromszázezres rigai tüntetésen is, amelyet a 40 évvel korábbi sztálini deportálások emlékére rendeztek.

Az 1989. március–áprilisi szovjet parlamenti választások során a Lett Népfront több képviselője is bejutott a moszkvai törvényhozásba. Május 5-én a rigai parlament az állami nyelv rangjára emelte a lettet. A törvény hároméves türelmi időt szabott a köztársaságban élő és dolgozó, de lettül nem beszélő személyeknek, hogy az alkalmazásukhoz szükséges feltételeknek eleget tegyenek, vagyis megtanulják az őslakosság nyelvét. Az oroszt a nemzetiségek közti kommunikáció egyik fő eszközeként határozták meg. 

1989. július 29-én a törvényhozás nyilatkozatot fogadott el Lettország állami szuverenitásáról, s ennek megfelelően módosította az alkotmányt. Kimondta azt is, hogy a szovjet össz-szövetségi törvények ezután csak akkor léphetnek életbe a köztársaság területén, ha a rigai törvényhozás is elfogadja azokat.

1989. november 11-én a lett parlament semmissé nyilvánította az 1939-es szovjet–német megnemtámadási szerződés titkos záradékait, amelyek lehetővé tették a balti államok Szovjetunió általi annektálását. Őszre kiépült a többpártrendszer, a decemberi helyhatósági választásokon a tanácsok tagjainak 90 százalékát a Népfront nyerte el. A rigai törvényhozás 1990. január 11-én eltörölte a kommunista párt vezető szerepét rögzítő alkotmánycikkelyt.

Az állami függetlenség kérdése 1990 elején vált a politikai viták fő napirendi pontjává. A törvényhozás február 15-én szavazta meg azt a dokumentumot, amely elítélte az 1940. július 21-i lett parlamenti deklarációt Lettországnak a Szovjetunióhoz való csatlakozásáról. Március 1-jén kinyilvánították, hogy nem ismerik el a szovjet központi államhatalmi szervek alkotmány- és törvényellenőrző jogát Lettország területén.

A március–áprilisi parlamenti választásokon a Népfront a 201 parlamenti helyből 128-at szerzett meg. A törvényhozásba bekerült kilenc politikai csoportosulás közül csak az áprilisi pártszakadás után az SZKP platformján maradt kommunisták és a lettországi oroszajkúakat tömörítő Intermozgalom ellenezte a Szovjetuniótól való elszakadást.

A törvényhozás 1990. május 3-án a függetlenségpárti kommunista Anatolijs Gorbunovsot választotta meg a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé, majd május 4-én 138 szavazattal egy tartózkodás mellett kikiáltotta a függetlenséget (a voksolásban 62 képviselő nem vett részt). A nyilatkozat Lett Köztársaságra változtatta az állam elnevezését, területét a második világháború előtti keretek között határozta meg.

Barikád Rigában 1991. júliusában (Kép forrása: Wikipédia/ Apdency/ CC BY-SA 3.0)

Mihail Gorbacsov szovjet államfő május 14-i rendeletében érvénytelennek nyilvánította a függetlenségi deklarációt, a szovjet belügyminisztérium pedig „operatív csoportokat” küldött a balti köztársaságba a „jogrend védelmére”. Az év folyamán további lépések készítették elő a lett különválást, a szovjet vezetést igazán az bőszítette fel, amikor a rigai törvényhozás 1990. november 14-én felfüggesztette a területén állomásozó szovjet katonai egységek anyagi és szociális ellátását.

1991. január 2-án a szovjet belügyminisztérium különleges rendeltetésű egységei megszállták a rigai sajtóházat, és hajsza indult a szolgálatmegtagadó sorkötelesek után. Január 15-én a szovjet csapatok megszállták a lett rendőrakadémia rigai épületét, és rátámadtak a parlamentet környező utakat elbarikádozó gépjárművekre.

A Moszkva támogatását élvező függetlenségellenes erők által létrehozott Nemzeti Megmentés Bizottsága január 19-én önmagát nyilvánította a hatalom letéteményesének, törvényen kívül helyezte a parlamentet és a kormányt, egyben érvénytelenítette a függetlenségi nyilatkozatot.

Január 20-án a szovjet különítményesek megrohamozták a rigai belügyminisztériumot, támadásuk négy halálos áldozatot követelt. A Moszkva-barát erők fellépése és a megsegítésükre indított szovjet katonai beavatkozás belső támogatottság híján sikertelen maradt: január 29-én a Nemzeti Megmentés Bizottsága rákényszerült tíz nappal korábbi határozatának felfüggesztésére.

Az 1991. március 3-i népszavazáson a jogosultak 87,6 százaléka járult az urnákhoz, és 73,7 százalékuk igent mondott a függetlenségre. A referendum felhatalmazást adott a Szovjetuniótól való elszakadásra, amelyre az 1991. augusztusi moszkvai puccs után kerülhetett sor. A rigai parlament 1991. augusztus 21-én megerősítette az 1990. május 4-i függetlenségi határozatot, majd szeptember 6-án a szovjet Államtanács elismerte Lettország (és vele együtt a másik két balti állam) függetlenségét.