A bürokrácia és a kolerajárvány sem állíthatta meg Kresz Géza önkéntes mentőseit
2022. április 10. 12:50 Múlt-kor
Képzeljük el, hogy egy napon kilépünk az utcára, és balesetet szenvedünk. Tehetetlenül fekszünk a járda kövezetén, és jobb esetben a járókelők segítségére, házi praktikákra vagyunk utalva, mert a mentőket senki sem értesíti, az intézmény ugyanis még nem létezik. 1887 előtt a csaknem milliósra duzzadt Budapesten ez a rémálomszerű helyzet mindennapos probléma volt, amely egy fáradhatatlan újító, Kresz Géza szervező tevékenységének köszönhetően nyert orvoslást. A 121 éve, 1901. április 10-én elhunyt orvosnak azonban nem csak a mentőegylet megalapítását köszönhetjük.
London beindította a fantáziáját
Az 1802-ben született Karl Kressnek nem fűlött a foga a katonáskodáshoz, és fivérével a messzi Merseburg városából egészen Pestig menekült a kényszertoborzás elől.
Kress, aki új hazájában sebészorvosként ténykedett, egy német származású könyvkereskedő leányát, Schwingenschlögel Katalint vette feleségül.
A párnak hat gyermeke született, akik közül a legkisebb Geyza, akiből az évek múltával, a család elmagyarosodása folytán Géza lett, a pesti egyetemen szerzett orvosi diplomát 1871-ben. Kresz Géza kis ideig orvosként, majd a Belváros tisztiorvosaként kereste a kenyerét.
Kresz 1881-ben kijutott egy londoni közegészségügyi konferenciára, ahol egy mentőbemutató nagy hatást gyakorolt rá. Angliából visszatérve elhatározta, hogy Budapesten létrehoz egy mentőszolgálatot.
Bár a székesfővárosban mindennaposak voltak a közlekedési és egyéb balesetek, az orvosi szakma nem igazán rajongott az ötletért.
Kresz Géza, a magyar mentősök atyja
Wikipédia / Közkincs
A doktorok egy kis része rangon alulinak tartotta a nyílt utcán való praktizálást, a nagyobb része viszont a megélhetését féltette egy „laikusokkal” működő mentőszolgálat felállításától.
Kresz ugyanis fontosnak tartotta, hogy az emberek minél szélesebb körben elsajátítsák az alapvető elsősegélynyújtási ismereteket, és ennek hangot is adott.
Az orvosok a mentősök helyett a rendőrökben bíztak
Az orvosi szakma félelmei azonban alaptalanok voltak, hiszen a tisztiorvos a mentőszolgálat gerincét orvosokból és medikusokból tervezte felállítani, akik a helyszínen megfelelő ellátást tudnak biztosítani a rászorulóknak.
Ha a helyszínen nem biztosítható a kielégítő segítségnyújtás, a mentőszolgálat központjában stabilizálni tudják a beteg állapotát, és ha szükséges, a sérülteket a további kezelések végett a kórházakba is el tudják szállítani.
Ez persze nem tetszett a praktizáló orvosoknak, akik nem nagyon támogatták az utcai akciókat. A derék gyógyítók idegenkedtek a munkájuk „kiszervezésétől”, nekik szakmailag tökéletesen megfelelt az a megszokott rendszer, hogy a sérülteket a baleset helyszínére kiérkező rendőrök mindenfajta elsősegélynyújtás nélkül szállítsák be a kórházakba.
Kresz Gézának hatévi küzdelmébe telt, mire az orvosok, tűzoltók, hivatalnokok közül elég támogatót szerzett ahhoz, hogy a fővárosi közgyűlés elfogadja a kezdeményezését.
1887. május 10-én a fővárosban megkezdte működését a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület, a BÖME, amelynek igazgatói tisztét gr. Andrássy Aladárral egyetemben Kresz Géza látta el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
