Önmagán és elítélteken tesztelte a gyermekbénulástól milliókat megmentő cseppeket Albert Sabin

2022. március 3. 15:50 MTI, Múlt-kor

1906. augusztus 26-án született az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó lengyelországi Białystokban Abram Saperstein néven, zsidó családban.

Tizenöt éves volt, amikor a család kivándorolt az Egyesült Államokba, az állampolgárságot 1930-ban kapta meg. 1931-ben szerzett orvosi diplomát a New York-i Egyetemen, épp akkor, amikor Amerikában gyermekbénulás-járvány pusztított.

A járványos gyermekbénulás (poliomyelitis vagy polio) járványos méretekben a 19. század végén jelentkezett, és a múlt század első felének legrettegettebb gyermekbetegségévé vált.

A kór elsősorban a tíz év alatti gyermekeket támadja meg, vírusa a mozgató idegsejteket megfertőzve izombénulást okoz. Leggyakrabban a végtagok válnak mozgásképtelenné, de károsodhatnak a légzőizmok is, ilyenkor csak a mesterséges lélegeztetés, a vastüdő tudja életben tartani a beteget.

Sabin elhatározta, hogy megfékezi a kórt. 1935-től a Rockefeller Intézet kutatóorvosaként dolgozott, és elsőként sikerült a poliovírust emberi testből kivett idegszöveten szaporítania.

1939-től a Cincinnati Egyetemen tanított, és az ottani gyermekklinika fertőző betegségeket kutató részlegét is vezette. A II. világháború alatt az afrikai és távol-keleti hadszíntéren harcoló katonákat pusztító betegségeket, a sárgalázat, a mocsárlázat és a japán encephalitist kutatta.

A háború után visszatért a járványos gyermekbénulás tanulmányozásához, és 1949-ben sikerült annak vírusát kutatásra is alkalmas mennyiségben kitenyésztenie.

A polio elleni első szérumot 1953-ban Jonas Salk kísérletezte ki, de ezt csak injekcióban lehetett beadni, és mivel deaktivált, „halott” vírusból készült, nem mindig nyújtott teljes védettséget. Sabinnak 1954-ben sikerült megalkotnia a szájon át adható vakcinát, amelyet előbb magán, majd önként jelentkező elítélteken próbált ki.

Az eljárás során a szervezetbe legyengített kórokozókat juttatnak be, amelyek fertőzést nem okoznak, de kiváltják az immunreakciót. A vírus a fertőzés kapujában, a bélcsatornában szaporodik el, így a bélfal sejtjei immunissá válnak, és a patogén vírus sem tud többé itt szaporodni. A vakcina élő kórokozót tartalmaz, így a beoltott ember környezetét ugyan megfertőzi, de ezzel immunizálja is.

A Sabin-cseppek használatát 1960-ban engedélyezték az Egyesült Államokban, a világon először Magyarországon tették kötelezővé, bevezetése óta hazánkban járvány nem fordult elő.

Sabin az 1960-as években kétszer járt Magyarországon, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta.

Sabin irányította a pappataci-láz és a dengue-láz oltóanyagának kutatását, vizsgálta a vírusok elleni immunitás kialakulásának folyamatát, az idegrendszert támadó vírusok szerepét a rák kialakulásában, és módszert dolgozott ki a toxoplazmózis diagnosztizálására.

1971-ben a Cincinnati Egyetemről vonult nyugalomba, 1974-82 között a charlestoni Dél-Karolinai Egyetem kutatóprofesszora volt. Felbecsülhetetlen eredményei ellenére a Nobel-díjat nem kapta meg, a kitüntetést a vírus tenyésztését megoldó John Endersnek ítélték oda.

A sors fintora, hogy a gyermekbénulást legyőző Sabint 1983-ban bénulással járó betegség támadta meg, életét végül csak műtéttel sikerült megmenteni.

A tudós 86 éves korában, 1993. március 3-án halt meg szívroham következtében. A nevét őrző kutatóintézet különböző fertőzéses betegségek elleni vakcinák kutatásával foglalkozik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ezredfordulóra tűzte ki célul a gyermekbénulást okozó vírus teljes leküzdését. A cél érdekében 1995-ben kiterjesztett immunizációs programot indítottak, ennek során már az elölt vírusos, jól immunizáló vakcinát alkalmazzák.

Magyarországon a Sabin-cseppeket ellenőrző oltásként adják. A WHO 2002. június 21-én deklarálta, hogy Európa mentes a vad polio vírustól, amely azonban még jelen van a világban, de járványos méretekben már csak három országban: Nigériában, Pakisztánban és Afganisztánban.