Szoptató dajkaság, magas csecsemőhalandóság, lelencügy, megesett lányok helyzete, anyai mortalitás, egykézés, magzatelhajtás – számos társadalmi probléma várt megoldásra a XIX. század végi Magyarországon. A bábaügy valamennyivel összekapcsolódott. A bábaság a hagyományok által meghatározott, összetett, női mesterség, amelyet a XVIII. századtól állami ellenőrzés és szabályozások, a szakszerű és intézményesített oktatás kiépítése, a medikalizáció és a technokrata szemlélet alakított. A XIX. század végére képzettségük és működési helyük szerint rétegződve Magyarországon megkülönböztettek parasztbábát, cédulás bábát, másodrendű és okleveles bábát, de a XX. század első feléig képzettségüktől függetlenül mindegyiknek ugyanaz a komplex szerepköre volt: egyéni és közösségi, a születést és a halált átfogó, szakrális és profán feladatokat láttak el. 

A századfordulóhoz közeledve a magas csecsemőhalandóság és az anyai mortalitás az egyik legégetőbb társadalmi kérdéssé vált. Az ellene való küzdelem középpontjába a bábaügy került, amely összekapcsolódott más, megoldásra váró társadalmi problémákkal. Ilyen volt a szoptató dajkaság, a lelencügy, a megesett lányok helyzete, az egykézés, a magzatelhajtás és a prostitúció. Így a kérdéskör rendezése a közigazgatási, közegészségügyi, gyermekvédelmi és rendészeti, valamint szociálpolitikai szabályozásoknak is részévé vált. Külön megemlítendő problémakör volt az orvosok kizárólagosságra törekvése, s nemcsak a szülés kérdésében, hanem más bábafeladatok ellátásában is.

Két nézet és elképzelés útján indultak a reformok. Az orvosok egy része gyors eredményeket akart elérni a súlyos bábahiány pótlására, ezért a XVIII. században kialakított oktatási elveket figyelmen kívül hagyva, létrehoztak úgynevezett másodrendű bábaképzőket, ahol 10–12 hét alatt akár félanalfabéta nőket is gyorstalpaló oktatásban részesítettek. Noha az itt végzett bábák csak működési engedélyt kaptak, mégis ugyanolyan feladatokat láttak el elsősorban a falvainkban, mint az öt-hat hónapi képzés és kórházi gyakorlat után levizsgázott okleveles bábák. Az orvosok másik része a szüléseket egészségügyi intézményekben, kórházakban képzelte el, ahol a bábák alárendelt, csak a szülésre korlátozódó funkciót láthattak volna el. Ehhez kapcsolódott a magasabb szintű okleveles bábaképzés, majd az ápolónő- és védőnőképzés beindítása is, hogy a falvakban kiszorítsák a cédulás és parasztbábákat a szülésekből, illetve helyettesítsék őket az anya- és csecsemőellátásban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tavasz számában olvasható.