A gyűjtögető Jan van der Heyden
A XVII. században a holland kereskedők körbeutazták a Földet, és ámulatba ejtő bizonyítékokat hoztak magukkal arról, hogyan is néz ki a világ túlsó fele. Diderot 1772-ben így írt erről: „A hollandok emberi hangyák; elárasztják a világ valamennyi táját, mindent összegyűjtenek, amit ritkának, hasznosnak vagy értékesnek találnak, és hazaviszik a raktáraikba.” Az Ázsiával való kereskedelem, a fűszerek és más egzotikus áruk egyre növekvő forgalma így vagy úgy, de szinte minden holland polgár életére hatással volt. Egyre általánosabbá vált a távoli tájakról érkező, szép tárgyak gyűjtése, amelyek izgalmas dolgokat meséltek a világ másik felén élő emberek szokásairól. Ennek a gyűjtőszenvedélynek volt az egyik megnyilvánulása a csendélet műfajának egyre növekvő népszerűsége is.
A holland csendéletek jelentős részén értékes és furcsa tárgyak sokaságát látjuk. Lehetséges, hogy a kincseikre büszke gyűjtők akarták így megörökíttetni a kollekciójukat, de a festmény akár helyettesíthette is a tárgyi gyűjteményt.
A Jan van der Heyden festményén látható tárgyak túlnyomó többsége egészen biztosan a festő tulajdonában volt, hisz több más művén is feltűnik például a két glóbusz, a japán kard vagy a német kabinetszekrény. A festő saját kis gyűjteményének tárgyai egy tágas, egyre inkább megismerhető és leírható világról tanúskodnak, de jelzik a művész szerteágazó érdeklődését is.
Lokálpatrióta polihisztor
Nincs nehéz dolgunk, amikor a Heyden csendéletein feltűnő tárgyakat próbáljuk számba venni, hiszen alig egy tucat ilyen témájú képe maradt fenn. Nem ez, hanem a városi látképek festése volt az a specialitása, amelynek hírnevét köszönhette. Különös módon viszonylag kevés időt szentelt a festészetnek. Sokoldalú tehetsége egészen más területeken is megnyilvánult, kiváló műszaki érzéke volt, és semmi sem okozott számára nagyobb örömet, mint az új dolgok kieszelése.
A XVII. századi Hollandiában egészen általános volt a természettudományos és művészi érdeklődés összefonódása. Heyden például a városképek kompozícióinak felvázolásakor optikai segédeszközöket, különböző lencséket és camera obscurát is használt. Biztos rajztudással örökítette meg a legapróbb részleteket is, egyik életrajzírója szerint a képein „még a mész is látható a téglák közti fugákban.” Sajátos atmoszférateremtő képességének és a hatásosan elhelyezett kis figuráknak köszönhetően azonban művei sohasem unalmasak, hanem mindig eleven élettől lüktető hangulatos városi jeleneteknek tűnnek.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tavasz számában olvasható.