Múlt-kor.hu

A 19. századiak sem voltak erkölcsösebbek, mint mi

A 19. századiak sem voltak erkölcsösebbek, mint mi

2014. június 17. 15:29 Katona Csaba

„Egy menyecske Lászlóval tréfált, hogy az sok hódítást teve a hölgyek közt, s delejes erővel kell bírnia, hogy a lyányok úgy vonzódnak hozzá. »Igen – szólalt föl szórakozottan Grechenek –, hatalmas delejtűje van!«” Vajon miként egyeztethető össze a fenti pajzán idézet azzal, ahogyan – valamiféle romantikus látószögből szemlélve azt – oly sokan vélekednek a XIX. századról: miszerint az emberek jobbak, erkölcsösebbek, nemesebbek voltak?

Ha azt is eláruljuk, hogy e sorokat nem mástól citáltuk, mint Ács Gedeon (1819–1887) református lelkésztől, végképp megdőlni látszik a filmek és regények sora sugallta sablonos kép. Hát még ha a következő „nyelvészeti” elemzést is elolvassuk, amelyből kiderül, hogy praktikus dolog az ananászt ananásznak hívni: „»Ön – mondta – nemigen eszik gyümölcsöt, de reménylem, nem veti meg, ha igen jó pine-apple-lel kínálom.« A gyümölcs angol nevét úgy mondta ki, mint angolul olvasni nem tudó magyar mondaná, ha az utolsó betűt e helyett a-nak nézné. Alig szaladt ki száján a szó, fülig pirult.”

Ács feljegyzése azt is elárulja, hogy bizonyos „csúnya” szavak az úrhölgyek előtt sem voltak ismeretlenek. Be kell látni: a XIX. századi Magyarországot éppúgy esendő, vágyak által kínzott, a kéjt hajszoló emberek népesítették be, mint bármely más korszakban. Életüknek – bármit diktált a hagyományos polgári erkölcs, az elvárás – a szexualitás is része volt. Ráadásul e korszak nem volt annyira prűd, mint a létező szocializmus első évtizedei, amikor az a mondás terjengett, hogy a szocialista embertípusnak nincs szexuális élete, csak gyerekei. A terjedelem szabta korlátok közé szorítva a XIX. századi Magyarország lakóinak intim pillanataiból szemezgetünk.

A már idézett Ács Gedeon társaságában egy bizonyos Grechenek nevű úr számított tréfamesternek, aki minimum a verbalitás szintjén buzgó híve volt a szexuális szabadosságnak. Egy alkalommal furcsa történetet osztott meg hallgatóságával: „ismert otthon egy olyan embert, ki egy kocsi görögdinnyét képes volt megenni egy álló helyében”. Mikor a hölgyek érdeklődtek, ez miként lehetett (hogyhogy nem kellett időközben vizelnie?), azt felelte, hogy az úr vízben állt derékig. A hölgyek nem akarták érteni, miért is lényeges az úr lábát térden felül is nyaldosó víz szerepe, s magyarázatot követeltek. Ez volt az a pont, amikor Grechenek is elpirult. De addigra a kérdezőknek is leeshetett a tantusz: „a hölgyek (…) szinte elhallgattak, s némelyik el is pirult”.

Ugyanakkor Slachta Etelka (1821–1876) soproni úrilány gond nélkül jegyezte le naplójába az alábbiakat egyik udvarlójáról, Riefkohl Rudolf ulánus tisztről: „Nem volt pénze, kurvához ment, s annak három húszast szándékozott adni. (...) Én eddig képzelém, hogy ő semmiképp sem kéjt vadászó. (…) Ha még nálunk lett volna, jelenlétem, az én közelségem őt annyira felhevítette volna, hogy tüzes kínjai csillapításául menedéket keresett volna egy kurvánál – de nem előre calculirozva, vadászva ezen kéjt. Ez alávaló, ez csúnya s nemtelen!”

Katona Csaba teljes cikkét keresse a Múlt-kor nyári számában!

A 19. századiak sem voltak erkölcsösebbek, mint mi

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz: Forró magyar őszök

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra