Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szeretők az ókortól a 20. századig

2013. január 21. 08:49

<

Eva Braun

Eva Braun Münchenben született, tizenhét éves korában kezdett dolgozni eladóként a fotográfus Heinrich Hoffmann boltjában, aki a náci párt hivatalos fényképésze volt. A nála huszonhárom évvel idősebb Hitlerrel Hoffmann stúdiójában találkozott először 1929 októberében. Hitler korábban Geli Rauballal élt együtt, aki 1931-ben öngyilkosságot követett el. A Führer szinte beleőrült a lány elvesztésébe, Eva Braunnal való kapcsolata csak ezután vált intenzívebbé. Eva kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, valószínűleg azért, hogy Hitler figyelmét jobban magára irányítsa. Braun 1933-tól már fényképészként dolgozott Hoffmann mellett, így lehetősége volt, hogy csatlakozzon Hitler kíséretéhez, mint a nemzetiszocialista párt fotósa. 1936-ban Eva már Hitler "háztartásához" tartozott, ám ideje nagy részét továbbra is Münchenben töltötte és volt egy apartmanja Berlinben is.

A Führer hitte, hogy vonzó a nők körében, s nőtlenségét igyekezett arra használni, hogy növelje politikai népszerűségét. Hitler és Braun soha nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Evának külön szobája volt a Berghofban, a berlini rezidencián és a berlini bunkerben is. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja. Egy idő után Braun ugyan Hitler magántitkárává lépett elő, de soha nem vehetett részt a politikai megbeszéléseken.

Amikor Eva Braun 1944. július 20-án értesült a Hitler elleni sikertelen merényletről, ezt írta a Führernek: "Találkozásunk első pillanatától kezdve megfogadtam, hogy bárhová követlek, akár a halálba is." 1945 áprilisában Braun Berlinbe utazott, hogy Hitlerrel legyen a Führer-bunkerben, és nem volt hajlandó eltávozni onnan akkor sem, amikor a Vörös Hadsereg már Berlin kapujában állt. Április 28-ról 29-re virradó éjjel a Führer és Eva Braun egy egyszerű polgári ceremónia keretében összeházasodtak. Április 30-án délután elköszöntek az alkalmazottaktól. Három óra harminc perckor egy hangos dörrenés hallatszott, a szobába Hitler inasa, Heinz Linge és az SS-segédtiszt, Otto Günsche lépett be, s megtalálták Hitler és Eva Braun holttestét. Eva ciánkapszulát vett be, Hitler a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Szeretők az ókortól a 20. századig

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra