II. József népszámlását rendelt el Magyarországon (ugyanígy Horvátországban és Erdélyben). A népszámlását (conscriptio) során elsődlegesen katonai szempontok érvényesültek; burkolt célja a besorozható újoncok számának felmérése volt. Magyarországon ez az első népesség-összeírás, amely kiterjedt a lakosság egészére, így a nemességre is (ami ugyancsak kiváltotta a megyei nemesség felháborodását és tiltakozását), és arról megbízható adatokat szolgáltatott. A népszámlálást 1784 és 1787 között a közigazgatási hatóságok a katonaság segítségével hajtották végre. A népszámlálás során összeírták a községek, házak és háztartások (családok) számát, megállapították a jogi és a tényleges népesség nagyságát, valamint annak megoszlását vallás, nem és életkor, valamint foglalkozás, illetve társadalmi állás szerint. A népszámlálás eredménye szerint Magyarországon a lakosság száma mintegy 6,5 millió, Horvátországé 650 ezer és Erdélyé 1,5 millió, összesen tehát több mint 8,5 millió fő volt. Ez a szám jóval meghaladta a korabeli feltételezéseket. Az átlagos népsűrűség így Magyarországon 31, Horvátországban 34, Erdélyben 24 fő/km2 volt. A nemes férfiak (és fiúgyermekek) száma Magyarországon meghaladta a 155 ezret, Erdélyben a 32 ezret, Horvátországban megközelítette a 10 ezret - így az összlakosság mintegy 5%-a tartozott a nemességhez. Az egyházi személyek száma összesen mintegy 18 500, a tisztviselőké és az ún. honorácioroké pedig éppen 5 ezer fő volt. A zsidó vallású lakosság (férfiak és nők) száma megközelítette a 83 ezret. A megyei nemességnek a népszámlálással szembeni tiltakozása jelentős mértékben hozzájárult II. József azon elhatározásához, hogy a vármegyei igazgatás reformjával, a kerületi igazgatás bevezetésével biztosítsa rendeleteinek maradéktalan végrehajtását.