Az ősi Perzsia kulturális öröksége
2004. július 9. 14:00
Magyar iranisztika
Az iranisztika a magyar őstörténet-kutatatásban is megkerülhetetlen, hiszen egy ismert számánida vezír, Dzsajháni könyvét használták forrásul azok a 9-10. századi arab történetírók (például Ibn Ruszta), akik a honfoglalás korának magyarjairól készítettek leírást.
Az óperzsa birodalom és annak káprázatos fővárosa, Perszepolisz (mai nevén Takhte Dzsamsid) volt a magyar utazók és orientalisták (keletkutatók) egyik úticélja. Vámbéry Ármin (1832-1913), Stein Aurél (1862-1943) régészeti-antropológiai expedíciói illetve nyelvészeti vizsgálatai a mai iranisztika számára alapvető jelentőségű ismereteket, eredményeket hoztak - így az iráni nyelvcsalád középiráni korszakába tartozó, ma már kihalt nyelvek, a baktriai, a khotáni szaka írásos emlékei, óiráni nyelvemlékek, a zoroasztriánus Aveszta, az óperzsa királyfeliratok feltárását.
A perzsa irodalom, költészet értő olvasójának és fordítójának számított gróf Reviczky Károly (1736-1793), Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) és Erődi Harrach Béla (1846-1936). A perzsiai városi folklór felfedezője és közzétevője a földbirtokos Kégl Sándor (1862-1920), a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (az ELTE elődje) a perzsa nyelv és irodalom első tanára volt. Csillik Bertalan és Szabó Lőrinc fordításai nyomán a hatvanas évekre az ELTE perzsa szakán felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai már az eredeti perzsa szövegből fordítottak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
