Sörfőzők, sörházak Pécsett a 18-19. században
2010. augusztus 25. 10:40 Márfi Attila
A hódoltság utáni évtizedekben
A török hódoltságot követő időszakban több olyan tényezőt is fontos megemlíteni, amelyek meglehetősen kedveztek a sörkészítésnek. Sajnálatos azonban, hogy ezek közül elsőként a várost majdnem megtizedelő pestisjárványokat kell említenünk. A régi ispotály és a Szigeti Külváros külterületén felállított járványkóroda egyik hatásos védekezése volt a „fekete halál" ellen a vízforralás, s ebből fakadóan a sörfőzés is. Kedvezett a sörfőzés elterjedésének az ostrom alatt elnéptelenedett pécsi lakosság folyamatos növekedése is: míg a 18. század elején alig 2500 főt tartottak nyilván a korabeli polgárlisták, ez a szám a század végére megháromszorozódott.
Az újratelepülésnek és a szervezett betelepítéseknek köszönhetően a város polgárságának egyharmada németajkú volt, akik többek között magukkal hozták a fejlettebb nyugati sörfőzési és sörfogyasztási kultúrát is. Végül fontos megemlíteni a hagyományos és fejlett bortermelő és borkultúrájú város kocsmáltatási jogát is, amely jövedelmi forráshoz a sörkimérés bérbeadása is hozzájárult. Igaz, ezt a jogát Pécs csak 1780-tól (a város szabad királyi rangra emelését követően) érvényesíthette.
A városnak erre a jövedelemforrásra óriási szüksége volt: I. Lipót engedélyezte, hogy a sör akója után 15 krajcár díjat szedhessenek. Bár a Mecsek alján a szőlő- és bortermelés hozta továbbra is a busás jövedelmet, a sörfőzők sem voltak veszteségesek. 1726-ban például a városi sörház adott kölcsönt a város éves jövedelméből. Ekkor már országosan is elterjedt a város területén alapított sörházak árendába, azaz bérbe adása. Pécsett viszont több mint száz esztendő elteltével mondott csak le a város vezetése a jól jövedelmező vállalkozás közvetlen hasznáról.
A pécsi sörfőzés történetének ebből a korszakából egy legendává érett esetével is szolgálhatunk. A történet röviden a következő: 1739 őszén Dombóvárról egy serfőző legény, bizonyos Pellegrandt György érkezett Pécsre, hogy itt tehessen mestervizsgát. Tanuló és várakozó ideje alatt azonban — igaz a város tanácsának engedélyével — sört is főzött, amely tevékenység után adókedvezményt kapott. Ez viszont felháborodást szült a többi serfőzőmester körében, akik igyekeztek elűzni a nyilvánvaló és betolakodó konkurenciát. Ennek hangot adva csoportosan akarták megtámadni az ifjú serfőző lakhelyét, aki éjszaka, titokban szökött el a városból, félve a feltüzelt népharag elöl. Ugyanis azt a rémhírt terjesztették el róla a „nyomaték kedvéért", hogy nem csak sört főzött műhelyében, hanem boszorkányokkal is cimborált. Menekülési útvonalát azóta is Boszorkány útnak nevezik.
De ha meg is szabadultak a város sörfőző mesterei a házi sört főző legénytől, azt nem tudták megakadályozni, hogy a városban az akkor ismert két sörházon kívül is főzzenek seres italt a város polgárai. Ugyanis a 18. század derekára már annyira elterjedt a házi (otthoni) sörfőzés, hogy a városi sörfőzde évi bérleti díját évente volt kénytelen a város szenátusa leszállítatni, viszont még az évente kivetett, házi főzés utáni úgynevezett „sörgaras" sem vette el a kedvét a város polgárainak az otthoni sörfőzéstől.
Azt 1780-ban elnyert szabad királyi városi rang az alapvető privilégiumok mellett az immáron szabad kocsmáltatási jog érvényesülését is jelentette a város egész területén. Az úgynevezett kisebb haszonvételi jogok a várost illették. Idézve a szabad királyi rangot kinyilatkozó oklevél negyedik pontjának ideillő részletét: „... akár a városon kívül birtokolható, és bármely néven nevezendő tartozékaival, javadalmaival, hasznaival és jövedelmeivel, nevezetesen borkiméréseivel, mészárszékeivel, serfőzdéjével, pálinkafőzőjével, téglaégetőjével, azonkívül a piacok és hetivásárok, továbbá a városban, vagy annak területén időző zsidók és más nem polgárok taxáinak hasznával, gyógytárak és fogadók építésével, tehát valamennyi földesúri joggal és joghatósággal együtt, ugyanolyan joggal és hatalommal, mint amilyennel tudniillik a püspök, a káptalan, a szeminárium, a székesegyház és a mi királyi kincstárunk azokat birtokolhatta és hasznát élvezhette."
Ez akkora jövedelmet hozott, hogy a szabadító rang elnyerésének horribilis költségeit két év alatt fedezni tudta az így befolyt pénzösszeg. Ebben az időszakban, pontosabban 1784 májusában döntött úgy a városi tanács, hogy új sörházat építenek, elfogadva Melczer Antal sörfőzőmester kérelmét, abban a reményben, hogy az új sörház növelni tudja majd a város bevételeit. A Magyar Királyi Helytartótanács által is elfogadott tervezet viszont a napóleoni háborúk miatt meghiúsult, a későbbiekben pedig nem merült fel újra az építkezés gondolta, a városnak nem lévén ehhez kellő anyagi fedezete.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
