A Balaton lecsapolását tervezték a kis jégkorszakban
2007. május 22. 09:00
Óvatosan kell eljárni, ha "belenyúlunk" a környezetbe, mivel egyrészt változhatnak a feltételek, másrészt nehéz megjósolni, hogy az emberi beavatkozásnak milyen következményei lesznek.
Az éghajlatváltozás történelmi tanulságait elemezve a Szegedi Egyetem egyetemi tanára rámutatott arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben a klímaváltozás nem új dolog. `Amióta körülbelül 3,6 milliárd éve létezik légkör, létezik éghajlatváltozás is. A klímaváltozás állandó, és nagyléptékű éghajlatváltozások voltak a legkülönfélébb történeti korokban` - hangsúlyozta a történész.
Rácz Lajos ismertetése szerint az utóbbi kétezer évben 300-400 éves léptékű klímaváltozások voltak. Mint kifejtette, az első azonosítható felmelegedés a római korban kezdődött: az i.e. 1. század közepétől a 4. századig tartott, ezt a népvándorlások korának lehűlése követte. A középkori felmelegedés időszaka a vikingek kirajzásának kora, majd a 14. században jött a kis jégkorszak, amely a 19. században ért véget, hogy `elkezdődjön az agyonreklámozott jelenkori globális felmelegedés, amelynek a kilátásairól még nem sokat tudunk` - mondta.
Példaként a bécsi Helytartótanácsban a 18. században működött mérnöki csoportot hozta fel, amely vízvédelmi megoldásokat tervezett.
E csoport egyik vízmérnöke elkészítette a Balaton teljes lecsapolásának részletes tervét, amelyet Mária Terézia aláírt, az összes érintett megye pedig elfogadott. "Még hatástanulmányok is készültek arról, hogy mennyi gabonát, szénát termeszthetnek az így nyert területen" - jegyezte meg. A történész kitért arra, hogy a vízmérnöknek voltak egyéb tervei is, ezek közül a Duna és a Tisza vízrendszerének a rendezése valósult meg. A munkálatok a közlekedési viszonyok és a termőterület javítását, valamint az árvízveszély csökkentését célozták. "Egy szempontból értek el sikert - javultak a közlekedési viszonyok" - mondta.
Rácz Lajos szerint vegyes a mérleg; a tiszai szabályozást, amely a 19-20. század fordulóján a modernizáció csúcsának számított, később környezeti katasztrófaként értékelték amiatt, hogy a folyó halállománya 5-10 százalékra csökkent néhány év leforgása alatt. A történész az éghajlatváltozás humán vonatkozásaival kapcsolatban aláhúzta, hogy az ipari forradalomig az emberiség képes volt mindenhez alkalmazkodni, emiatt volt lehetséges, hogy a jégkorszak idején emberi telepek léteztek messze, északon, elképesztően szerény technikai felszereltséggel.
"Az ipari forradalom után, de főképp a 20. században az emberiség elérkezett oda, hogy képes mesterséges környezetet létrehozni, különösen a fejlett világban, és ezen kívül nem nagyon életképes. Nagyon nagy veszély, hogy a tolerancia, a változáshoz való alkalmazkodás képessége a modern civilizációban elvész. Amikor az emberiség paradigmát vált és ez igaz a természeti környezetre is, fontos tudni, hogy nincs visszaút" - hangsúlyozta Rácz Lajos.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
