A nevetés, mint politikai fegyver: könyv a Hitler-viccekről
2006. szeptember 27. 10:15
<
A tabuktól a rezsim nevetséges arcáig
A dachaui koncentrációs táborról megnyitásakor 1933-ban született vicc is azt mutatja, hogy az embereknek volt némi fogalmuk arról, hogy pillanatok alatt börtönbe kerülhetnek személyes véleményük szabad kinyilvánításért: Két ember találkozik. `Jó, hogy újra szabadon látlak. Milyen volt a koncentrációs tábor? `Remek! Reggeli az ágyban, kávé vagy kakaó, ebédre leves, hús, és desszert. Délután játék a kávé és a sütemény előtt. Aztán egy kis szundikálás és vacsora után pedig filmeket néztünk` `Ez nagyszerű!` - ámuldozik a másik - `Épp most beszéltem Meyerrel, akit szintén koncentrációs táborba vittek, de ő teljesen mást mesélt.` `Igen, hát emiatt választották ki még egyszer` - bólogat az első.Az újrafelfegyverkezés és a gazdasági stabilitás kiváltotta nemzeti gőg tükröződött az alábbi viccben: "Miért fekete az ég alja? Annyi repülő szállt fel, hogy a madaraknak gyalog kell menniük."
A háború alatt készült komédiák és kabaréjelenetek gyakran élcelődtek Olaszország felkészületlen hadseregén: A náci hadvezetéshez eljut a hír, hogy Mussolini csatlakozik a háborúhoz. "10 egységet fel kell állítanunk!" - mondja az egyik tiszt. "Nem a mi oldalunkon van?" - kérdi a másik. "Ez esetben 20 egységre lesz szükségünk" - hangzott a válasz.
A háború végén a szövetségesek bombázásának megindulásával a nyílt szarkazmus uralkodott el a viccekben is: "Mihez kezdesz a háború után?" - "Végre elmegyek nyaralni és körbejárom Nagy-Németországot!" - "És délután?" A viccmesélés ekkorra egyre veszélyesebbé vált, a "kishitűséget" ugyanis halállal büntették, s már egy viccért is könnyen megvádoltak bárkit. "A sztálingrádi csata után a politikai humor akasztófahumorrá vált, a féktelen marhulás helyett egyszerű szarkazmusok domináltak" - magyarázza Herzog.
Herzog könyve beleillik abba a változási folyamatba, ahogyan a németek több-kevesebb sikerrel megpróbálnak valamit tenni a múlt árnyaltabb és nyilvános feldolgozása érdekében. A háborús generációk után a gyerekek és az unokák korosztályai számára a múlt sokkal távolibb és emiatt sokkal inkább tabuk nélküli is. Herzog szerint minden generációnak újra szembe kell néznie, meg kell kűzdenie a múlttal: "A tabukat megdöntik, s idővel a rezsim nevetséges arca is látható lesz, anélkül, hogy elfelejtenénk az igazit, amely gonosz. Emiatt, meglehet, még mindig túl közel vagyunk."