A nevetés, mint politikai fegyver: könyv a Hitler-viccekről
2006. szeptember 27. 10:15
A Harmadik Birodalom idején született vicceket elemző szerző szerint tabudöntögető könyve hozzásegítheti a németeket a saját múltjukkal való őszinte szembenézéshez.
<
Hitler volt a poén
Hitler meglátogatja az elmegyógyintézetet, a betegek karlendítéssel köszöntik. Amint elhalad a sor mellett, látja, hogy az egyik ápolt nem szalutál: "Miért nem szalutál, mint a többiek?" - kérdi üvöltve. "Führer, én az elmebajosok ápolója vagyok".
A náci korszakra jellemző humor természetrajzáról szóló könyv ilyen és hasonló tréfákat elemez. A viccek többsége a Harmadik Birodalom kezdetén akár nyíltan is elhangozhatott, a háború végére azonban már életveszélybe sodorta a viccmesélőt. 1944-ben egy Marianne Elise K. nevű lőszergyártót például "rosszindulatú megjegyzései miatt" a háborús erőfeszítés aláásásával vádoltak meg és miután munkatársa feljelentette a hatóságoknál, ki is végezték az alábbi poénért: Hitler és Göring állnak a berlini rádiótorony tetején. Hitler azt mondja, szeretné végre valamivel felüdíteni a berlinieket. "Miért nem ugrasz le?" - kérdi Göring.
A könyv szerzője, Rudolph Herzog német filmes a kortárs vicceken keresztül a hétköznapi ember valós érzéseit kívánta tettenérni, s valójában a mindennapi élet gyakorlatát, a kor hangulatát idézte meg: "A viccek a Harmadik Birodalmat belülről festik le olyan eredetiséggel, amelyet más szóbeli vagy írásbali műfaj rendszerint nélkülöz" - mondta el a 33 éves szerző a Spiegelben, miután 2006 szeptemberében Heil Hitler, das Schwein ist tot! Lachen unter Hitler - Komik und Humor im Dritten Reich című könyve megjelent Németországban.
"A politikai vicc nem jelent aktív ellenállást, viszont a kocsmákban, utcákon elhangzott poénok kieresztették a gőzt, s ez kétségtelenül fontos funkció egy humorérzék nélküli rendszerben" - állítja Herzog. A legtöbb német számára például irritáló lehetett, hogy kihízott nácik ülnek a kormányzat és az üzleti élet vezető állásaiban. Ez önmagában még nem adott okot a lázadásra, ugyanakkor maró gúny céltáblájáva tette a náci elitet: Göring újabb kitüntetést helyezett el a mellkasán levő medálsorba, felirata: folytatás a túloldalon.
Náci vezető gyárlátogatáson kérdezi az üzemvezetőt, hogy vannak-e szocdemek az alkalmazottak között. "Igen, nyolcvan százalék" - érkezik a válasz. "És a katolikus Centrum párt tagjai?" "Húsz százalék" - válaszol az üzemvezető. "Vannak nemzeti szocialisták is?" "Igen, most mindenki náci!"
| A Bölcs Paraszt a Földesúrral találkozva a földig hajol, és közben csendesen fingik egyet. |
| Az ellenállás hétköznapi formái |
A nácik 1933 és 1934-ben törvénybe iktatták a rendszerkritika tilalmát. A bírósági esetek többnyire pénzbírsággal végződtek, és alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg. Az antiszemita viccek egészen más megítélés alá estek, ezeket kifejezetten bátorította a hitleri rendszer. "A zsidó feketehumor azt a célt szolgálta, hogy felmutassa, nevetek, tehát még mindig élek" - magyarázza a szerző, aki naplók, interjúk és a kortárs irodalom feldolgozásával meglepő végkövetkeztetésre jut könyvében.
"A németek a kezdetektől fogva tudatában voltak a náci brutalitásnak. Németországot nem gonosz szellem szállta meg, a nácik nem hipnotizálták a népet a propagandán keresztül. Ha kinevetjük Hitlert, megfosztjuk attól a metafizikai, démoni képességtől, amit a háború utáni apologéták aggattak rá" - nyilatkozta Herzog. "Nem állítható, hogy a németek a propaganda erőtlen áldozataivá váltak volna. Sokan átlátták, hogy mire megy ki a játék, de mindez nem változtatott a tényen, hogy az országot néhány éven belül teljesen beszippantotta a náci bűnök örvénye."
A humor talán még mindig gyógyításra szorul Németországban állapítja meg a szerző: "A zsidó viccek éle és a maró gúny kifejezetten hiánycikk ma Németországban, a zsidó kultúra sok más aspektusával együtt".
Támogasd a 
szerkesztőségét!
