Trianon: véletlenszerűen és hirtelen hozott döntés
2006. június 2. 12:15
A békerendszer nem is volt annyira rossz
Múlt-kor: Könyvében például azt írja, hogy Apponyi szónoki képességei, igazságos és reális követelései elismerést váltottak ki, de a magyar ügy képviseletét gyengítette az a nem éppen bölcs kifogás, miszerint a magyarok arra kárhoztatnak, hogy náluk alacsonyabb rendű civilizáció uralma alatt éljenek...
M.M.: Magyarország negatív megítélésében elsőrendű szerepet játszott a Kun Béla nevével fémjelzett periódus, vagyis az, hogy a tárgyalások első szakaszában Magyarországon éppen egy kommunista rezsim volt hatalmon. A nyugati nagyhatalmak pedig mindennél jobban féltek a kommunizmus elterjedésétől, és egy saját országukban kirobbanó forradalomtól. Több győztes ország, mint például Románia, azzal fenyegetőzött a konferencián, hogy ha nem elégítik ki maradéktalanul a követelését, forradalmat robbant ki. Magyarország esetében Horthy hatalomra kerülése után is igen instabil volt a belpolitikai helyzet, nem volt erőteljes lobbizás, nem voltak olyan meghatározó csoportok, akik Párizsban a magyar érdekeket képviselték volna. A franciákat pedig jobban érdekelte Csehszlovákia, vagy Lengyelország, Angliát pedig a mediterrán térség, Itália, Görögország, Törökország, mert ezek jelentették az útvonalat India és a Távol-Kelet felé. A nagyhatalmak számára Magyarországnál fontosabb volt a román olaj. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy a szimpátián túl gazdasági érdekek alapján döntöttek egy-egy ország ügyében.
Múlt-kor: A wilsoni önrendelkezésről szóló elképzeléseket Nagy-Britannia támogatta, de gondolt-e ekkor például az írekre?
M.M.: Az önrendelkezés kérdése sokszor felmerül és alapvető probléma, hogy nem definiálható pontosan, mit is értett alatta az amerikai elnök. Az 1918. januárjában megfogalmazott 14 pontjában egyszer sem említi konkrétan az önrendelkezés szót. Amikor az írek arról számoltak be neki, hogy önállóvá akarnak válni, az elnök ezt kifejezetten elutasította, mondván, maradjanak meg a brit birodalom keretein belül, hiszen az egy demokratikusan működő rendszer.
Múlt-kor: És a Monarchia esetében a határok népszavazással történő meghatározására?
M.M: Az önrendelkezés wilsoni értelmezése nagyon is eltérő szempontokhoz igazodott. Wilson sosem beszélt arról, hogy Ausztria-Magyarország népeinek függetlenné kellene válniuk, noha a legtöbb nemzet szerint a wilsoni önrendelkezés elve áldást jelentett egy nemzeti kormány megalapítására és a függetlenségre. Wilson azonban csupán a gazdasági fejlődés lehetőségének biztosításáról beszélt, s arról, hogy több jogot kell adni a cseheknek, horvátoknak. Valójában senki nem akarta a Monarchia szétesését, sőt, a cseheken kívül talán egyetlen tagállam sem. Még a szlovákok sem igazán. A horvátok és a szlovének is csak egy birodalmon belüli önállóságot akartak, megmutatni, hogy mire lennének képesek egyedül. S nagyon is bizonytalanok voltak a szerbekkel való egyesülés helyességéről, többek között a vallási különbség miatt. Azt gondolom, kijelenthetjük, hogy a Párizsban véletlenszerűen és hirtelen hozott döntések nagy része valójában sok évtizeddel később vált ténylegesen időszerűvé - hogy csak az 1989 utáni szerb-horvát nacionalista ellentéteket említsem.
Múlt-kor: Összességében hogyan értékeli a párizsi békekonferencia historiográfiáját, milyen ellentmondásokat lát a békekonferencia megítélésében a történészek között?
M.M.: Természetesen vannak kisebb-nagyobb eltérések a történetírásban, de érdekes módon a legnagyobb különbség mégis a szakma és a közvélemény között van. Az emberek általában egységesen katasztrofálisnak értékelik a végeredményt, míg a történészek között az elmúlt húsz évben egyre erősebbé vált az a meggyőződés, hogy a békerendszer nem is volt annyira rossz, s hogy közelebbről kell megvizsgálni az egyes részleteket. Ezért is lát napvilágot egyre több részkérdést taglaló szakmunka.
Az interjút készítette: Reitmeyer Nóra
Támogasd a 
szerkesztőségét!
