Habsburg-dinasztia
2005. október 4. 17:46
<
V. Károly birodalma
Amikor V. Károlyt császárrá koronázták, nagyobb volt a felelőssége annál, hogy azt egyedül vállalhassa. Erre maga is rájött, ezért az 1522-es brüsszeli szerződésben öccsére, a későbbi I. Ferdinánd császárra ruházta át a Habsburgok ausztriai örökös tartományait. 1521-ben Ferdinánd Annát, II. Lajos magyar és cseh király húgát vette feleségül. Sógora korai halála után (II. Lajos a török elleni mohácsi csatában vesztette életét 1526-ban) Ferdinánd is jelentkezett trónkövetelőként, és versenytársaival szemben őt választották meg.A Habsburgok a XVI. század végén értek el hatalmuk csúcspontjára. 1535-ben V. Károly a birodalmához csatolta a Milánói Hercegséget, amelyet öt évvel később fiának, a későbbi II. Fülöp spanyol királynak adott át. II. Fülöp 1580-ban meghódította Portugáliát, és a spanyolok amerikai birtokai is egyre bővültek. A Habsburgok hatalmát azonban három tényező is veszélyeztette - kettő történelmi véletlen volt, a harmadik azonban a család önvédelmi intézkedéseiből fakadt.
Az első problémát az jelentette, hogy V. Károly hatalomra kerülése egybeesett a németországi reformáció kezdetével, a reformáció pedig évtizedeken át nagy társadalmi nyugtalanságot keltett Európa-szerte. Minthogy Károly - spanyol neveltetése folytán - a katolikus egység elvét vallotta, és utódai - a rejtélyes személyiségű II. Miksa kivételével - szintén ezeket az elveket akarták megvalósítani, a politikai ellenállást gyakran a Habsburgokkal való vallási szembenállás súlyosbította vagy leplezte. A pápaság azonban - bármennyire megfélemlítette is a spanyolok itáliai katonai jelenléte - nem mindig fogadta el a Habsburgok katolicizmussal kapcsolatos sajátos politikáját.
A második probléma az volt, hogy Ferdinánd magyarországi trónra lépése után a Habsburgok országainak kellett felfogniuk a Balkán felől Közép-Európa felé előrenyomuló oszmán-törökök főcsapását, miközben a spanyol Habsburgokat a Földközi-tenger nyugati medencéjébe betörő török hajók zaklatták. A lepantói csatában (1571) egy törvénytelen Habsburg vezetésével elért nagy győzelem sem oldotta fel azt a feszültséget, amelyet a magyar ellenzék és - burkoltabb formában - Franciaország is kihasznált a dinasztia ellenében.
Az `építmény` harmadik, rejtett hibája a XVI. századból eredt. Minthogy a Habsburgok tudták, mi mindent nyertek ügyes házassági politikájukkal, mindenáron meg akarták akadályozni, hogy a vetélytárs dinasztiák ugyanazt a fegyvert használják velük szemben: egyre gyakrabban házasodtak családon belül, s ez néhány nemzedék után tragikus genetikai következményekkel, V. Károly fiágának kihalásával járt.
Élete vége felé V. Károly a fia, II. Fülöp javára lemondott a burgundi, spanyolországi és itáliai birtokairól, császári teendőit pedig öccsére, Ferdinándra ruházta át, aki Károly 1558-ban bekövetkezett halálakor hivatalosan is az utóda lett. A dinasztia császári és spanyol ágának kettészakadása véglegessé vált: Ferdinánd fiági leszármazottai 1740-ig német-római császárok, Fülöp utódai pedig 1700-ig spanyol királyok voltak. A császári ág magától értetődően arra törekedetett, hogy megőrizze csehországi hatalmát, és feltartóztassa a törököket a felosztott Magyarországon. Ha ezt a két királyságot a Habsburgok elvesztik, uralmuk a III. Frigyes kora előtt birtokolt örökös tartományokra (az osztrák hercegségekre és néhány elszórt svábföldi és elzászi területre) korlátozódik, s ez nagyban csökkentette volna esélyüket arra, hogy továbbra is német-római császárrá válasszák őket. II. Fülöp spanyol király a nyugati világ legnagyobb területen kormányzó uralkodója volt. Komoly kihívást jelentett azonban számára a sikerrel végződött németalföldi lázadás, amelyet ellenségei, az angolok és a franciák minden lehetséges eszközzel szítottak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
