Az ismeretlenségben ragadt a marosvásárhelyi polihisztor, Bolyai Farkas

2023. február 9. 09:05 MTI

A Nagyszebenhez közeli Bólyán látta meg a napvilágot elszegényedett nemesi családban. Apja szolgabíró volt. Hatéves korában már magyarul és latinul is írt, olvasott.

Iskolás évei alatt megtanult németül, franciául, olaszul, angolul, héberül és románul, kívülről fújta ógörögül az Odüsszeia első tíz énekét. Fejszámoló tehetsége és zenei érzéke miatt csodagyereknek tartották, 14 jegyű számokat fejben emelt négyzetre, vagy vont belőlük köbgyököt. Tudásvágya olykor testi épségét is veszélyeztette. Egyik kísérlete során a berobbant lőpor majdnem megvakította.

1781-től a nagyenyedi református kollégiumban nevelkedett. Tizenkét évesen a nyolcéves Kemény Simon báró mentora volt Marosvécsen, majd öt évig tanultak együtt a kolozsvári református kollégiumban, ezután 1795-ben külföldi tanulmányútra indultak.

Bolyai 1796-tól Jénában, majd Göttingenben tanult, ahol diáktársa volt a nagy német matematikus, Carl Friedrich Gauss. Beszélgetéseik erősen hatottak érdeklődési körének kialakulására, később Gauss-szal váltott levelei jelentették számára az egyedüli kapcsolatot az európai tudománnyal. Ekkor kezdett Eukleidész V., párhuzamossági posztulátumával, a „paralellákkal” foglalkozni, amelynek ellentmondását azonban csak fia, János (1802–1860) oldotta meg.

1799-ben gyalog tért haza német földről. 1801-ben megnősült, Benkő József felcser lányát, Zsuzsannát vette feleségül. Két gyermekük született: János és a korán elhunyt Anna. 1821-ben megözvegyült, de 1824-ben újra megnősült, egy vaskereskedő sokkal fiatalabb lányát, Somorjai Nagy Terézt vette el. Ebből a házasságából is két gyermeke született: Gergely és Berta, aki csak néhány esztendeig élt. 1833-ban második feleségét is elvesztette.

1804-től a marosvásárhelyi református kollégium matematika-fizika-kémia professzora volt, egészen 1851-es nyugdíjazásáig. Mivel állása csak szerény megélhetést biztosított, különböző módokon igyekezett kiegészíteni jövedelmét: anyai örökségén, domáldi kisbirtokán gazdálkodott, fordított, tanulmányokat írt, új fűtő- és főzőberendezéseket tervezett, kocsmát bérelt, filológiával, rajzzal és zeneelmélettel foglalkozott.

Írt gyászjelentéseket, verses nekrológokat – még saját halálára is –, 1817-ben jelent meg Öt szomorú játék című kötete, fordított is, angolból Alexander Pope Próbatétel az emberről című művét ültette át magyarra.

A Marosszéki lakodalmi szokások 1834-ben, a Szívhangok 1852-ben jelent meg, német, latin és magyar versekkel. A Jelentés (1855) búcsúja és végrendelete. 1832-ben a Magyar Tudós Társaság, szépirodalmi munkásságát értékelve, tagjának választotta.

János fia minden idők egyik legnagyobb magyar matematikusa lett, de nézeteltéréseik megkeserítették apja életét. Bolyai Farkas első matematikai műve, Az arithmetica eleje 1830-ban jelent meg. További tudományos művei: Az arithmetikának, geometriának és physikának eleje (1834), Az arithmetica eleje kezdőknek (1850), Űrtan elemei kezdőknek (azaz térfogatszámítás, 1851). Kurzer Grundriss (1851) című, névtelenül megjelent művében fia elsőbbségét bizonygatta az abszolút geometria terén az orosz Lobacsevszkijjel szemben.

Főműve a kétkötetes Tentamen (Kísérlet, 1832-33), amely tankönyv ugyan, de összefoglalja önálló felfedezéseit is. Elszigeteltsége miatt felismerései nem váltak ismertté, azokat a tudományos köztudat mások nevéhez kapcsolja. A függvényfogalom meghatározásában megelőzte sok neves kortársát.

A magasabb fokú egyenletek közelítő megoldására alkalmas Bolyai-algoritmus Heinrich Baltzer révén vált ismertté. A pozitív tagokból álló végtelen sorokra állította fel a ma Joseph Ludwig Raabe nevét viselő konvergencia-kritériumot, és ő ismerte fel először a De Morgan-féle kritériumskálát is.

Eukleidész V. posztulátumának igazolásával egész életén át küzdött, bár csak kilenc helyettesítő axiómáig jutott el, az ő érdeme, hogy fia figyelmét a kérdéskörre irányította, noha eleinte óvta őt a reménytelennek látszó problémától. Bolyai János Tértana a Tentamen függelékeként, Appendix címen jelent meg, amelyben nem bizonyította, hanem mellőzte a párhuzamosok tételét.

Bolyai a kolozsvári színház pályázataira írta Pausanias, II. Mohamed és Kemény Simon című drámáit, amelyek a francia felvilágosodás hatását tükrözik, de szónokiasságuk és terjengősségük miatt nem adhatók elő.

Kísérletezett gyógyítással, foglalkozott társadalmi kérdésekkel is. Az utópikus szocializmus gondolatai nyomán született Úr-bér, kárpótló egyesület című dolgozatában a jövő falujának életét képzelte el. A Mohamedet 1898-ban adták ki, levelezése Gauss-szal 1899-ben látott napvilágot német és magyar nyelven, az erdőgazdálkodásról írott műve kéziratban maradt.

Egyik levele szerint 1839-ben camera obscurával fekete-fehér képeket készített és rögzített, így néhány hónappal megelőzte a dagerrotípia módszerének nyilvánosságra hozatalát. 1856. november 20-án halt meg Marosvásárhelyen. A halálát követő évben tanítványa, Dicső Lajos – végrendeletének megfelelően – almafát ültetett a sírjára.

Marosvásárhelyi lakóházán, a Köteles Sámuel utcában 1906-ban avattak emléktáblát, szülőfaluja, Bólya római katolikus plébániájában pedig 2002-ben. Ma az ő nevét viseli a marosvásárhelyi kollégium, amely előtt fiával közös szobra áll (Csorvássy István-Izsák Márton, 1957).

Az ő nevét viseli egy ózdi szakképző iskola és egy zentai gimnázium. Róla kapta nevét az 1441 Bolyai kisbolygó, amelyet 1937-ben Kulin György fedezett fel. A szegedi József Attila Tudományegyetem matematikai tanszéke a Bolyai épületben helyezkedik el, belépéskor balra Bolyai Farkas, jobbra Bolyai János életnagyságú szobra fogadja a látogatót (Kiss István, 1964). Göttingenben emléktábla hirdeti emlékét.

Sokoldalú tehetsége ellenére nem tudott igazán kibontakozni a szűkös körülmények szorításában. Németh László két drámát írt apa és fia viszonyáról: 1960-ban Apai örökség, 1961-ben A két Bolyai címmel.