„Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
2018. május 3. 19:35 Múlt-kor
Az európai keresztényeket, akik az Oszmán Birodalomban áttértek az iszlám hitre, árulókként állították be, akik átálltak a legfőbb ellenséghez. Hatalmas különbség van azonban a propaganda által alkotott kép és e „hitehagyottak” valós tapasztalatai között.
Berber kalózok foglyaként
1598-ban egy nagyobb csoport török hajó közelítette meg Szicíliát. Látványuk biztosan riadalmat keltett, hiszen az olasz partok mentén a 16. és 17. században gyakoriak voltak az oszmán portyázások. Csupán négy évvel korábban fosztotta ki a szicíliai Messinával szembeni parton fekvő calabriai Reggio kikötőjét egy flotta. Vajon ezúttal is zsákmányért és rabszolgaként eladható férfiakért, nőkért és gyermekekért jöttek a törökök?
A zászlóshajón ott volt az oszmán haditengerészet főparancsnoka, a kapudán pasa, Dzsigalazádé Juszuf Szinán, akinek ezúttal más szándékai voltak. Saját fiát és két gályáját biztosítékul ajánlva kért engedélyt a szigetet irányító alkirálytól, hogy találkozhasson a sziget több lakosával is. A tengernagy ugyanis Szicílián született, és a lakosok, akikkel találkozni akart, anyja és rokonai voltak.
Az európai forrásokban többnyire eredeti nevén Scipione Cicalaként ismert Dzsigalazádé 1544-ben született, egy kalózként tevékenykedő genovai nemes fiaként. 1561-ben apjával együtt berber kalózok ejtették foglyul, akik az oszmán fővárosba vitték. Scipione itt felvette az iszlám hitet és a Juszuf Szinán nevet, és megkezdte a tanulást a Topkapi szeráj iskolájában. Az itteni képzés magas beosztásra predesztinálta a szultán szolgálatában. Több tartományi kormányzói kinevezés mellett (Kelet-Anatóliában, Irakban és Szíriában) kétszer volt kapudán pasa, először 1591 és 1595 között, majd 1598-tól 1604-ig. 1596-ban még nagyvezírré is kinevezték, amivel az Oszmán Birodalom második leghatalmasabb embere lett, de csupán egy hónapra.
Öröksége a mai napig látható. Isztambul Cağaloğlu negyede (a perzsa Dzsigalazádé, azaz „Cicala fia” jelentésű szó török alakja) is a nevét viseli, mert palotája ezen a helyen volt. Az európai irodalomban is tovább él alakja: 1832-ben Philip Joseph Rehfues nagyszabású, négykötetes regényt írt életéről Sir Walter Scott skót költő és író tiszteletére, de még 1984-ben is énekelt róla Sinàn Capudàn Pascià című dalában Fabrizio de André olasz énekes-zeneszerző. E darab azért is említésre méltó, mert szövege genovai dialektusban íródott: a pasa apai ági származására utalt ezzel a dalszerző, azonban nincs arra bizonyíték, hogy valaha jelentősebb időt töltött volna az észak-itáliai városban.
Dzsigalazádé csupán egy volt a nagyszámú európai keresztény közül, akik felvették az iszlám hitet és a török szultánt szolgálták a kora újkorban. Története sokban hasonlít a legjobban ismert ilyen személyekére. A párhuzamok a kapudán pasai posztot betöltő két elődjével a legnyilvánvalóbbak: Kilics Ali és Ulucs Hasszán pasákkal. Mindketten Itáliában születtek – Ali Calabriában, Hasszán Velencében – és mindketten berber kalózok foglyaként került az Oszmán Birodalomba.
Mindketten előbb a kalózok, majd a török flotta ranglétráján emelkedtek egyre feljebb, és nagy hatalomra, befolyásra és vagyonra tettek szert közben. Kilics Ali ma leginkább arról ismert, hogy az 1571-es lepantói ütközetből elmenekítette csapatait, miután látta, hogy vesztésre állnak. Mivel az addigi kapudán pasa elesett a harcban, jó döntése és nagy tengeri tapasztalata miatt még abban az évben kinevezték őt a helyére. 1588-as haláláig Kilics Ali maradt a török haditengerészet parancsnoka. Ezután hajdani protezsáltja, Ulucs Hasszán lett a kapudán pasa.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
