Az amerikai Legfelsőbb Bíróság létszáma sokáig igen változékony volt
2020. szeptember 25. 16:51 Múlt-kor
A nők egyenjogúságának egyik legnagyobb amerikai élharcosa, Ruth Bader Ginsburg bírónő 87 éves korában bekövetkezett halálával megüresedett széke az Egyesült Államok legfelső igazságszolgáltatási szervében, a kilenctagú Legfelsőbb Bíróságon (Supreme Court). A halálig (avagy visszalépésig) szóló tisztségre az elnök nevez jelölteket, akiket a törvényhozás felsőháza, a száztagú szenátus hagy jóvá háromötödös többséggel, hosszú átvilágítási procedúrát követően. Donald Trump republikánus párti elnök nemrégiben kijelentette, hogy még a november 3-ai elnökválasztás előtt kinevezi Ginsburg utódját, ezáltal minden bizonnyal tovább növelve a Legfelsőbb Bíróság konzervatív többségét. A felvetésre a demokrata párt köreiben felmerült annak gondolata, hogy e többség ellensúlyozására növelni kellene a testület tagjainak számát, amivel elvennék az élét annak, hogy egy esetlegesen távozó elnök egy fiatal jelölt kinevezésével további évtizedekre egy irányba terelje a Legfelsőbb Bíróság döntéseit. Ilyen kísérletre több mint fél évszázada nem került sor.
Alkotmányos alapok
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának (gyakori rövidítésben SCOTUS) kilencfős létszámát 1869 óta törvény rögzíti. Ezt megelőzően azonban a testület fennállásának első 80 évében a bírák száma több alkalommal változott – volt, hogy mindössze öten voltak, de olyan is előfordult, hogy tízen. Hogyan jutott végül el a legfelsőbb igazságszolgáltatási szerv a kilenc bíróig, és milyen körülmények közt lenne lehetséges ezen változtatni?
Amikor a függetlenségét nemrég kikiáltott Egyesült Államok „alapító atyái” az 1787-es alkotmányozó nemzetgyűlésen lefektették az alkotmánybíróságként is működő Legfelsőbb Bíróság alapjait, a részleteket szándékosan nem dolgozták ki.
Az alkotmány nem támaszt követelményeket a jelöltekkel szemben sem életkorukat, sem jogi képzettségüket vagy tapasztalatukat, sem állampolgárságukat illetően, és a testületben szolgáló bírák számát sem határozta meg. Ezek kidolgozását az elnökre, illetve a kongresszusra hagyta.
Két évvel később, az első kongresszusi ülésszak során a törvényalkotók meghozták az 1789-es igazságszolgáltatási törvényt, amelyet George Washington elnök szeptember 24-én írt alá. Ez egy hat bíróból álló testületet hívott létre, melynek feladata a végrehajtó és a törvényhozó hatalom által hozott rendelkezések alkotmányosságának vizsgálata volt.
E törvény a Legfelsőbb Bíróságot egy háromszintű szövetségi bírósági rendszer csúcsára helyezte. Ennek legalsó szintjén minden államhoz egy szövetségi bíró volt rendelve, aki a helyi bíróságok szövetségi törvényeket érintő ügyeit, illetve a tengeri ügyeiket felügyelte. E bírók kerületeit három földrajzi régióba rendezték, amelyekhez körzeti bíróságok tartoztak – ezek tárgyalásokat is lefolytathattak, és fellebbezéseket is meghallgathattak.
Ahelyett azonban, hogy e körzeti bíróságokra külön bírákat neveztek volna ki, a kongresszus úgy rendelkezett, hogy mindegyik táblán a Legfelsőbb Bíróság két tagja és egy helyi kerületi bíró ül majd. A legfelsőbb szerv mind a hat tagjára egy adott földrajzi régió tartozott, amelyet évente kétszer kellett végigjárniuk, azaz hivatali idejük nagy részét utazással töltötték.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
