Amikor az öngyilkosokat bíróság elé állították és felakasztották
2023. június 14. 14:22 Múlt-kor
Visszatér a halott feleség
Európa népei az egész 16. század folyamán figyelemreméltó találékonyságot mutattak, amikor büntetéseket kellett kiötölni a különféle vétségekhez. Az igazságszolgáltatási rendszer rugalmassága ezt Skóciában különösen könnyűvé tette. A skót bíróságok akkor is vétségnek nyilváníthattak egyes cselekedeteket, ha azok hivatalosan nem minősültek annak, vagy éppen jóváhagyhattak olyanokat, amelyekről felmerült, hogy vétségek lehetnek.
Ezen a 15. századi fametszeten a férfi saját erszényével akasztotta fel magát
A halottak testi büntetése alapvetően városi jelenség volt: a legtöbb skóciai példát Edinburgh-ból, az 1598 és 1626 közti évekből ismerjük. Akárcsak London, Edinburgh is kiemelkedő fontossággal bírt az ország politikai és jogi életében, szokatlan rendészeti igényekkel és olyan privilégiumokkal, amelyek lehetővé tették, hogy elöljárói a nekik tetsző módon tartsák fenn a rendet.
De nem kizárólag Skóciában fordult elő a halottak megbüntetése. A vonszolás és akasztás már a kontinens korai törvénykódexeiben is megjelent, amelyek aztán a reneszánsz idején a skót jogot inspirálták. Az öngyilkosok holttestén elkövetett jellegzetes profanizálás volt a szíven átszúrt karóval való eltemetés, főleg Németország északi részén és Angliában. Nincs bizonyíték rá, hogy a skótok ezt valaha gyakorolták volna: ők inkább a nyilvános megszégyenítésre, mint a test megszentségtelenítésére törekedtek.
Mindenhol szokás volt azonban megtagadni az öngyilkosoktól a temető szentelt földjébe való temetést, amelyet „a hithűeknek tartanak fenn, akik istenfélelemben távoznak el”.
A történészek legtöbbször evolucionista megközelítéssel állnak az efféle büntetésekhez, feltételezve, hogy a babonás hiedelmek és visszataszító gyakorlatok korábbi társadalmi rendszerekből maradtak vissza, és egy archaikus felfogást képviselnek. A 19. század elején Jeremy Bentham „a régi idők egyszerűségének maradványaiként” hivatkozott rájuk. Az ő idejében már azok lehettek, de a kora újkor büntetési rendszere nem egy barbárabb korszak csökevényes túlélője volt, hanem korának nagyon is jellegzetes szülötte. A könyörtelen, aprólékos, mélyreható és szertartásos eljárások a lelki terror látványos eszközeivel vették célba az elhunytak rokonait, barátait, szomszédait és ismerőseit.
A holttestek perbe fogása nagy múlttal bírt Európában. Jó példa erre a 9. század végi római „hullazsinat”
A kora újkori közösségekben a büntetések hivatalos és nem hivatalos formái és alkalmazása egymás mellett léteztek. A törvény által kiszabható büntetés illetéktelen alkalmazására 1614 júniusából ismerünk egy példát, Janet Barclay öngyilkossága kapcsán. Férje, John Galt a temetőn kívül, annak északi fala mellett temette el, bérelt földbe, de az asszony nyugalma alig három hétig tartott. Egy éjjel negyven (állítólag) felfegyverzett ember érkezett Galt házához, és követelték, hogy vegyen részt a holttest kiemelésében. Galt nem erre nem volt hajlandó, mire a tömeg a sírhoz vonult, és „igen embertelenül, arcátlan és garázda módon, erőszakkal felásták a sírt, kiemelték Janet testét, ami húsz napja volt eltemetve, lábára kötelet hurkoltak, és a saját portájáig vonszolták, ott az ajtónak támasztották, és megfogadták, hogy ha Galt bárhol a községben ismét eltemeti, igen rosszul jár”. Galt panaszt tett a skót Királyi Államtanácsnál, ahol meg is nyerte az ügyet: a bajkeverők pénzbírságot és börtönbüntetést kaptak.
Az Államtanács döntése a hivatalos út hangsúlyozására szolgált, illetve emlékeztetőként, hogy az igazságszolgáltatás szabhat és szab is ki büntetéseket a vétkesekre. A kora újkori közösségek a gonosztevőket üldözhették, de védelmezhették is, úgy a hivatalos jogi eljárásokon, mint a megtorlás népies formáin keresztül, ahogy a büntetés alternatív politikai közegét igyekeztek létrehozni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
