Amikor a fegyverek hallgattak: így ünnepelték a karácsonyt a frontokon
2021. december 25. 10:55 Fekete István
Szögre akasztották a fegyvert, dalra fakadtak, hangosan kurjongattak, megajándékozták egymást, sőt futballmérkőzést játszottak december végén a lövészárkok ellentétes oldalán küzdő katonák. A legtöbbször szó szerint fizikai összeborulásra csak a karácsony szent ünnepe teremtett lehetőséget.
Az ellenség ajándéka
Mire 1914-ben a levelek lehullottak, a katonák ugyanott voltak, ahová néhány hónappal korábban kivezényelték őket, igaz, ekkora Németország már lerohanta Belgiumot, és megkezdte Franciaország megszállását. Novemberben azonban homok került a harci gépezetbe, és több hónapon át tartó, idegfeszítő állóháború vette kezdetét.
Erre az időszakra esett az az epizód, amelyre a köztudat karácsonyi tűzszünetként emlékezik. A nem hivatalos, széles körű, protest jellegű tűzszünet kvázimitikus jellegének kissé ellentmond, hogy az 1914-es karácsonyi béke korántsem volt elszigetelt jelenség, és a későbbi években – ugyan sokkal kisebb mértékben, de – ugyanúgy elhallgattak a fegyverek. Thomas Weber, a Hitler első háborúja című könyv szerzője szerint a fraternizáció a katonák magánakciója felett napirendre nem térő parancsnokok kemény szavú rendreutasítása után is tartott.
Ezt támasztja alá egy kanadai származású, a franciaországi Vimy-hídnál szolgálatot teljesítő veterán elbeszélése is. Ronald MacKinnon a 17. bajor tartalékos gyalogezreddel ápolt bensőséges viszonyt, amelynek tagjaival „békeidőben” szót és cigarettát váltott. Érdekesség, hogy a közelben állomásozott a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred is, ahol Adolf Hitler szolgált.
A karácsonyi béke szelleme, óvatos becslések szerint, 100 ezer brit és német katonát hatott át a nyugati fronton, a parancsnokok legnagyobb megdöbbenésére pedig nem egyszer előfordult, hogy a férfiak élelmiszerrel és ajándékokkal emlékeztették egymást az otthon hiányzó melegére.
A karácsonyi béke előzményei közül kiemelkedik a 101 brit szüfrazsett asszony által aláírt Nyílt karácsonyi levél, valamint XV. Benedek pápa felszólítása, amelyben a katolikus egyházfő figyelmeztet: „legalább azon az éjjelen hallgassanak el a fegyverek, amikor az angyalok énekelnek”. Hivatalosan ugyan mindkét kezdeményezést lesöpörték az asztalról, a katonák körében azonban kedvező fogadtatásra talált az elképzelés, bár az kétséges, hogy ezek egyáltalán eljuthattak-e hozzájuk.
Az első békemotívum a németek nevéhez fűződött, akik Belgiumban, Ypres tartományban feldíszítették a lövészárok körüli területet, gyertyákat gyújtottak, karácsonyfát díszítettek, és énekeltek. Erre válaszul a britek is rázendítettek a maguk karácsonyi dalaira, a „senki földjén” pedig ajándékokkal (élelmiszer, dohány, alkohol, különböző szuvenírek, úgymint gombok, sisakok) lepték meg egymást a katonák. A tüzérségi ágyúk némaságukkal tüntettek, miközben alkalom nyílt az elesettek holttesteinek összegyűjtésére, eltemetésére.
A következő évben a szövetséges parancsnokok – érzékelve a néhol csak szentestére kiterjedő, másutt az újév első napjáig elhúzódó tűzszünet „sikerét” – szigorú parancsba adták, hogy katonáiknak eszébe ne jusson megismételni az egy évvel korábbi skandalumot. A minden oldalú tiltás azonban nem vezetett eredményre, igaz, az 1914-et követő évek karácsonyi tűzszünetei ad hoc jellegűbbé váltak.
1914 emléke 1915-ben még élénken élt, ekkor is történt ajándékozás, össznépi dalolás, sőt még egy futballmeccsre is sor került a franciaországi Laventie falu közelében, ötven-ötven ember részvételével – emlékezett vissza a 2001-ben, 106 évesen elhunyt brit veterán, Bertie Felstead. „Hello Tommy, hello Fritz”– hangzott az üdvözlés, a katonák kezet ráztak, majd jöttek az ajándékok: német sör, kolbász, gomb, hús, keksz, minden, ami az embereknél volt. A játéknak egy brit szakaszvezető vetett véget, aki visszaparancsolta a katonákat a lövészárkokba, majd fennhangon kijelentette: „a hunokkal harcolni, nem pedig barátkozni kell”.
A hatóságok minden erővel azon voltak, hogy a közvélemény előtt eltussolják a fraternizációt, ezzel hárítva el a morális vereséget kiáltók vádját. A brit újságok ugyanis előszeretettel jelentették meg a német és a brit katonák barátságát ábrázoló képeket és rajzokat. A háborús gépezet elszabadulása, a katonák végtelen elcsigázottsága 1916-ra, 1917-re már olyan mélyen gyökerező, kipusztíthatatlan gyűlöletet plántált az emberekbe, hogy a tűzszünet – akár egyetlen napra is – szinte teljesen elképzelhetetlenné vált. Ritka kivételek azonban mégis előfordultak, ahogyan azt MacKinnon beszámolója és Weber bizonyítékai is tanúsítják.
A karácsony később, a második világháború alatt is, mindenütt visszafogott volt, de a katonák igyekeztek a körülményekhez képest méltóképpen ünnepelni. A karácsonyi dalok és öröménekek elterjedtek voltak, csakúgy, mint a pantomim-előadások és a különböző színházi játékok; a katonák asztalokat toltak össze, függönyként lepedő szolgált, máshol rögtönzött koncertet adtak, vagy éppen gramofon szólt. Ajándékozásra csak ritkán került sor, a nélkülözésben a katonák a legkisebb meglepetésnek is földöntúli boldogsággal örültek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
