Amikor a fegyverek hallgattak: így ünnepelték a karácsonyt a frontokon
2021. december 25. 10:55 Fekete István
Lófej a karácsonyi asztalon
Mindkét világháborúra jellemző, hogy a legtöbb ajándék házi készítésű volt, a harisnyák, a ruhák, még a játékok is. A meglepetés varázsa egy csapásra elillant, amikor az angol Ellátásügyi Minisztérium 1941-ben rendeletben tiltotta meg a kiskereskedőknek, hogy „az üzlettulajdonosok beleegyezése nélkül ajándékozásra csomagolópapírt használjanak”.
A helyzet később sokat romlott. Sok amerikai család számolt be a postai csomagok eltűnéséről, ami naponta százszámra történt, de ha meg is érkeztek az ajándékok, akkor is több hónapos késéssel vehették kezükbe a címzettek. Az Amerikai Postaszolgálat ezért úgy döntött, hogy időkeretet (szeptember 15. – október 31.) állapít meg, hogy a karácsonyi ajándékok időben érkezzenek meg.
Akik nem akarták a véletlenre bízni, azoknak ott volt az amerikai Haditengerészeti Liga által New Yorkban felállított önkéntes vásárlói szolgálat; a haditengerészeknek csak el kellett küldeniük a beszerezni kívánt termékeket a megvásárláshoz szükséges apanázzsal együtt, a patrióta polgárok pedig tették a dolgukat, és elküldték a kért árut.
A nem éppen hétköznapi körülmények ajándékozási szokásairól tanúskodik Alfred Baker, a Királyi Tüzérség egyik Távol-Keleten szolgáló, majd a szingapúri Changiban és Pápua Új-Guineában raboskodó tagjának visszaemlékezése. A lövész a Halálvölgyben egy misszionáriussal való találkozását idézi fel, aki néhány szál cigaretta és szivar mellé egy lófejet ajándékozott neki. Baker végül – a fokozódó légitámadások szorításában – társaival 1943 karácsonyán fogyasztotta el a négylábú testrészét.
A nélkülözés természetesen az ünnepi menü kínálatát is szűkítette. Az olasz fronton szolgáló John Albert Luxford például arról számol be, hogyan sikerült egy farmról malacot lopniuk, miután Itália déli felén a kanadai katonák megelőzték őket, és az útjukba kerülő összes pulykát rekvirálták.
Dél-Ázsiában a briteknek a nepáli gurkák siettek a segítségükre, akik szarvast lőttek, megfőzték és megfüstölték, majd karácsonyi ajándékként a katonáknak adták – ez valóságos fejedelmi lakoma volt a marhahúskonzerveken és kekszeken élő férfiak számára. Az amerikai tengerészgyalogosok 1942 karácsonyán a csendes-óceáni Guadalcanalban mindössze egy friss narancsot és egy pofa sört kaptak.
Némi ünnepi hangulat a németországi Barth melletti Stalag Luft I. hadifogolytáborban sínylődőknek is jutott. 1944 karácsonya előtt egy nappal például vonósok játszottak, majd szenteste megengedték, hogy a katolikusok és a protestánsok misét tartsanak. Reggelire bécsi kolbász és krumpli, estére pedig pulyka, csokoládés sütemény, répa, krumpli és kávé járt, amit a Nemzetközi Vöröskereszt juttatott el a szövetséges katonáknak.
S ha más nem maradt, legalább képeslapokkal tudtak üzenni szeretteik a fronton harcolóknak. Az iparág erejéről mindent elmond, hogy George Burkhardtnak, az Üdvözlőkártya Ipar nevű szervezetnek sikerült kilobbizna az Egyesült Államok hadba lépése után az amerikai Háborús Minisztérium által hozott, a papírgyártás 25 százalékos visszafogását előirányzó döntése ellenére, hogy a papírt üdvözlőlapokra használják fel. Ezek a kártyák színesek, humorosak, patrióta szelleműek voltak, és az összetartozás eszméjét erősítették.
A közkedvelt témák közé tartozott az „Amerikai Anya” motívum, a cím pedig „Mérföldeken át”-tól a „A szabadság földjén” keresztül a családtagok megnevezéséig sokféle formát ölthetett. Az üdvözlőlapokat sokszor állították a propaganda szolgálatába. A britek például 1944 karácsonyán egy olyan lapot terjesztettek a németek által megszállt Dániában, amelyen a következő felirat állt: „Boldog karácsonyt kívánnak a szövetségesek”. A szöveg alatt egy karácsonyfa volt, amelynek legfőbb ékessége egy, a nyakánál felakasztott Adolf Hitler-bábu volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
