A tisztaság tabuiról nyílt kiállítás a Hagyományok Házában
2026. február 13. 13:13
Nem csupán a dédanyáink szappanjait, hanem a tisztasághoz kapcsolódó társadalmi normákat és tabukat is vizsgálja a Hagyományok Háza legújabb, „Szabad szappanozni” című tárlata. A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) együttműködésében létrejött kiállítás a fenntarthatóság és a klímaválság tükrében értelmezi újra a paraszti kultúra tisztálkodási szokásait, rávilágítva arra, hogy a régi korok kényszerű takarékossága ma követendő példa lehet.
A Lajos teremben látogatható tárlat egy kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) kurzus eredménye, amelyet dr. Czingel Szilvia és dr. Keszeg Anna kurátorok hívtak életre. A koncepció újdonsága, hogy szakít a hagyományos, lineáris történetmeséléssel: ahelyett, hogy kronológiai sorrendben mutatná be a mosás történetét, párbeszédet teremt a múzeumi műtárgyak és a Z-generációs designhallgatók friss reflexiói között.
A kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményének olyan darabjait helyezi új megvilágításba, mint a hímzett törölközők, sulykolók és mángorlók. A kutatás rávilágít: ezek a tárgyak a funkciójukon túl mélyebb jelentést is hordoztak. A díszesen faragott sulykoló például gyakran szerelmi ajándékként funkcionált, a tisztaság megteremtése pedig nem magánügy, hanem közösségi rítus volt.
A tárlat egyik központi témája a „piszok” és „tisztaság” fogalmának relativitása. Míg ma a tisztaságot gyakran a sterilitással és az illatosított vegyszerekkel azonosítjuk, a paraszti kultúrában ez az anyagismeretet és az erőforrásokkal való gazdálkodást jelentette. A kiállítás installációi olyan kényes kérdéseket is feszegetnek, mint a női testhez kapcsolódó higiéniai elvárások, vagy a szappanfőzés, amely egyszerre volt nehéz fizikai munka és nélkülözhetetlen tudás.
A MOME hallgatói által tervezett atmoszférikus térben a látogatók szembesülhetnek a múlt „zero waste” életmódjával. A kiállítás üzenete szerint a klímaválság korában a paraszti kultúra nem elavult, hanem érvényes tudást hordoz: a házi szappanfőzés (amely állati zsiradék és lúg felhasználásával történt) vagy a ritkább, de alaposabb mosás gyakorlata a túlfogyasztás ellentétpárjaként jelenik meg.
A modern értelemben vett, napi szintű tisztálkodás és a pipereszappan használata viszonylag új keletű jelenség a magyar társadalomtörténetben. A 19. századig, sőt vidéken a 20. század közepéig a tisztaság fenntartása küzdelmes feladat volt. A szappant nem boltban vették, hanem évente egyszer-kétszer, disznóvágások után főzték házilag. Alapanyaga a „szalonnaalj”, a hulladék zsiradék és a faggyú volt, amit hamuzsírral (fahamuból nyert lúggal) vagy később marószódával főztek össze. Ez a szappan nem volt illatos, sőt gyakran kellemetlen szagú volt, elsősorban mosásra használták.
A ruhák tisztítása a folyóvizekhez vagy kutakhoz kötődött. A sulykolóval (fából készült ütőeszköz) a patakparton verték ki a szennyeződést a durva vászonból – ez nemcsak munka, hanem a falu asszonyainak közösségi tere is volt. Vasaló híján a kimosott, megszáradt ruhákat mángorlófával (egyfajta kézi préssel) simították ki, ami szintén a hozomány fontos, gyakran díszes része volt.
A napi fürdés helyett a mosdótálban történő részleges mosakodás volt jellemző. A teljes testfürdő ritka ünnepnek számított, mivel a víz hordása és felmelegítése rengeteg energiát emésztett fel.
A kiállítás csak előre meghirdetett időpontokban látogatható, tárlatvezetés keretén belül!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
