A középkori emberek egészen lehetetlen lényeket tartottak valódinak
2019. december 10. 18:01 Múlt-kor
Az apácalúd
A 14. századi keletkezésű, Sir John Mandeville utazásai című írásban a titokzatos szerző egy különös növényről ír, amellyel egy Caldilhe nevű királyságban találkozott „Felső-Indiában”.
Ennek gyümölcsét felvágva az ember „egy apró, húsból, csontból és vérből való vadat” talál, „mint egy kis gyapjútlan bárány”.
A gyümölcs és az állat egyaránt ehetőek, Sir John állítása szerint meg is kóstolta, és igen ízletesnek találta. A gyümölcs egy hasonló jelenségre emlékezteti, amely hazájában honos: az apácalúdra, amely szintén növényből születik.
Az Oxfordi Egyetem Bodley Könyvtárában őrzött egyik bestiárium szerint az apácaludak Írországban őshonos lények, amelyek „saját törvényeiknek is ellentmondanak”, mivel habár madarak, a vízen lebegő fenyőrönkökön nőnek.
A csőrüknél fogva rögzítve növekednek, egy külső héj által védve, amíg el nem érik kifejlett állapotukat. Ezt követően elrepülnek. A kódex szerint Írország egyes részein e madarakat meg szabad enni böjti napokon is, mivel nem húsból születnek, így elfogyasztásuk nem számít bűnnek.
Az apácalúd egy valóban létező vándormadár, amely épp utóbbi tulajdonsága miatt vált a fenti félreértés tárgyává: a középkori Európában nem mindenhol értették a madarak vándorlását, és csupán úgy látták, a madarak, amelyek egyik nap még nem voltak ott, másnap egyszerre ott termettek.
A mítoszt a 12. században népszerűsítette széles körben Giraldus Cambrensis walesi püspök, nem tudván, hogy az apró lények, amelyek az uszadékfán látható „csírákból” kelnek ki, nem madarak, hanem egy kagylóra hasonlító rákféle (Lepas anatifera) példányai.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
