A jégkorszak végi őslakosok víz alatti vadászterületét tárták fel a Huron-tóban
2026. április 19. 09:42
Észak-Amerika őstörténetének egy eddig elveszettnek hitt fejezetét rajzolják újra azok a 9000 éves víz alatti kőépítmények, amelyeket az észak-amerikai Nagy-tavakhoz tartozó Huron-tó több mint 30 méteres mélységében tártak fel a Michigani Egyetem kutatói. A jégkorszak végén élt karibuvadászok által emelt kővonalak és rejtekhelyek az emberi tevékenység legkorábbi, kivételesen jó állapotban fennmaradt bizonyítékai a tórendszer medrében.
John O’Shea, a Michigani Egyetem Antropológiai Múzeumának kurátora vezetésével a kutatók 2008 óta folyamatosan vizsgálják a tó mélyét szonártechnológiák és távirányítású víz alatti járművek segítségével. O'Shea a sajtónak elmondta: napjainkig mintegy 80 olyan víz alatti helyszínt azonosítottak, ahol mesterséges kőépítmények találhatók. Ezek közé tartoznak a rénszarvasok terelésére szolgáló – néhol 350 méter hosszú – kőből rakott „hajtóvonalak”, az egykori vadászok kőből épült rejtekhelyei, valamint olyan kőeszköztárolók, ahonnan a zsákmány feldolgozásához szükséges alapanyagot biztosították.
A kutatási eredményeket, amelyek folyamatosan frissülnek, először az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikálták, legutóbb pedig a Történeti Régészeti Társaság (SHA) 2026. januári detroiti konferenciáján ismertették.
A lelőhely egyedülálló tudományos értékét az adja, hogy a tengerparti őskori helyszínekkel ellentétben – amelyeket az évmilliók során vastag üledékréteg temetett maga alá – a Huron-tó fenekén fekvő térséget minimális üledék fedi, így az eredeti domborzat és a vadászati struktúrák érintetlenül konzerválódtak. A sekély vízi környezet megóvta a leleteket a modern mezőgazdasági és infrastrukturális beavatkozásoktól is. Az egyetemi kutatócsoport 2026 nyarán is folytatja a tavi expedíciókat, hogy a feltárásokkal áthidalja a hiányzó kronológiai láncszemet a jégkorszaki és a jégkorszak utáni amerikai kultúrák története között.
Az Alpena-Amberley földhíd
Az egyedülálló víz alatti „elveszett világ” a mintegy tízezer évvel ezelőtti, radikális klímaváltozással járó időszak (a holocén kezdete) lenyomata. Az utolsó jégkorszak végén az olvadó gleccserek fokozatosan feltöltötték az észak-amerikai medencéket, kialakítva a mai Nagy-tavak rendszerét.
A vízszintemelkedés előtt azonban, a mai Michigan állambeli Presque Isle és a kanadai Point Clark között létezett egy körülbelül 160 kilométer hosszú és 16 kilométer széles szárazföldi sáv, az úgynevezett Alpena-Amberley-gerinc.
A ma a Huron-tó vízszintje alatt fekvő földhíd 10 000 és 7500 évvel ezelőtt ideális vonulási útvonalat biztosított a rénszarvascsordák számára. A korai paleoindián törzsek ezt a földrajzi adottságot használták ki a szibériai és sarkvidéki vadászati módszerekhez hasonlóan: kővonalakkal és növényi akadályokkal terelték a csordákat az előre kialakított csapdák és rejtekhelyek felé.
Amikor a vízszint végül elnyelte a szárazföldi hidat, a vadászati struktúrák pontosan úgy fagytak bele az időbe, ahogy az utolsó vadászok maguk mögött hagyták őket, egyedülálló víz alatti archívumot hozva létre a jégkorszak végi Észak-Amerika mindennapjairól.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
