A fogkő buktatta le a középkori leprások higanyos kezelését
2026. május 18. 08:59
A középkori leprabetegek toxikus, higanyalapú gyógyászati kezelésének első közvetlen bizonyítékait mutatták ki a páciensek fogkövéből európai kutatók - derül ki a Journal of Archaeological Science folyóiratban májusban közzétett tanulmányból. A Dr. Elena Fiorin vezette kutatócsoport egy eddig példátlan léptékű régészeti vizsgálat során bebizonyította, hogy a lepratelepeken eltemetett egyének szervezetében a normál populációhoz képest szignifikánsan magasabb volt a higanyszint, amely nem a talajból, hanem az életük során alkalmazott orvosi kezelésekből származott.
A kutatók összesen 76 egyén fogkövét és 45 síri talajmintát elemeztek. A minták két középkori lepratelep temetőjéből (az angliai peterborough-i St Leonard's és a franciaországi St Thomas d'Aizier), valamint kontrollcsoportként két normál temetőből (a franciaországi St Pierre és az angliai St Michael) származtak.
A vizsgálat tudományos újdonságát az adja, hogy a régészetben a nehézfém-expozíciót hagyományosan csontok, fogak vagy haj elemzésével mérik. A fogkő vizsgálatát eddig csak az ősi étrend vagy foglalkozások kutatására használták. Dr. Fiorin szerint a fogkő azért bizonyult kiváló információs forrásnak, mert "az élet során képződik a szájban, így közvetlenül rögzíti azokat a mikroszkopikus részecskéket és anyagokat, amelyekkel az egyén kapcsolatba került", beleértve a szájba vagy a száj köré felvitt gyógyszereket is.
Az eredmények egyértelműen kimutatták a leprozóriumokban eltemetett személyek fogkövének kiemelkedő higanytartalmát. A kutatók a talajminták elemzésével kizárták azt a lehetőséget is, hogy a higany a temetés után, a környezetből (például bányászatból) szivárgott volna a csontvázakba.
Az egyetlen lehetséges forrás a betegeken alkalmazott higanyalapú orvosi kezelés volt. A higanykoncentráció mértéke egyénenként változott, ami a kutatók szerint a társadalmi státuszra és a kezeléshez való hozzáférésre utal: a legmagasabb higanyszintet annál a két személynél mérték, akiket a lepratelep kápolnájában temettek el, ami egyértelműen privilegizált helyzetüket és az intenzívebb, így drágább orvosi ellátást jelzi.
A higany (kéneső) a középkori és kora újkori gyógyászat egyik legszélesebb körben - és tévesen - alkalmazott csodaszere volt. A higany egy rendkívül mérgező, szobahőmérsékleten párolgó folyékony fém, amelynek gőze belélegezve, vagy a bőrön át felszívódva súlyos idegrendszeri és szervi károsodásokat okoz. A korszak orvosai azonban hatékonynak tartották a különböző bőrelváltozások, a szifilisz és a lepra kezelésében (amelyeket a diagnosztikai hiányosságok miatt gyakran össze is kevertek).
A betegek bőrét zsírokkal és olajokkal kevert higanyos kenőcsökkel dörzsölték be, ami végső soron nem ritkán toxikus mérgezéshez és a beteg halálához vezetett. A jelenlegi kutatás azért is kiemelt jelentőségű, mert a két vizsgált lepratelepről (amelyek közül az angliai 1125-ben, a francia a 11. század végén létesült) semmilyen írásos orvosi feljegyzés nem maradt fenn, így a fogkőanalízis az egyetlen módszer a korabeli, tragikus következményekkel járó orvosi gyakorlat rekonstruálására.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
