A békét is választhatta volna, ám esküt szegve a halálba vágtatott I. Ulászló
2016. november 10. 13:11 Németh Máté
Aranyanként egy török
A győzelmeket követő lelkesedés egy újabb, döntő hadjárat előkészítését és megindítását követelte, amit mindenekelőtt Cesarini legátus erőltetett. Az uralkodó nem is takarékoskodott az ígéretekkel, tavasszal esküt tett rá, hogy már a nyár folyamán hadat visel a törökök ellen. Azonban két országában korántsem volt egyetértés abban, hogy ez indokolt-e: lengyel részről kifejezetten nehezményezték, hogy az országot közvetlenül nem érintő hadjárat terheit nekik is viselni kell.
A külső folyamatok azonban kedvezőnek tűntek, elkezdett ugyanis szerveződni egy közös pápai-burgundi-velencei hajóhad a török tengerszorosok lezárása érdekében azzal a céllal, hogy a kis-ázsiai oszmán erőket alkalomadtán leválasszák a Balkánról. Emellett bizakodásra adott okot a balkáni politikai helyzet, Kasztrióta György albán fejedelem (ismertebb nevén Szkander bég), Brankovics György szerb despota és a bizánci császár, VIII. János támogató fellépése komoly eredmények esélyét hordozta magában. A történet „apró” szépséghibája volt, hogy az 1443-1444-es hadjáratból a szultán levonta a következtetéseket, és az újabb keresztes hadjárat reményteli kilátásai őt is lépésekre késztették.
II. Murád szultán tárgyalásokat kezdeményezett apósával, Brankovics Györggyel, és megállapodott vele, hogy visszaszolgáltatja számára Szerbiát, illetve visszakapja két, fogságában élő és időközben megvakított fiát. Brankovics Hunyadit is igyekezett érdekeltté tenni a dologban, és megnyerni őt közvetítőnek az uralkodó felé, így felkínálta neki tekintélyes magyarországi birtokait. Ennek fényében a törökverő is hajlott az alkura. A szultán vállalta, hogy 100 ezer arany hadisarcot fizet a magyar királynak, valamint hadjárat esetén mintegy 25 ezres sereggel segíti őt.
A béketervezet júniusban, Drinápolyban született meg, a dokumentum pedig csak arra várt, hogy a szultán után Ulászló is ratifikálja azt. A béke tíz évre szólt volna, de a király - Cesarini hathatós nyomása folytán - úgy döntött, hogy még az egyébként rendkívül kedvező békeajánlat aláírása előtt tesz egy másik esküt Szegeden. Ebben egyrészt kijelentette, hogy a hadjárat előkészületei folytatódnak, másrészt pedig a törökökkel kötendő eskü érvénytelen lesz.
A szultáni békeajánlatot augusztus közepén Nagyváradon a király nevében Hunyadi érvényesítette, akit ezt követően Cesarini felmentett a „pogánynak tett esküje” alól. A király sikeres hadjárat esetén Bulgária királyságát ígérte a hadvezérének, aki - tekintve, hogy mind II. Murád, mind Brankovics elkezdte teljesíteni a megállapodás pontjait - közben megkapta a szerb magyar birtokait is. Az aláírt béke után bő egy hónappal megindult a Balkánra tervezett offenzíva, a korábbiaknál lényegesen rosszabb kilátásokkal.
A tavasszal még oly kecsegtető nemzetközi koalíció nyárra többek között a kétes kimenetelű tárgyalások miatt szétesett. Brankovics kihátrált a háborúban való részvételből és nem engedélyezte Kasztrióta csapatainak átvonulását sem. A drinápolyi, szegedi és nagyváradi események bizonytalanságot szültek a szövetségesekben, ez pedig kihatással volt a támogatásuk mértékére is. Ilyen előzmények után a szeptember 22-én útnak induló, nagyrészt magyarokból álló hadsereg kudarca borítékolható volt.
Hunyadi és Ulászló vezetésével a hadsereg egy ideig zavartalanul, a Duna vonalán haladt előre, elkerülve Brankovics György országát. A sereg menet közben elfoglalta a gyenge helyőrség miatt magát feladó Nikápolyt, majd a Fekete-tengerig jutva sikerült Várnát is birtokba venni. Az időközben 20 ezerre duzzadó had alig több mint a felét tette ki az egy évvel korábbinak, Hunyadiék mégis reménykedtek abban, hogy sikerrel fejezik be vállalkozásukat, azaz beveszik az Oszmán Birodalom fővárosát, Drinápolyt. Ahhoz, hogy ez valóban így történjen, szükség lett volna a flotta segítségére, ám az nem állt a helyzet magaslatán.
A szövetséges hajóhad feladata az volt, hogy lezárja a tengerszorosokat, megakadályozva ezzel azt, hogy az európai török sereg Kis-Ázsiából kapjon utánpótlást. A flotta idejében meg is érkezett, de az előbb említett akcióra összesen huszonegy gálya állt rendelkezésre, annak ellenére, hogy korábban ennél legalább tízzel többre szólt az ígéret. Ennek az ármádiának kellett volna a több mint 80 kilométer hosszú, helyenként hat kilométer széles Hellészpontoszt, illetve a boszporuszi tengerszorost felügyelni. Különösen úgy jelentett ez igazi kihívást, hogy a háború alatt a partsáv mindkét oldalát a törökök tartották felügyeletük alatt, akik tűz alá vették a keresztények hajóit.
Ilyen körülmények között, II. Murád útmutatásai szerint a török hajók komolyabb nehézség nélkül keltek át Ázsiából, aminek zavartalanságát a genovai hajósok is segítették - a szultáni hadmozdulatokat segítve állítólag minden egyes átszállított törökért egy aranyat kaptak. A haditerv összedőlni látszott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
