Dózsa izzó vaskoronája – a nemesek bosszúja
2014. április 24. 14:41 Csernus Szilveszter
A közép-és kora újkor történetét áttekintve azt láthatjuk, hogy a parasztfelkelések, a társadalmi rend elleni nyílt lázadások egytől-egyig elbuktak, leverettek és a nemesek bosszújának lettek kiszolgáltatva. A történészek mindössze két győztes parasztfelkelést tartanak számon: a svájciak és a hollandok függetlenségi harcait, de ott nem csak parasztok harcoltak, és az idegen hatalom kiszorításával megteremtették a két ország máig tartó függetlenségét. Magyarország legnagyobb jobbágyfelkelése nem ilyen volt: itt nem kellett külhatalom ellen küzdeni, sőt éppen az volt a felkelés egyik oka, hogy nem engedték a kereszteseket a török ellen vonulni. Mi volt innentől a keresztesek célja? Mit kaptak a jobbágyok büntetésül? Mihez kezdtek a győztesek a felkelésben részt vett egyháziakkal és nemesekkel? A Dózsa-féle parasztfelkelést taglaló írásunk második részében ezekre kerestük a választ.
Másnapos Dózsa György
A Dózsa-felkelés júniusban érte el tetőpontját. A fősereg ekkor vette ostrom alá a stratégiai jelentőségű Temesvárat, melyet Báthori István nádor védett. Dózsa György minden valószínűség szerint tudatosan választotta a Temesközt a fősereg tartózkodási helyéül. A mocsaras, több folyó által határolt vidék védekezésre alkalmasabb volt, mint a nyílt Alföld. Temesvárat sem hiába ostromolta a székely vezér: a felkelés bázisát akarta itt kialakítani.
Ennek ellenére Dózsa nem bizonyult katonai stratégának: arra számított, hogy lesz ideje, az ostrom alatt a tábori élet is lazult, a keresztesek nem egyszer erdei vadászattal töltötték az idejüket, várva a várbeliek éhhalálára. A városban rekedt Báthori István nádor - ő és Szapolyai János kölcsönösen utálták egymást - még levelet is ki tudott csempészni a laza ostromgyűrűn át az erdélyi vajdának, aki Gyulafehérváron kapta kézhez a levelet. Dózsa egy végzetes hibát akkor követett el, amikor nem küldött felderítőket, hogy ostromló seregének „hátországát” fedezze.
Szapolyai egyébként is elkötelezte magát, hogy pontot tesz a felkelés végére: ekkorra már vajdaként egész Erdély katonaságát mozgósította. A későbbi János királynak sikerült meglepnie Dózsa hadait: maga Dózsa éppen az előző esti mulatságot próbálta kiheverni, amikor meglepte őket az erdélyi vajda hada. Az erős szervezet és az adrenalin azonban megtette a magáét, mert az előző napi részegség ellenére csatára rendezte hadait és szembeszállt a nemesekkel.
Akármekkora harcértéket is képviselt Dózsa hada - ne feledjük: lovassága és tüzérsége is volt, korántsem egyetlen kaszával felszerelt jobbágyi tömegről van szó! -, Szapolyai jobban szervezett, a török elleni háborúkban harcedzetté vált serege ellen nyílt színi csatában nem volt esélye. A keresztes had nem sokáig bírta: a július 15-i temesvári csata a fősereg fegyverletételével és menekülésével végződött. A bosszúra éhes nemesi had sem maradt el a kegyetlenkedésben: Brutus János Mihály szerint Szapolyai megtiltotta katonáinak, hogy bárkit is élve elfogjanak. Ennek ellenére több felkelő is élve került a győztes nemesek kezére.
A mindent eldöntő temesvári csatában esett fogságba Dózsa György is. Egyes történetírók viszont nem is tudnak csatáról. Szerémi György szerint például a nemesek egy kémszemle során fogták el Dózsát, megint mások szerint Szapolyai fogatta le, amikor megtévesztő módon tárgyalásra hívta. Sőt II. Ulászló, amikor később Miksa német-római uralkodónak írott levelében beszámolt a felkelésről, azt állítja, hogy a keresztesek adták ki Dózsát Szapolyainak, miután a parasztok csata nélkül szétoszlottak. Ez is mutatja, hogy a felkelésről szóló számtalan forrás nem egy helyen ellentmondásokban szenved.
A fősereg megsemmisülésével a felkelés sorsa is végleg eldőlt. De hátra volt még a két ellenséges fővezér, Dózsa és Szapolyai testvéreinek a harca. Alig egy héttel a temesvári fegyverletétel után György öccsének, Dózsa Gergely hadát a Pest melletti gubacsi csatában verte szét Bornemissza János budai várnagy és a későbbi király öccse, Szapolyai György nemesi hada, miközben északabbra az egri püspök csapatai tettek rendet. Dózsa Gergely maga is fogságba esett.
A szétszórt seregeket Szerémségtől Munkácsig a helyi erők és végváriak verték szét. Legtovább Lőrinc pap seregrésze tartott ki, őt és kereszteseit csak Kolozsvár környékén tudta utolérni és szétszórni a nemesi sereg - kísérteties hasonlóságot mutatva ebben az 1437-1438-as parasztfelkeléssel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
