Dózsa izzó vaskoronája – a nemesek bosszúja
2014. április 24. 14:41 Csernus Szilveszter
Egy és ugyanazon nemesség
Az egyházi rendbe tartozókat sem kerülte el a törvény: a felkelésben résztvevőkre életfogytiglani börtönbüntetést szabtak. A papok és deákok fegyverviselését is hasonlóan büntették; őrájuk nem volt ugyanis a nemeseknek szükségük, nem veszítettek ezáltal munkáskezet.
Éppen 1514-ben, Werbőczi István jogtudós törekvésére született meg a nemesek jogi egyenlősége, az egy és ugyanazon nemesség („una eademque nobilitas”), amely a nemesi demokrácia jegyében eltörölte a különbségeket a fő-, kis-, és középnemesek között. A felkelő nemesek felett ugyanakkor nem hunyhattak szemet. Például a XXXIV. törvénycikk megemlíti, hogy „Marmaros vármegyének majdnem minden nemese a parasztok pártját fogta és ezeknek minden gonosz és veszedelmes tettében résztvett” - ezért ott a kivizsgálásokat is szomszédos vármegyék szolgabírái kellett, hogy végezzék.
Minden nemes, aki a felkeléssel tartott (kivéve akik félelemből tették, majd elszöktek), teljes ingatlanvesztéssel volt büntetendő, amely birtokokat a király a meggyilkolt nemesek családjainak volt köteles továbbadni. Az új rend lefektetése mellett a gyenge kezű királyt megfosztották kegyelmezési jogától is, amelyet a parasztháborúval kapcsolatosan nem gyakorolhatott.
A polgárháború győztesének egyértelműen a nemeseket kiálthatjuk ki. A jobbágyok felett megszilárdult az uralmuk, egységes renddé szerveződtek és a király fölé kerekedtek. A háború és a megtorlás áldozatainak számáról a becslések 40-70 ezerig terjednek. Ez a vérveszteség és a királyi hatalom gyengülése leginkább az Oszmán Birodalomnak kedvezett, megkönnyítve 1526-os hadjáratuk sikerét.