Megnyílt a Louvre új iszlám művészeti gyűjteménye
2013. április 26. 10:30
A gyűjtemény
Ami a gyűjtemény traktálását illeti, tudatosan hiányoznak a – hagyományos kiállításokban megszokott módon – falra szerelt vitrinek, a szabadon állókat pedig egymáshoz képest ferdén helyezték el a térben, ezáltal egységesebb és otthonosabb környezet alakult ki, dinamikus és folyamatos sétát téve lehetővé a látogatók számára. A körbejárhatóság, a minden oldalról való szemlélés lehetősége a kiállítás szinte minden tárgyára igaz, kiemelve a rendezők szándékát, hogy az egyes darabok összes arcát megmutassák. Az extra átlátszó ragasztott üvegdobozokba helyezett tárgyakat nézve pillantásunkat semmi sem akadályozza, a sok magyarázó felirat pedig megkönnyíti és egyszersmind szórakoztatóvá is teszi a velük való ismerkedést. A kiegészítésként használt mesterséges világítás, a hangszigetelés minősége, az információkat hordozó akusztikai, informatikai és tapintható eszközök nem önmagukért vannak jelen, hanem kizárólag az iszlám kultúra jobb megértését szolgálják.
A kronologikusan felépített tárlat négy részre oszlik. Ahogy belépünk a „sátorba”, a kalifátusok korában találjuk magunkat, a Mohamed próféta által alapított vallás és kultúra első évszázadaiban. A 7. századtól az első millenniumig terjedő időszak területi terjeszkedését, az Ummajádok és az Abbaszidák politikai, a síiták és a szunniták vallási csatározásait, Damaszkusz, Bagdad és más nagyvárosok alapítását követhetjük nyomon.
A következő századok történetének bemutatása az alsó szinten folytatódik. A második korszak 1000-től 1250-ig az arab világban bekövetkezett szakadást és a hatalom újraelosztását meséli el. Beszél a spanyol földön kibontakozó rekonkvisztáról, a Córdobai Kalifátusról, Szicília frank kézre kerüléséről és a keresztes hadjáratokról. Arról, hogy keleten a megerősödő törökök egyre nagyobb területekre terjesztették ki hatalmukat, míg nyugaton a berberek egyesítették a spanyol kalifátusokat Észak-Afrikával.
A harmadik korszak (1250–1500) Az iszlám második lehelete címet viseli. A birodalom a 13. század elején keleten a mongolok hatalmas támadásának volt kitéve, 1258-ban a főváros, Bagdad is elesett. Egyiptomban és Szíriában a rabszolga katonákból lett mamelukok ragadták magukhoz a hatalmat, és alakítottak ki egyedülállóan működő rendszert, amely Kairót az arab birodalom legragyogóbb városává tette. A berber dinasztiák nem tudták megtartani az Ibériai-félszigetet, Granada 1492-ben esett el. Ebben az időszakban vált véglegessé a szakadás a birodalom keleti, perzsa nyelvet használó és arab ajkú nyugati fele között. 1347-től a pestis az iszlám világot erősebben sújtotta, mint Európát, ennek hatására jelent meg a szufik misztikus és térítő mozgalma, amely elsősorban a török-mongol falusi közegre gyakorolt nagy hatást. Az arab birodalom régi területei a középkor során kivéreztek, nem úgy az új államok, amelyek ebben az időszakban nagy hódításokat vittek véghez: a delhi szultán India kétharmad részét uralma alá hajtotta, az ottomán törökök pedig Konstantinápoly bevételével megszerezték a Balkánt.
A negyedik, 1500 és 1800 közötti időszakot három birodalom dominanciája határozta meg. Nyugaton az ottománok a Balkánt a Török Birodalomhoz csatolták, és meghódították Európa keleti és középső területeit. Keleten Indiában a mongolok dinasztiája egyesítette az itt élő különféle iszlám államokat, így szinte az egész kontinens az uralma alá tartozott. E két hatalom között helyezkedett el a Safavidák Iránja, ahol államvallássá tették a síita vallást. A hatalmas területek feletti ellenőrzés szigorú adminisztratív szervezet felállítását követelte, ekkor vált államnyelvvé a perzsa. Ugyanakkor ezt a korszakot meghatározta a pompakedvelés is. Az iszfaháni királyi palota, az agrai Taj Mahal a nyugati utazók szemében magasztalt, semmihez sem fogható, csodálatos épületei voltak ennek a világnak. A keleti kereskedők mindenütt jelen voltak Európában, az általuk árusított finom selymekre, cizellált díszítésű használati tárgyakra, míves ékszerekre nagy kereslet mutatkozott a nyugati államok piacain.
A sikereket azonban a 17. század második felétől egyre nagyobb nehézségek követték: Bécs és Buda eleste feltárta az iszlám Kelet gyengeségét Európának. Az Ottomán Birodalom hiába próbálta megreformálni magát a 18. század folyamán, a további hódítások megakadtak, sőt mi több, Napóleon egyiptomi hadjárata, majd az angol hadsereg 1799-es indiai győzelme egy világ végét hirdették.
Az iszlám gyűjtemény tereinek közvetlen környezetében helyezték el a Római Birodalom keleti mediterrán területeiről – Kis-Ázsiából, a Közel-Keletről, Egyiptomból – származó műveket. Az iszlám termekhez közvetlenül kapcsolódó kiállítás felállítása az előbbivel párhuzamosan történt, lehetőséget adva arra, hogy a Kr. e. 1. század és a Kr. u. 4. század műtárgyait, a mindennapi élet használati, valamint a temetkezési szokások jellemző tárgyait összegyűjtve, a történeti kontextus keretében mutassa be.
Ezek a tárgyak a mai napig a múzeum több gyűjteményében szétszórva találhatók, egymás mellé helyezésük és eredeti környezetükben való vizsgálatuk megmutatja a Római Birodalom különböző területein keletkezett művek sokszínűségét, eltéréseik és hasonlóságaik alapján képet alkothatunk az egyes provinciák önálló művészeti nyelvéről, valamint a római hatás alakulásáról a hellenizmus korában. Az iszlám művészet közelében azt is pontosan tanulmányozhatjuk, mekkora különbség volt egy, a római hatalomnak alárendelt keleti provinciában például a kopt kereszténység, illetve az iszlám hatása alá került szomszédos terület művészi nyelvezete között.
A tanulságos válogatást nemsokára egy újabb, a Louvre immár kilencedik önálló gyűjteményének keretében, az iszlám művészetet korábban kiszolgáló terekben fogják elhelyezni. A várhatóan 2016-ban megnyíló, Bizánc és a keleti kereszténység művészetének szentelt egység a posztbizánci, a szláv és a balkáni területek műtárgyait mutatja majd be. Az új gyűjtemény előhírnökének tekinthető a 2010-ben megrendezett Szent Oroszország című tárlat, ahogyan a 2012–2013-ban Ciprus középkori történelmének szentelt kiállítás is, amelyen a főszerepet a Szépművészeti Múzeum csodálatos remekműve, a Gentile Bellini által megörökített ciprusi királynő, Cornaro Katalin képmása játszotta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
