Sebesültek és halottak '56-ban
2012. december 5. 17:38
A kórházak nem voltak felkészülve
Az Egészségügyi Minisztérium 1956. október 30-án keltezett, nem teljes kimutatása a budapesti kórházakba felvett sérültekről részletes számadatokkal és a gyógykezelés helye szerint mutatja be, hogy az egyes budapesti kórházakban, klinikákon hány személyt láttak el. A kimutatás szerint 3314 főt kezeltek nyolc nap alatt. E kimutatás alapján legtöbb sebesültet a Központi Honvéd Kórházba szállítottak (407 fő), míg további három kórházba - a 2. számú Sebészeti Klinikára, a Péterfy Sándor utcai kórházba és a Pest megyei Semmelweis (Rókus) kórházba - megközelítően ugyanannyit, 400-400 főt. Nem tudni mi okból, de külön jelezték a sebesült szovjet katonák kórházi elhelyezését is. Kezdetben a katonai kórházakba vitték, de miután ezek megteltek, a polgári kórházak is fogadták őket (a MÁV, a VIII. kerületi Alföldi utcai, a János kórház, valamint a Sebészeti Továbbképző Klinika).
A polgári kórházak összesítő jelentései között az alábbi kórházak szerepelnek: a Margit kórház, a Rókus és a Vas utcai kórház, a MÁV kórház, a Fehér Kereszt kórház, a Péterfy Sándor utcai kórház, a Rabkórház, a Koltói Anna Baleseti kórház, a Bakáts téri kórház, a Kun utcai égési sebesülési kórház, az 1. sz. Sebészeti Klinika és Szent János kórház, a 2. sz. Sebészeti Klinika, az Amerikai úti Idegsebészeti Klinika, a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet, a Szövetség utcai Kórház és Rendelőintézet és a Trefort utcai SZTK rendelő, de itt mutatjuk be az Országos Mentőszolgálat működését a harcok alatt, valamint Drexler Miklós miniszterhelyettesnek, az egészségügy helyzetéről készített jelentését is.
Az 1956. október 23-án kitört forradalom időszakában a civil és katonai kórházak elsőrendű és legfontosabb feladata a tömegesen érkező sebesültek szakszerű orvosi kezelése, kórházi elhelyezése és ellátása, valamint a fegyelem betartatása volt. Ennek érdekében a kórházak ügyeleti szolgálatát megerősítették, megszervezték a kórházak védelmét, több kórházban járőrszolgálatot szerveztek, forradalmi tanácsot választottak, a katonai kórházakban pedig rendkívüli szabályokat léptettek életbe, bár riadót nem rendeltek el. A jelentések többségéből egyértelműen kiderül, hogy az egészségügyi intézményeket a forradalom kirobbanása minden előkészület nélkül, meglepetésszerűen érte, hiszen többségük nem volt felkészülve a váratlan háborús helyzetre. Így - elsősorban a férőhelyhiány miatt - a fegyveres harcok első napjaiban sem a katonai, sem pedig a civil kórházak nem tudták a sebesülteket fogadni.
A kórházak nagy részében szinte 90%-os volt az ágykihasználás, tehát kevés üres ágyat tudtak rendelkezésre bocsátani. Ebben a helyzetben a katonai kórházak siettek a széthullott polgári egészségügyi szolgálat segítségére, hiszen segítséget nyújtottak a közvetlenül a harcok kereszttüzében lévő és túltelített polgári kórházaknak (Rókus kórház, 1. és 2. számú Sebészeti Klinika), a sérültek átszállításában az üres budai kórházakba, valamint a felgyógyult betegek hazajuttatásában. Így a polgári kórházak képessé váltak a nagyszámú sebesült fogadására.
Mindezen feladatok mellett a katonai kórházak átvették Budapest déli részének mentőszolgálatát, így tehermentesítették az Országos Mentőszolgálatot, vért, gyógyszert és egyéb egészségügyi anyagokat juttattak azokra a klinikákra, amelyeket a polgári szervek nem mertek vagy nem tudtak megközelíteni a harcok alatt. Ellátták az óvóhelyre tömörült és zsúfoltan elhelyezett lakosság higiénés szolgálatát, tejet juttattak a környező polgári lakosság csecsemőinek, körzeti orvos hiányában pedig segítséget nyújtottak a polgári lakosság egészségügyi ellátásában, még a kórház profilján túlmenően is (pl. császármetszés, AB befejezése stb.).
Hogy mennyire nem voltak felkészülve a kórházak a váratlan eseményre, bizonyítja az is, hogy a harcok kitörésekor a kórházakban csak a napi szolgálatot ellátó orvosok, ápolók és az őrszemélyzet tartózkodott. A kórházak működését szerfelett megnehezítette, hogy a harcok kezdetekor az egészségügyi intézmények személyi állományának kb. egyharmada a közlekedés hiánya miatt nem jelent meg munkahelyén. A város távolabbi részein és a vidéken lakók később jelentkeztek munkahelyükön, bár voltak, akik a hozzájuk legközelebb eső segélyhelyre mentek dolgozni. A hiányokat önként jelentkezett medikusok és polgári személyek pótolták, így tudták csak a kórházak, klinikák működőképességét fenntartani. Külön problémát jelentett, hogy a közlekedési nehézségek és a mozgási korlátozottság (pl. kijárási tilalom) miatt előállt helyzetben a kórházi dolgozók túlnyomó többsége bentlakóvá vált, ezért gondoskodni kellett elhelyezésükről, élelmezésükről is.
A személyi állományon kívül a kórházak gépkocsival való ellátása is kívánni valót hagyott maga után. Bár egy részük saját betegszállító gépkocsival rendelkezett, mégis akadtak olyan kórházak, amelyeknek a hordágyon kívül semmilyen szállító eszközük nem volt, így csak a mentőkre hagyatkozhattak, pl. a Margit, a Rókus és a Péterfy Sándor utcai kórházak esetében. A problémákat megoldandó, a Péterfy Sándor utcai kórház környékéről pl. 25 személy- és tehergépkocsi jelentkezett a kórházba szolgálattételre. Ők bonyolították le a sebesültszállítást,, valamint az élelmiszer- és kötszerutánpótlást. Egyes kórházak saját teherautóval rendelkeztek, pl. a Koltói Anna Baleseti Kórház vagy a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet, de ezeket sebesültszállításra nem, csak anyag- és élelemszállításra használták. Volt olyan kórház is, amely ugyan rendelkezett saját gépkocsival, de az működésképtelen volt, ekkor is a mentők végezték a sebesültszállítást.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
