Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sebesültek és halottak '56-ban

2012. december 5. 17:38

Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc eseményeinek történetét már sokan feldolgozták, megírták, elsősorban a politikatörténetre koncentrálva. Alig akad azonban olyan munka, amely szociális és egészségügyi szempontból közelítene a témához. A dolgozat célja elsősorban az, hogy ráirányítsa a figyelmet az 1956-os forradalom történetének egy kevéssé feldolgozott részére, az egészségügyben dolgozó orvosokra, ápolókra, kórházakra és klinikákra.

<

Siralmas állapotban az orvosképzés

Az 1956. október 23-án kirobbant forradalom az egészségügyet a második világháború óta először, új helyzet elé állította, hiszen intézményrendszere a háborús károk helyreállítása óta eltelt közel egy évtizedben szinte semmit sem fejlődött. Nem építettek új kórházakat, nem fejlesztették az egészségügyi műszerparkot, az infrastruktúrát, az orvostársadalmat elzárták a külvilágtól, a személyzeti politikában pedig előtérbe került a kontraszelekció. Igaz, jelentős változások is történtek, hiszen megváltoztatták az 1945 előtt jól működő több-biztosítós társadalombiztosítás rendszerét, államosították a kórházakat, gyógyszertárakat, mindenkire kiterjedő szociálpolitikát folytattak a szociális gondoskodás átfogó rendszerének kialakításával.

A kormány hangzatos jelszavaival és ígérgetéseivel ellentétben az ország közegészségügye, gyógyszerellátása és orvosképzése siralmas állapotban volt. Elhanyagolták az egészségügyi ellátást, törvénytelenségeket követtek el neves orvosok ellen, visszaélések történtek a kutatásokkal kapcsolatban, a szűklátókörű, ostoba és elfogult importpolitika pedig lehetetlenné tette a modern nyugati gyógyszerek behozatalát. Ugyanakkor elitkórházakat hoztak létre, amelyeknek mindennemű szükségletét kielégítették, míg sok más kórház - köztük az egyetemi klinikák is - ellátásban és műszerben hiányt szenvedtek.

A Népszava 1956. október 23-án megjelent számában Az egészségügy legégetőbb problémái és az egészségügyi dolgozók rehabilitációja című cikkében az orvos-egészségügyi szakszervezet kibővített elnökségi ülésén Román József egészségügyi miniszter elemezte az egészségügy helyzetét és javaslatokat tett megoldásukra. A cikk tudósítása a résztvevő egészségügyi dolgozók véleményét is ismertette.

Eszerint: tisztázatlan az egészségügy helyzete a népgazdaságban, hiszen az elmúlt időszak politikája és gazdasági hibái következtében háttérbe szorult a dolgozók növekvő egészségügyi igényeinek kielégítése, az egészségügy tervszerű, a népgazdaság egyéb ágazataival arányos fejlesztése. Veszélybe került a nagy múltú, nemzetközi viszonylatban is elismert magyar orvostudomány jövője. Ezek a gondok és megoldatlan problémák is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1956-os események váratlanul és felkészületlenül érték a magyar kórházakat, klinikákat, hiszen sem személyi, sem anyagi téren nem voltak felkészülve a háborús helyzethez hasonló sebesültáradatra. Ez megmutatkozott abban is, hogy a harcok kezdetén a kapkodás volt a jellemző, s idő kellett, amíg a kórházak helyzete konszolidálódott, ellátásuk javult, ami lehetőséget teremtett arra, hogy megbirkózzanak az előttük álló, előre nem látott feladatokkal. A kezdeti nehézségeken túljutva azonban a kórházak hivatásuk magaslatán álltak és példát mutattak helytállásból.

A kórházi jelentések többsége átfogó képet nyújt az akkori kórházi viszonyokról, ezért is egyedülállóak a korabeli magyar történelem forrásainak közegében. A jelentésekből nem csupán a kórházak életének mindennapi nehézségeit, ellátási gondjait ismerhetjük meg, hanem mindazokat a tanulságokat, amelyek révén a magyar egészségügy helyt tudott állni a forradalom napjaiban.

Csak példaként említhetjük, hogy az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Mentőszolgálat és a Vérellátó Központ miként oldotta meg a váratlanul fellépő, előre nem látott feladatokat a sebesültek felderítése, kórházba szállítása és elhelyezése, valamint a gyógyító- és betegellátó munka terén. A források tájékoztatnak a kórházak személyi problémáiról, ellentéteiről, képet kaphatunk a főváros közegészségügyi- és járványügyi helyzetéről, a betegrendelések megszervezéséről, a vérellátás gondjairól vagy az óvórendszabályok alkalmazásáról. De szembesülhetünk mindazokkal a negatív és a gyógyító munkát hátráltató körülményekkel is, amelyek nagymértékben befolyásolták, vagy gátolták a kórházak munkáját, ugyanakkor tanúi lehetünk a kórházak egymás közötti összefogásának, az emberi áldozatvállalás szép példáinak.

Külön foglalkoznak a források a betegfelvételi adminisztrációval, a kórházépületeket ért károkkal, a víz-, villany- és gázszolgáltatással, a gyógyszer-, kötszer- és vérellátással, a lakosság és a vöröskereszt segítségadásával, a sebesültek és halottak létszámával, amelyet naponta statisztikaszerűen elkészítettek, valamint a légóintézkedésekkel. A katonai kórházak külön kitérnek a politikai hangulat jellemzésére, érintik az elöljárókkal, a szovjet és egyéb katonai szervekkel való kapcsolatot, valamint értékelik, hogy milyen harcászati és szervezési tapasztalatokat vonhatnak le a forradalmi eseményekből, hiszen véleményük szerint: „Túlzás lenne az 1956. október-novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani, mégis volt azokban sok olyan vonatkozás, amelyből háborúban is értékesíthető tapasztalatokat vonhat le egy katonai egészségügyi intézmény."

A jelentések készítőit a forradalom napjaiban olyan nagymennyiségű információ-áradat érte, amelyeknek hitelességét az események egymást követő gyorsaságában és forgatagában nem mindig tudták ellenőrizni, így felhasználásuk a tévedés lehetőségét is magában hordozta. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e dokumentumok szerzői közvetlenül is átélték a forradalom eseményeit, így a beszámolók objektivitását, hangvételét befolyásolták az általuk látottak, hallottak és politikai meggyőződésük. Többségüket azonban hitelesnek és reálisnak kell elfogadnunk, különösen a katonai kórházak esetében. Utóbbiak általában naplószerű jelentéseket írtak, míg a polgári kórházak nem minden szempontra tértek ki egységesen, így hosszúság és tartalom tekintetében nagymértékben eltértek egymástól. A polgári kórházaknál előfordultak több oldalas jelentések, de voltak féloldalasak is. Néha kissé szépítettek, kozmetikáztak a helyzeten, máskor pedig szűkszavúan csak a konkrétumokat említették, ennek ellenére megállapítható, hogy tükrözték az akkori helyzetet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Sebesültek és halottak '56-ban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra