A közös kód - Egy testvér a magyar és a lengyel
2012. március 23. 11:49
Európa védelme
Mind a két királyság számos alkalommal volt kitéve keletről jövő, „barbár” (tatár, török, moszkvai) támadásoknak, s nemegyszer eredményesen bizonyította, hogy képes ellátni a keresztyénség és Európa védelmének a föladatát. Ez a tudat a későbbi századokban is tovább élt, amikor Magyarország és Lengyelország képviselte kontinensünk közepén – nem egyszer élet-halál harcot víva a függetlenségért – az európai civilizáció és fejlődés értékeit. A XIX. és a XX. századból csupán 1830/1831 és 1848, illetve 1920 (a lengyel–bolsevik-háború) és1956 emlékét említjük.
A közös kódnak kétségkívül a nemesi kultúra hagyománya az egyik legfontosabb eleme. Az a nemesi demokrácia és egyenlőség, a Werbőczi fogalmazta „una et eadem libertas”, mely modern átértelmezésében a polgári egyenlőség felé mutathatott utat. Részben a XVI. századi refeudalizáció (második jobbágyság) következtében a lengyel és a magyar rendi világ közös sajátossága volt, hogy a nemesség jóval nagyobb részt képezett a társadalomban, mint Nyugat-Európában. A lengyel és magyar nemességnek hasonló volt a belső tagozódása is, jelentős volt a kis- és középnemesség aránya, és nem elhanyagolható százalékban olyan kurtanemesekből állott, akik birtokkal nem is rendelkeztek, csupán nemesi címmel. A birtokos nemesség mentalitása a vidéki, falusi életformában gyökerezett, melynek legsajátosabb kifejezője az udvarház volt. Ha úgy tetszik, egyfajta mikrokozmosz, a haza kicsiben, elegendő önmagának, és immunitásával egyben jelképe a függetlenségnek is. Fontos helyszíne, térbeli és spirituális központja számos lengyel és magyar irodalmi műnek. Nem véletlen, hogy a XIX. századi magyar és lengyel irodalom teremtett világa, nyelve, gondolkodásmódja vidéki közegből való, Mickiewicz Pan Tadeusza épp úgy, mint Arany János elbeszélő költeményei például. Ez a látószög határozta meg a lehetséges modernizáció szemléleti kereteit, így próbáltak válaszolni a polgárosodás és a modern nemzet megvalósításának kérdéseire. Mind a két folyamatban, korántsem ellentmondások nélkül, meghatározó volt mind a magyaroknál, mind a lengyeleknél a kis- és középnemesség szerepe. A nemesi szabadság kiterjesztése az egész nemzetre azt is jelentette, hogy az identitás megfogalmazásában a szabadság értéke központi helyre került. A XIX. század európai szabadságharcaiban részt vevő lengyel légióknak az volt a jelmondatuk: „A mi szabadságunkért és a tiétekért!” 1849 januárjában írta Petőfi:
„Tekints reánk, tekints, szabadság,
Ismerd meg mostan népedet:
Midőn más könnyet sem mer adni,
Mi vérrel áldozunk neked.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
