Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Agyagtáblán Európa legkorábbi olvasható szövege

2011. április 1. 10:20 National Geographic News

Csak a véletlennek köszönhető, hogy fennmaradhatott az a görög agyagtábla, amelyen a legkorábbi európai szöveg olvasható.

<

A kutatók szerint 3500 évvel ezelőtt egy szemétrakásnál keletkezett tűz mentette meg a maga korában „mágikusnak” és „misztikusnak” tartott, i.e. 1450 és 1350 között a mükénéiek által készített, egy iklainai olivaligetnél megtalált táblát az enyészettől – olvasható a Proceedings of the Athens Archaeological Society áprilisi számában. A mükénéi civilizáció i.e. 1600-1100 között uralta a Peloponnészosz észak-keleti részét.

Az Iklainanál folyó ásatások során egy korai mükénéi palota, hatalmas teraszos falak, falfestmények és egy meglepően előrehaladott állapotú csatornarendszer alapjai kerültek elő – számolt be a kutatási eredményekről Michael Cosmopoulos, aki elárulta: a tavaly megtalált agyagtábla számít a legnagyobb meglepetésnek.

„Ismereteink szerint nem itt kellene lennie” – mondta el a Missouri-St. Louis Egyetem régésze. Először is: a mükénéiek nem készítettek ilyen korán agyagtáblákat, másodszor pedig: eddig feliratokat csak egy maroknyi számú, nagyobb méretű palotánál találtak.

Habár Iklaina már a mükénéi kor elején palotával dicsekedhetett, az agyagtábla befejezésének idején a falu Pülosz, az Iliászból is ismert Nesztor király központjának peremvárosává süllyedt. „Ritka, amikor a régészet találkozik az ősi szövegekkel és a görög mitológiával” – fogalmazott Cosmopoulos.

A 2,5 centiméter magas és 4 centiméter széles táblatöredéken a lineáris B írás egyik korai példája olvasható. Az írás 87 jelből áll, s mindegyik egy-egy szótagot helyettesít. A kutatók szerint a szövegen egy gyártással kapcsolatos ige olvasható (a mükénéiek kizárólag gazdasági jellegű, az uralmi elit érdekeltségébe tartozó ügyeket jegyeztek fel), hátoldalán számokkal. S mivel egy pénzügyi évre tervezték, agyagra írtak, amelyet csak a napon szárítottak ki, azonban egy tűznek köszönhetően az írás fennmaradhatott.

Thomas Palaima klasszika-filológus figyelmeztetett: nem ez a legkorábbi írásos feljegyzés, hiszen Kínából, Egyiptomból és Mezopotámiából 3000 éves szövegek is előkerültek. A lineáris B szótagírás a lineáris A-ból eredeteztethető, amely az ősi egyiptomiak által használt még régebbi hieroglifa rendszerrel áll rokonságban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Agyagtáblán Európa legkorábbi olvasható szövege

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra