Az ötvenhatosok kollektív emlékezete
2009. október 22. 11:52
A rendszerváltás során fontos szerep jutott az egykori ötvenhatosoknak a demokratikus átalakulás megteremtésében. Sorsuk rövid eufória után gyakran a be nem teljesültség, a keserűség lett - derül ki egy pár nappal ezelőtt megjelent kötetből.
Virtuális kerekasztal a rendszerváltásról
Mi volt az 1956-os forradalom szerepe a rendszerváltozásban, mit hozott a változás az ötvenhatosok életében? Az ötvenhatosok és a rendszerváltás kapcsolatát a személyes emlékeken keresztül mutatja be egy most megjelent könyv, amely az 56-os Intézet Oral History Archívumának életútinterjúi alapján készült el.
Az archívum elmúlt húsz évében készült több mint hatszáz életútinterjúból 89-et kiválogató Molnár Adrienne szerint a személyes emlékezetben 1988–89 a szabadság (újra)megtapasztalásának korszaka: "A június 16-ai gyászszertartás a forradalom és az ötvenhatos elítéltek rehabilitálását, ugyanakkor a Kádár-rendszer végét, és egyben a rendszer névadójának halálát jelentette. Az eufória rövid ideig tartott, a békés átmenetet a politikai pártok és a civil szervezetek közti konfliktusok, méltatlan csatározások követték. 1989. június 16-a nagyon jelentős szerepet játszott ugyan a rendszerváltásban, de nem vált a változás sarokpontjává. Jelentősége mintha halványulna a kollektív emlékezetben".
Budapest, 1989. május 6. Hanák Péter Széchenyi-díjas történész, akadémikus felszólal az Elhallgatások és torzítások, avagy hogyan kutatható a közelmúlt történelme című, a Nyilvánosság Klub, a Hajnal István Kör és a Történelmi Igazságtétel Bizottság közös rendezvényén a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.
A kötetben megszólaló emberek valóban sokfélék: vannak, akik felnőttként, mások gyerekként szereztek élményeket a forradalom napjaiban, vannak, akik maguk nem emlékezhetnek ugyan 56 őszének történéseire, de szüleik tettei, majd a forradalom leverését követő megtorlás az életüket alapvetően meghatározta. Az emlékezők között vannak a forradalom leverése után szabadságvesztésre ítéltek, munkahelyüktől megfosztottak, emigrációba menekültek – és kivégzett vagy bebörtönzött ötvenhatosok évtizedeken át diszkriminált hozzátartozói is. Megszólalnak néhányan a Kádár-rendszer ellenzékéhez tartozók közül, és olyanok is, akik akkor a hatalmat képviselték.
Molnár Adrienne szerint személyes emlékezetük közös pontja, hogy az 1956 őszén történteket mindig is forradalomnak tartották. Közös volt az az igényük is, hogy a megtorlás során kivégzetteket méltóképpen el kell temetni, ezért június 16-át, Nagy Imre és mártírtársai temetését a magyar történelem katartikus pillanatának tartják.
A virtuális beszélgetés résztvevői felidézik a húsz évvel ezelőtti eseményeket, az euforikus hónapok hangulatát, még erős és lassan oldódó félelmeiket, bontakozó reményeiket, csalódásaikat, örömeiket, a szabadság hosszú idő után először megtapasztalt mámorító érzését, a titokban elföldelt kivégzettek felkutatását, megrendítő exhumálásukat, tényleges vagy jelképes eltemetésük és 1989. június 16-a katartikus hatását. Bepillanthatunk a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alakulásának részleteibe, a hatalommal folytatott politikai harcuk fordulataiba, eredményeibe és kudarcaiba – végül az ötvenhatosok között folyó lehangoló csatározásokba, csalódásaikba, megkeseredettségükbe.
A kiválasztott interjúk közül néhány 1989 elején készült – amikor a politikai harc kimenetele még kétséges volt –, rájuk a reményteli várakozás, az elbeszéléssel egyidejű eseményekre való reflektálás jellemző. Az egy-két, vagy akár húsz évvel későbbiek már eltávolodva, az azóta szerzett ismereteket, utólag megformált véleményeket is beépítve szelektálnak, értékelnek, magyaráznak. A személyes emlékekben így helyet szorít magának a kollektív emlékezet. Az emlékmozaikok hol kiegészítik egymást, hol vitába keverednek, továbbgördítik a történetet, vagy visszalépnek az időben, hogy aztán egy-egy asszociáció trambulinjáról évtizedeket ugorjanak a jövőbe, majd újra vissza, a történet vagy az elbeszélés idejébe.
Budapest, 1989. június 16. Lőcsei Pál, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja gyászbeszédet mond Szilágyi József sírjánál a Hősök terén rendezett gyásznapon, 1956 mártírjainak végső tiszteletadásán.
Az ötvenhatosokat több kérdés is megosztotta: kérdés volt például, hogy 1989. június 16-án szabad volt-e a ravatalhoz engedni a pártállam vezetőit. A másik a kárpótlás és az ötvenhatosok megbecsültségének kérdése. Sokan csalódtak, mert helyzetük nem változott jelentősen. Molnár Adrienne szerint "csalódás leginkább a vidéken élő, családos, szakképzetlen munkásoknál jelentkezett. Nekik a Kádár-korszakban nem vagy csak korlátozottan sikerült visszailleszkedniük a társadalomba. A fővárosi értelmiségieknek vagy a fiatalon szabadult, mobilabb szakmunkásoknak könnyebben ment. Ők főként a jogi és erkölcsi rehabilitációért küzdöttek, és azt meg is kapták. Közülük többen kerültek megbecsült funkcióba a kilencvenes évek elején."
Az OHA interjúiból korábban is születtek hasonló összeállítások, ez a könyv ahhoz a sorozathoz kapcsolódik, amely a személyes emlékeken keresztül idézi fel közelmúltunkat: az 56-os forradalom napjait, a hatvanas éveket és az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsát. A történet elemei az életútinterjúkból kiválasztott interjúrészletek. Az interjúk leiratai élő beszélgetést rögzítenek, a kötetben viszont szerkesztett monológokat olvashatunk. Ezek láncolatából jön létre egy új történet, a szerzőé: 56 és a rendszerváltás kapcsolatának egy lehetséges olvasata.
A Nagy Piroska 1988. március 15-e és 1989. október 23-a között készült felvételeiből összeállított fotóesszé a korszak vizuális felidézéséhez ad segítséget. Nagy Piroska az USA-ban született – szülei a forradalom leverése után menekültek Amerikába –, a nyolcvanas években Budapesten járt egyetemre. Neki a forradalom nem volt tabu – mint itthon felnőtt kortársai többségének –, hanem a magyar történelem katartikus pillanata, amelynek emlékét ápolni kell. Morális parancsnak, küldetésnek tekintette, hogy az ellenzéki megmozdulásokat dokumentálja, és tudósítson róluk. Képei külföldi újságokban is megjelentek. Küldetése 1990 májusában, az új, szabadon választott Országgyűlés megalakulásakor véget ért.
Molnár Adrienne: 89:56. Ötvenhatosok a rendszerváltásról. Az Oral History Archívum életútinterjúiból Nagy Piroska 1988-89-es fényképeivel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
