Egy cigányprímás naplói az első világháború borzalmairól
2009. szeptember 3. 11:08 D. Szakács Anita
Munczy Béla frontnaplói az első világháború poklának egy eddig szociológiai szempontból ismeretlen és dokumentálatlan túlélőjének, a tanult, professzionális muzsikus cigánynak a gondolatait, cselekedeteit rögzítik.
Polgárosodott cigánycsalád Sopronban
A magyar társadalomba integrálódott cigányság polgárosodás kori történetéről, e családok polgárosodásáról, beilleszkedéséről, kitörési, bizonyítási lehetőségeiről máig csekély ismerettel rendelkezünk. A soproni Munczy muzsikus cigánycsalád a házasságok révén is szervesen beilleszkedett a helyi polgári társadalomba. De az iskoláztatott lányok kiházasításánál nagyon fontos volt a más neves muzsikus cigánycsaládokkal, így a Dankókkal való kapcsolatok létrehozása. A család férfitagjainak magas művészi szintű előadói életpályái alapos zeneművészeti tanulmányokra épültek, a család zenésztagjai a kor ún. „hagyományos" cigányzenéje mellett klasszikus zenei képzettséggel, műveltséggel, repertoárral is rendelkeztek.
A Munczy család gazdag levéltári irathagyatékában mindenképpen speciálisnak kell tartani a későbbi soproni cigányprímás, Munczy Béla, 1916., 1917. évi roppant személyes hangvételű, gondosan megfogalmazott frontnaplóit. Míg a családtörténet mind Sopron város, mind a magyarországi muzsikus cigányság polgárosodás kori történetének egy fontos szelete, Munczy Béla frontnaplói az első világháború poklának egy eddig szociológiai szempontból ismeretlen és dokumentálatlan túlélőjének, a tanult, professzionális muzsikus cigánynak a gondolatait, cselekedeteit rögzítik.
A Munczy család neve szorosan összefüggött Sopron 19-20. századi zenei életével, zenekultúrájával. A háborús naplókat író ifj. Munczy Béla a világhírű prímás, Munczy Lajos (1846-1910) unokaöccse volt nak. A tragikus családból származó fiatalember hegedülni tanult, de az első világháború megakasztotta pályáját. Besorozták katonának, a magyar királyi I. honvédgyalogezred III. századának III. szakaszánál szolgált; egyaránt harcolt az olasz fronton (1916), és később az orosz-lengyel fronton (1917) is.
Első világháborús frontnaplói hat, mára már néhol alig olvasható, ceruzával írott kötetben maradtak fenn. (Az I. köt. 1916. február 4.- július 31., a II.. kötet 1916. augusztus 8.-október 13., a III. kötet 1916. október 14?.-december 31., a IV. köt. 1917. január 1.-április 7., az V. köt. április 28.-augusztus 25., a VI. köt. augusztus 27.-december 31.) A naplók oldalai szinte napi részletességgel hozzák az isonzói front poklát, majd az ennél nyugodtabbnak tűnt „keleti" frontot; a lövészárok kiskatonájának mindennapjait, túlélési stratégiáját, mozgástereit. A naplókba olykor versbetétet is írt. E forráscsoport mellett fennmaradt több, döntően mostohaanyjához írott tábori levelezőlap, amely az erős cenzúra mellett Munczy Béla dalműveiből őrzött meg párat. Az utókor számára szerencsésen fennmaradt néhány frontfénykép, amely az együtt fényképezkedő bajtársak mellett a cigányzenészek békésebb pillanataiba is betekintést nyújt.
Munczy Béla nagyon részletes 1916-1917. évi frontnaplói nem csak az első világháború időszakának nagy jelentőségű publikálatlan kordokumentumai, amelyben egy közkatona mindennapi frontélete, félelmei, vágyai elevenednek meg, de külön specialitása e dokumentumnak, hogy mindezeket a sorokat egy nagytehetségű, ismert cigányzenész család egyik tagja vetette papírra. A korban közkedvelt naplóírásnak köszönhetően a naplók szerzőjének személyes, belső gondolataiba, lelki világába adnak betekintést.
A naplók hasábjain többször is felmerül a jövőtől való félelem gondolata: „ én magammal nem törődöm csak hozzátartozóimat sajnálom (ha esetleg elesnék a hazáért). Ha úgy sebesülnék, hogy nem tudnám foglalkozásomat folytatni, jobb ha ott maradok! Mert csak nyűg lennék mások nyakán. Az Isten segítsen meg!" - írja 1916. június 19-én kelt bejegyzésében. Gondolatainak középpontjában az otthon maradt hozzátartozók és a zene áll: „ Tegnap mielőtt elindultam volna aludni sokat járt a fejemben, hogy mi lesz velem ha az Isten haza segít épen. Most már 8. hónapja is elmúlt, hogy katona vagyok és a muzsikával nem foglalkoztam és több mint egy hónapja, hogy hegedű nem volt a kezemben. Még csak most tudtam volna igazán a muzsikának élni és tanulni." - írja 1916. augusztus 24-i feljegyzésében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
