Egy cigányprímás naplói az első világháború borzalmairól
2009. szeptember 3. 11:08 D. Szakács Anita
A front mindennapjai
A zenéhez való kötődéséről ad számot az a bejegyzése is amikor a fronton működő roma bandáról tudósít: „Beszélték, hogy van itt egy kis roma banda a tisztek részére. Este felé felkerestem őket. Kettő járt a papával egy bandába, egyik a Banda Manczi öccse. Szerencsések! Ha az ezred pihenőbe jön, akkor mint cigány zenekar a tisztek részére szerepelnek, és ha állásban van, akkor vissza mennek a Trainhez. Megkértem őket, ha tudnak valamit az érdekemben tenni, úgy tegyenek. " Kérése 1917. július 22-én teljesült, amikor is beválasztották a pótzenekarba: "Ebéd előtt hivattak. Megkaptam a hegedűt és a százados muzsikáltatott velem. Velem meg volt elégedve, egy brácsás is van az is kapott brácsát. Még egy hegedű van azt meg egy falusi roma kapta meg. Ez szegény nem sokat tud. A századosnak sem tetszett. Még egy szakasz vezető is jött hozzánk. Ez nagyon ügyes, mi alkotjuk a pót zenekart. Ebéd után mindjárt hivattak is bennünket muzsikálni. Később hozzánk jöttek a többi romák, vagyis a régi banda is és térzenét csináltunk. Holnap ide hurcolkodunk a többi romához, kapunk egy külön fedezéket és együtt lesz az egész banda. 9-en leszünk.. "
A naplók lapjain a zenélésen kívül megjelennek az I. világháború szörnyűségei, a katonák szenvedései, megpróbáltatásai, a frontvonalak mozgása, a katonai sikerek és kudarcok. Az 1916. szeptember 14. és 15-ei naplórészlet részletesen beszámol az olasz támadásról. „Este 12-től 5-ig dolgoztunk. Fél 6-kor rém erős ágyútűzbe kezdett az olasz. Egész nap mi körülöttünk vágódnak a lövedékek az ágyúból és a nagy bombák. Nem is képzeltem, hogy ilyen ágyútűz létezik. Nincs egy másodperc melyben ne explodálna egy löveg. Egész nap halálfélelemben húzódunk a fedezékünkbe és várjuk, hogy mikor vág be a bomba a dolinánkba. Délután be is vágott a Dolina szélébe ahol a sebesült vivők fedezéke volt. Délután ötkor mi is bementünk az állásba. Mindjárt a bemenés rémes volt. Egy helyen az állás bedöntve és a romokon, halottakon keresztül kellett mászkálni. Ez a rész a 12. Biene nagyon be van neki lőve minden percben küldi a bombákat és repülnek a kövek. Egy deszkát találtam és a fal mellé húzódva a fejem fölé tartottam evvel védtem a fejem. Tőlem jobbra egy pár embert betemetett a gránát, kiásták őket. Egész estig ágyúzott a sötétség beálltával kicsit csendesült az ágyú tűz. Ezt az időt az állás javítására és a halottak elszállítására használták fel. Reggel virradatkor megint megkezdődött az ágyúzás és tartott egész 12 utánig. Ezután a gyalogság (az olasz) kezdett felvonulni és a jobb szárnyon támadott. Már majdnem a hátunk mögött volt. Látta, hogy nem megy semmire, elkezdte az állást lőni sorra, minden lőrést. Egész össze van döntve a jobb szárny állása. Rémes helyzetben voltam tőlem jobbra, balra halomra dönti az állásokat és már közeledik felém. Épp egy sebesültet kötöttem be, mikor a hátam mögött a dombon vágott be a csim bumm. A fejemre esett egy darab kő, de csak megdagadt nem tört be. Most mit csináljak, ha itt maradok biztos halál, mert addig még a lőrést látja nem nyugszik, ha a romokon keresztül szaladok a gyalogság tüzel rám és talán egy csim bummnak szaladok elébe. Végre elhatároztam, hogy balra szaladok! Jézusom! Milyen látvány tárult elém. Az állás teljesen össze döntve a halottak halomszám, egyiknek fejveleje látszik, a másik még hörög és itt kellett keresztül szaladnom. [...] Nagyon sok a sebesült és a halott! [...] Este kihordták a hullákat, de mennyi volt! És az állást javították. Leírhatatlan amit ma kiálltam!."
A háború borzalmainak leírása mellett említést tesz a kiképzésekről, a „Gelenksübug"-okról, a „Marschübung"-okról, az előadásokról a gázmaszk és a kézigránát használatáról, a kivonulásokról, részletezi a szállítás, ellátás, étkezés problémáit. De oly hétköznapi problémák is említésre kerülnek, mint a tisztálkodás hiánya következtében fellépő tetvek: „Ma találtam az első lakótársakat magamban. Biztos a ruhákkal kaptam vagy pedig itt a helyiségben ahol alszunk van, mert tegnap este mentek ki belőle oroszok." (1916. aug. 24.) Vagy az éhezés következtében fellépő terménylopások: „A vacsora kávé, és káposzta üresen. Nagyon rossz volt. Nachtischnek szereztem kukoricát és megsütöttem. Ez az első eset, hogy a kertből elvittem valamit. Katonához illik!" Bepillantást nyerhetünk a fronton ünnepelt karácsony estéjébe is, melynek előestéjén a katonák karácsonyfát állítottak és un. „Liebesgabe"-kat kaptak, mely a Weis Manfred töltény gyáros ajándékát tartalmazták egy tábla Kugler csokoládé, 25 cigaretta, 5 szivar, zsebkendő és bonbon.
Valamennyi napló hangvételét végig kíséri a remény, a várakozás egy szebb, békésebb jövő iránt. Az utolsó napló ismét az olasz harcszíntérről tudósít, majd 1917. december 31-vel szakad meg Görr városának visszafoglalásával. Hogy Munczy Béla pontosan mikor szerelt le, még további kutatásokat igényel. Hazatérve zenekart alakított és a zenének élt. Fiatalon, 1938 tavaszán - nem kizárt, hogy a fronton szerzett betegségeknek is köszönhetően halt meg.
A foglalkozáscsoportot tekintve bizton egyedinek nevezhető frontnaplók az elmúlt évek során kerültek elő Munczy Béla testvérének, Munczy Lenkének a levéltári anyagából. A családra vonatkozó adatokhoz kiegészítő adalékul szolgál Makkay Béla és Munczy Lajos családi levéltára. A családi iratok sokaságán keresztül, melyek személyi dokumentumokat, anyakönyveket, iskolai értesítőket, levelezéseket és fényképeket tartalmaznak a cigányzene jeles képviselőinek életútja és története bontakozik ki, akik a magyar népzenén kívül operettekkel, operákkal is elbűvölték a nagy közönséget.
A részletes esetleírás a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvasható: Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene II. Felelős szerkesztő: Márfi Attila. Palatia Nyomda, Pécs. 2009. 311 o.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
