Megbecsülték a részegeket az ókori Egyiptomban
2008. november 22. 14:25 Márfi Attila
A részegség és a mámor kultusza
A sör fogyasztásáról is vannak némi ismeretek, sörházakról, vigasságokról, s a sör típusairól. Csak néhány sörfajtát említenek a források, de ezek (valószínű) ugyanannak a sörnek a különböző változatai, a hozzájuk adagolt szárazanyagok (fűszerek) függvényében. Profán névvel illették az egyik legismertebb sört, a heneqet-et, aminek jelentése folyadék, malátából és datolyából erjesztve.
Szintén több utalás található a qedi-sörre is, vagy másképpen `a kikötő sörére`, ami rendkívül édes volt, ezért a datolya és fügeborokkal emlegették együtt. Ez a sörtípus (nyilván innen az elnevezés is) eredetileg Kizzuwatnából származott, s annyira kedvelt volt különleges íztartománya miatt, hogy utánozni (mások szerint hamisítani) kezdték a Ramesszida korban. Népszerű volt az udvarban, s a királyi háremben, de a Deir el-Medinében (Királyok-völgye) dolgozó kézművesek körében is.
A qedi-sör feltehetőleg tönke-malátából készült, s hosszabb ideig elállt, mint a többi sör, tartósító-anyaga miatt, aminek összetétele sajnos nem ismert. Egy-egy alkalommal, de szerepel a núbiai és az úgynevezett "kiváló sör" is, amely utóbbi, valószínű minőséget, nem pedig típust jelenthetett. Ismert volt még a koptoszi sör, amelyet a Középbirodalomtól kezdtek "főzni", s csak ünnepeken szolgálták fel, így pl. Montu Istenség tiszteletére. Azonban a mindennapokon, főleg a víz rossz minősége miatt folyamatosan fogyasztották a sörital gyengébben alkoholos változatát, s a táplálkozás fontos része volt. Innen ered a folyékony kenyér elnevezés is.
Egyetlenegy civilizációban sem volt ennyire népszerű és elfogadott ez az ital, mint Egyiptomban. Szinte mindenkinek meg volt a napi fejadagja, természetesen társadalmi rangjának megfelelően, s munkabérként is szolgáltatták Az egyházi ünnepeken kívül nagyobb összejövetelek alkalmával, vigasságokon is gyakran az asztalra került. Ilyenkor kisebb korsókba töltötték, s többnyire szívószállal szürcsölték a mámorító italt. Kisebb hordókból is közvetlenül szívószállal jutottak az italhoz, amibe szűrőt építettek, hogy a felszínen úszkáló zöldfűszerek fennakadjanak.
A részegség és a mámor Egyiptomban pozitív megítélést kapott még a Középbirodalom idején is, mert úgy tartották, ebben az állapotban kerülhetnek közelebb az Istenségekhez. Volt időszak, amikor a házigazda bóknak fogta fel, ha minél több vendége részegedett le. Jóval később Hérodotosz (Kr. e. 484 k.-425), többek közt a gazdagok lakomáiról lejegyezte, hogy körükben a "csak egyszer élünk" hamis életbölcsessége is dívott, s az italozást kifejezetten ennek a morálnak tették részévé.
Ennek nyomatékot adva, a lakomán egy fából faragott halottat vittek körbe koporsóban s e szavakkal mutatták meg egyenként mindegyik vendégnek: "Nézz erre, és aztán igyál és örülj, mert te is ilyen lész, ha meghalsz." Viszont, főleg a sörházakban, más alkoholos italokkal együtt, már a profánabb fogyasztás kedvéért mérték ki a habzó italt. A városok szélén, kikötők mellett létesült sörházak azonban, hamar tiltott helyekké váltak, mert a mértéktelen alkoholfogyasztás színhelyei voltak, s ráadásul itt működtek a bordélyok is.
A megengedett, sőt spirituális szintekre emelt "részegség" után, az átszellemült mámor profanizálása, kocsmaszintre juttatása és lezüllesztése az egyiptomi közmorált is érintette. Ezért a sörházakat, s azokban "örömet-keresőket" megbélyegezték, s igyekeztek intelmekkel eltántorítani a megtévedteket. Ani, I. Széthi fáraó (XIX. dinasztia Kr. e. 1295-1188 körül) legfőbb írnoka, a róla elhíresült Ani papirusztekercsen többek közt intelmeit is közvetítette a mértéktelen sörivókhoz: "Ne enged át magad a sörivásnak, nehogy ártalmas szavak hagyják el a szád! Ha összetört testedre zuhansz, senki sem nyújtja a kezét feléd, csak ivócimboráid állnak fel, mondván: 'Múljon el részegsége!' Ha jön valaki, és téged keres, hogy tanácskozzon veled, úgy talál a földön, mint egy kicsiny gyermeket."
Az ókori mámor részletei a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvashatók: Tanulmányok az 50 éves Bana Jocó tiszteletére. Szerk.: Katona Csaba. Palatia Nyomda és Kiadó, Győr, 2006. 176 p.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
