A nemzettéválás és polgárosodás korszaka
2008. szeptember 15. 15:03 Kollai István
Magyarosodás, magyarosítás és asszimiláció
A magyar tankönyvek a magyarosítás, magyarosodás, asszimiláció jelenségét illetve a nemzetiségellenes politikát a dualizmus korához kötik. Ilyen értelemben erről a félévszázados időszakról kritikusan szólnak. A hagyományos tankönyv például a kiegyezés negatívumaként megemlíti, hogy azt a „birodalom két legerősebb, de számszerűen kisebbségben levő nemzete kötötte meg a többi nemzet, nemzetiség kizárásával”.
Emellett erős kritikával szól a függetlenségi ellenzékről, mely kikezdte a dualizmust, „új érdekegyeztetésre viszont nem volt képes”, de a kormányzó szabadelvűekről is, akik „nemzetiségellenes nacionalizmussal” próbálkoztak leszerelni az ellenzéket. „A magyar vezető szerep igénye azonban legalább annyira bomlasztó tényezőnek bizonyult a Monarchia létét illetően, mint a nemzeti ellenzékiség”. Mocsáry Lajos neve is említésre kerül, mint a nemzetiségi törekvések iránt szinte egyedül megértést mutató politikus.
A forrásközpontú tankönyvben a társadalmi folyamatok bemutatása kap nagyobb teret. A nemzetiségi kérdés kapcsán említésre kerül, hogy a szlovákok nagyobb arányban vándoroltak ki Amerikába, mint a magyarok, hogy sok szlovák (és ruszin) vándorolt be és asszimilálódott Budapesten, vagy hogy az asszimiláció főként a városokban és a vegyes lakosságú területeken ment végbe. „Így a korszak etnikai változásai döntően a számarányokban és nem az ország népeinek területi elhelyezkedésében mutatkoztak meg”. Az erőszakos asszimiláció pedig „csak az értelmiséget érintette, amennyiben állami hivatalokat kívánt megszerezni”, de az alsóbb néprétegek még nem érintkeztek az államszervezettel.
Összességében a magyar tankönyvi interpretáció a magyarosító politika mellett szól a korszak modernizációs folyamatáról, annak gazdasági és társadalmi dimenziójáról is; mindemellett komoly teret kap a politikatörténeti dimenzió is (közjogi vita, egymást követő kormányok, gazdasági ciklusok, stb). Igazából a szlovák tankönyvből ez a dimenzió hiányzik: a szerzők a korszak modernizációjára és a magyarosító politikára (és annak szlovák politikára mért hatására) koncentrálnak. Ennek kapcsán előkerül az 1868-as nemzetiségi törvény, vagy az 1907-es Apponyi-féle iskolatörvény; de olyan események is helyet kapnak, melyek a magyar tankönyvi narratívában nem szerepelnek. Elsősorban a csernovai sortüzet kell említeni (1907), amikor a csendőrök szlovák tüntetőkre leadott sortüzében többen életüket vesztették.
Mindezek alapján talán ki lehet jelenteni, hogy a dualizmus kora kapcsán a magyar és szlovák tankönyvi narratíva között összességében nincs tartalmi ellentmondás, inkább a súlypontok különbözőségével találkozunk. Érdekes viszont, hogy a szlovák tankönyvek igazából magával az asszimiláció kérdésével nem foglalkoznak. Ez azért is fontos, mert a szlovák nemzettudat a szlovákság korabeli asszimilációját erősen számon tartja. Igazából a nemzetiségi viszonyok alakulását semmilyen adatsor, táblázat nem jelöli a szlovák tankönyvben sem a dualizmus kapcsán, sem más korok kapcsán; ez egy ilyen kényes kérdés esetén objektíve hiányosságnak tekinthető.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
