Szerzetesi kórházakban ápolták a középkori betegeket
2007. február 15. 14:00
A szerzetesek már a korai időktől kezdve előszeretettel foglalkoztak orvoslással, gyógyászattal és ápolással. Ezzel kapcsolatban érdekes adalékokkal szolgál Puskely Mária a szegedi Acta Historicában 2006-ban megjelent tanulmányában.
Szakszerű képzés és ellátás Hippokratész nyomdokain
Az orvos szerepét már a korai szerzetesek is nagyra értékelték, így Szent Benedek is a gyógyító orvoshoz hasonlította az apátot: `mint bölcs orvos minden eszközt használjon fel` a bűnös gyógyítására. Jézus példabeszédének egyik mondata (Beteg voltam, és meglátogattatok) pedig arra késztette a szerzeteseket, hogy az ápolást is felvegyék mindennapi tevékenységük sorába. Ez az igény nem változott a szerzetes közösségek kialakulása után sem: az egyik 6. századi regula kifejezetten előírta, hogy a szerzetesek vigasztalják és szolgálják a betegeket. Más pontok pedig fontosnak tartották, hogy a betegeknek külön termet hozzanak létre. A döntésben minden bizonnyal praktikus okok is szerepet játszottak.
A bencések betegápoló gyakorlata a Karoling-korban bontakozott ki. A monostorok mellett jól felszerelt betegházakat létesítettek, a gyengélkedőkről saját személyzet gondoskodott. A sankt-galleni apátság megmaradt tervrajza is a szakszerűségről árulkodik, azon egy külön kórház épülete szerepel, amelyet kis templommal, konyhával és fürdővel is elláttak. Az orvos számára épületrészt képzeltek el, a gyógyszereket is megfelelően tárolták. A kertben gyógynövényeket termesztettek. Egy másik rész szegénykórházként szolgált, amely egyben menedékhelykén (hospicium) is funkcionált.
|
|
Kép a Schola Medica Salernitanáról Avicenna Kánonok c. művéből
|
A 11-12. századi monasztikus reformok nagy figyelmet fordítottak a közösség beteg tagjaira. Cluny apátsága három kórházat is emelt, ezen felül a zarándokok és a beteg szegények számára még egy hospiciumot létesítettek. A kor szerzetesi rendelkezései részletesen szabályozták az ápolók és a betegek helyzetét. Megkülönböztették az ambuláns és a fekvő betegeket, ügyeltek az elhunytak megfelelő eltemettetésére. Bizonyos kezeléseket csak orvosi engedéllyel lehetett végrehajtani, próbálták elkülöníteni a betegségek fajtáit. Nagy hangsúlyt fektettek a megfelelő számú fürdésre. Igyekeztek tápláló vagy kímélő étrendeket összeállítani. A leghatásosabb módszernek pedig a kor legjobb megoldásait, a köpölyözést illetve az érvágást tartották.
| Egy német orvostörténész tanulmánya szerint a középkori orvostudomány jobb volt annál, mint amilyen a híre. A köpölyözés sokszor nagyon is indokolt volt, a vérző sebeket összevarrták, a tumort eltávolították, és kihasználták a gombák antibiotikus hatását - állítja a kutató. |
A bencések törődtek a megfelelő képzéssel is. Alcuin (730-804) javaslata értelmében a monostori iskolákban orvostudományt is oktattak. Arab hatásra nyíltak meg Európa egyetemei az orvostudomány előtt, elsőként a dél-itáliai, bencés eredetű salernói orvosi iskola jött létre. Az intézmény egyik leghíresebb tanára Constantinus Africanus voolt, aki több keleti orvoslási írást fordított le görög és arab nyelvből. Ismerte Hippokratészt, Galénoszt, de a kortárs Avicenna műveinek felhasználásáról nem számolt be. Salernó mellett elismert képzés folyt Montpellier, Bologna, Párizs és Toledó egyetemén. A monostori könyvtárak számos orvosi, gyógyszerészeti könyvvel rendelkeztek.
- Szakszerű képzés és ellátás Hippokratész nyomdokain
- Kolostorok és középkori wellness központok Magyarországon
szerkesztőségét!
