Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tutanhamon sírjának titkai

2004. november 17. 15:25 Dávid Andrea

<

Tutanhamon és az Amarna-korszak

Tutanhamon, az eretneknek kikiáltott IV. Amenhotep fia, valószínűleg Ahet-Atonban született. Apja, a XVIII. dinasztia tagjaként került trónra III. Amenhotep után, akinek uralkodása alatt az Amon-papság igen nagy hatalomra tett szert. Így az ifjú Amenhotepnek megkoronázása után egy vallási reform elindítása volt az első dolga.

Ezzel kezdődött meg az ún. Amarna-korszak (egyes kutatók nagyon találóan Amarna-drámának nevezik), amikor is Egyiptom legfőbb istenét, Amont, egy fiatal fáraó "lecserélte" Atonra, aki szintén napistennek tekinthető (nappal megmutatkozik az égbolton izzó Gömb alakjában, ekkor Ré a neve; éjszakai megfelelője pedig Ozirisz). IV. Amenhotep mindennek tetejébe áttette székhelyét Thébából az új városba, a szintén Atonról elnevezett Ahet-Atonba (Tell el Amarna). Természetesen a nevét is meg kellet változtatnia, hogy ezzel is Aton tiszteletét fejezze ki (Eknaton), és amikor fia született, ő is Aton-nevet kapott. Tutanhamon tehát eredetileg Tutanhaton volt (az utókor persze már a nevekből is láthatja, hogy a vallási reform nem jár sikerrel). IV. Amenhotep halála után került trónra Tutanhamon, valószínűleg kilenc éves korában. Egészen biztos, hogy kilenc évig uralkodott ezután, mert a fennmaradt feliratok Tutanhamon uralkodásának kilencedik éve után már nem említenek több uralkodási évet. De, hogy mikorra esett ez a kilenc év, arról megoszlik az egyiptológusok véleménye: lehetséges, hogy i.e. 1369-1360., vagy i.e. 1359-1350., esetleg i.e. 1358-1349. között.

Ehnaton, a baljós önkényúr
Azonosították Nofretiti múmiáját
Ugyanilyen bizonytalanság övezi a fáraó koronázás előtti nevét is. A Tutanhamon szónak több feltételezett fordítása is van: "Hatalmas az Aton élete", "Kedves az Aton élete", "Aton élő képmása" vagy "Minden élet Aton kezében van". Nem tudni, melyik a jó változat, de mindenesetre némi cinizmusa a történelemnek, hogy a herceg csak rövid ideig volt "Aton élő képmása", mert miután apja örökségét megtagadva visszatért Thébába és újra hivatalossá tette az Amon-kultuszt, már "Amon élő képmása" volt, vagyis Tutanhamon. Kis változtatással nagy hatás érhető el. Azonban ezt a nevet is rövid ideig viselte, ezúttal nem ideológia-váltás, hanem a koronázás miatt. Megkoronázásakor ugyanis minden herceg új nevet kapott, így lett Tutanhamonból Nebheperuré fáraó.

Halálának időpontját nem lehet évszámra pontosan megállapítani, azt viszont igen, hogy melyik évszakban halt meg. A sírban ugyanis mandagórát és búzát is találtak, melyek március-április táján érnek be, s ebből az következik, hogy a fáraó januárban halhatott meg, és a hetven napig tartó mumifikálási munkálatok után helyezték a sírba. A hetven nap folyamán papok és balzsamozók foglalkoztak a holttesttel. Első lépésként eltávolították a halott agyvelejét az orrlyukakon keresztül, majd oldalt felnyitották a testet és kivették a belső szerveket. Ezután kimosták a hasüreget pálmaborral és illatos fűszerekkel töltötték meg. Gondosan ügyeltek arra, hogy valamennyi rothadó anyagot eltávolítsanak a testből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tutanhamon sírjának titkai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra