Zrínyi kirohanásai
2014. november 11. 11:06
„Az alakok válogatása, elrendezése, szintézis az alakra nézve, ezt kompozíciónak nevezik. A kompozícióban a főfeltétel az izgatottsági és a csend közötti ellentét – és a tiszta kimondása az akaratnak. (…) A körvonalaknak vezetniök kell a szemet, kerülve az ugrásokat, kiemelve a leglényegesebbet. (…) A kép öt alkatrésze a lélektani tartalom, a körvonal (ritmus), a világosság és árnyék, a szín és (…) az előadás. (…) Komponálni annyit tesz, mint a dolgok külső benyomásait célok szolgálatában felhasználni. (…) A komponálásnak két faktora van; az egyik: célja, az, amit kifejezni akar; a másik: azon material ismerete, amellyel ezen cél kifejezhető. A külvilág képei (…) önmagukban még nem használhatók. Ezeket összeválogatni, organikusan összeállítani kell a cél szempontjából, hogy a céllal egységet képezzenek. (…) Ne a külmodell legyen a vezető, hanem inkább a belső elképzelés” – írta Székely Bertalan a feljegyzéseiben.
Korának egyik legtudatosabb, legintellektuálisabb művésze volt – ez a naplóiból, a művészettel és művészetelmélettel kapcsolatos feljegyzéseiből egyértelműen kiderül. Foglalkozott többek között mozgáselmélettel is, ezen belül több ezer oldalas írásos hagyatéka maradt fenn a lovak mozgásának tanulmányozásáról. Életművében tudatosan jelennek meg párhuzamosan az európai művészeti-filozófiai áramlatok és a korabeli Magyarország társadalmi problémáiból fakadó melankolikus, borongó érzések. Életére, alkotómunkájára is egyfajta kettősség jellemző: egyszerre volt szenvedélyes, fantáziadús, kifejező és visszafogott, bizonytalan és vitatkozó.
Ahogyan már e folyóirat korábbi hasábjain is írtunk róla (Múlt-kor, 2013. nyár), a szenvedély, a drámai kifejezőerő leginkább nagy kompozícióinak vázlataiban tudott teret nyerni. Mire a vázlatokból – gyakran hosszú évek után – kész művek, festmények lettek, addigra a mozdulatok megmerevedtek, az arcok megkeményedtek, az érzelmek akadémikus sémákat öltöttek, a hömpölygés eltompult, a dráma megkövült.
A történelmi festészet Bach-korszakban betöltött szerepéről a fent említett írásban már esett szó, a Zrínyi kirohanása című mű azonban jóval a kiegyezés után, 1885-ben készült el – bár a téma, ahogyan ez egyik leveléből kiderül, már több mint húsz éve foglalkoztatta a festőt.
A kiegyezést követő években megalakuló Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképzőben végre megvalósult a hazai művészképzés – megszaporodtak a kiállítások, az állam által meghirdetett pályázatok, Székely maga is a tanoda tanára lett. Az akadémiai festészet hagyományai és szabályai egyre szélesebb körben váltak ismertté és elismertté a hazai képzésnek köszönhetően. A főváros különböző középületek díszítésének pályázataival teremtett lehetőséget arra, hogy a képzőművészek a monumentális freskó műfajában is megmutathassák magukat és tudásukat.
A történelmi tematika az 1870-es és 1880-as években is közkedvelt, ahogyan Székely számára is központi jelentőségű maradt. A festő az egykor oly erős liberális-nemesi gondolkodás híve maradt, mivel azonban a Tisza Kálmán vezette kormányzás alatt a konzervatív gondolkodás mellett Deák Ferenc egykori elképzelései háttérbe szorultak, Székely is érezte, hogy az a történelmi szimbolika, amely a nemesi eszmevilágból táplálkozik, a népszerűsége ellenére is erőtlenné, elavulttá vált.
Romek Dóra írása a Múlt-kor őszi számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
